Mintha Orbán legvadabb álmai válnának valóra: miközben felborulnak a nagyhatalmi viszonyok, ő úgy érzi, végre eljött a szabadság. Ezt a felszabadulást pedig rögtön betiltásokkal ünnepelné, mert már nem korlátozza Amerika.
Döbbenetes jelenetek zajlottak az Ovális Irodában. Itt megnézhető, hogyan durvult el az amerikai és az ukrán elnök vitája.
Reagált a miniszterelnök a családja meggazdagodásáról szóló dokumentumfilmre. A film állításait rágalmaknak tartja. Azt mondja, a saját lábán áll, a gazdag emberek közül viszont sokakat ismer.
A miniszterelnök veje politikai lejáratásnak tartja a Direkt 36 dokumentumfilmjét. Tiborcz Istvánt a XII. kerületi önkormányzat előtt szólaltattuk meg, ahol Kovács Gergely polgármesterrel tárgyalt. Kovács elmondta: olyan ügyekről beszélgettek, mint a rézsű dőlésszöge.
A Jeti Mozi bemutatja Oláh Kata Mignon című rövid dokumentumfilmjét. A 82 éves Marika mindennél jobban szeret táncolni és süteményt enni, férje János szerencsére 20 éve támogatja is ebben. Marika élete azonban nem véletlen alakult úgy, ahogy, gyerekkorában mély traumák rejtőznek.
A miniszterelnök felébredt a rémálmából: gátlástalan védekezéssel húsvétig elvégzik a takarítást. Sokat mond a rendszerről, hogy mivel lehetett vastapsot kiváltani az évértékelő válogatott közönségéből.
Az emberek szeretnek mások zsebében vájkálni – Lázár János szerint ezért van ekkora érdeklődés az Orbán-család gazdagodásáról szóló film körül, amit továbbra is lejárató célúnak tart. A miniszter szerint a Fidesznek alulról kell megnyernie a '26-os választásokat, Ruszin-Szendi Romulusz belépését a politikába pedig csalódásnak tartja.
Léteznek kiábrándult fideszesek? Lesz Magyar Péterből új Orbán Viktor? Valóban megelőzte a Tisza a Fideszt?Miért nehezebb forgatni a Tisza kongresszusán, mint a Parlamentben? Rekesz pezsgőnk bánja, ha nyer a Tisza.
A Fidesz teljes valótlanságokkal reagált az óriási nézettségű Direkt 36-dokumentumfilmre, Orbán pedig megtalálta, mi az igazán jó Magyarországnak: ha Németországban erősödik a szélsőjobboldal. Közben Magyar Péter évfordulós Partizán-interjúja is hevesebben alakult a vártnál.
„Örülök, hogy Trump hozzánk hasonlóan szuverenitáspárti” - mondta Szijjártó, amikor Grönland megszerzésének tervéről kérdeztük. Szerinte ezt majd a dánok kezelni fogják az amerikaiakkal. Mini-Dubaj ügyben azt mondta: „ha a főváros vezetése úgy gondolja, hogy Rákosrendező jól néz ki, ahogy kinéz, ha az úgy helyes, hogy ebek harmincadjára marad, akkor lelkük rajta”.
Tíz éve kezdődött a fideszes belháború, aminek a végén Orbán legyűrte legszorosabb szövetségesét, Simicska Lajost. Ekkor született meg az egyközpontú rendszer, amiben ma élünk. A G-nap évfordulóján felkerestük az ország utolsó valódi oligarcháját.
Papp Bojána 15 évvel ezelőtt forgatott dokumentumfilmet a tököli fiatalkorúak börtönében, ahol egy rapversenyt követett végig. A film azonban a versenynél sokkal többet mutat, megismerhetjük a börtönre került fiatalok életét, álmait és bűneit is.
Politikusok gyerekei ne kapjanak állami pozíciókat - erről beszélt Lázár János a 444-nek, aki Orbán Ráhel esetében mégsem lát összeférhetetlenséget.
Hibbant Hacsek és síkideg Sajó, Temuról rendelt Defekt Duó meg Bud Péter és Menczer Hill a 444-es szilveszteri kabaréban. BÚÉK!
Sosem néztek még minket ennyien, és még sosem volt ilyen hatása a közéletre a munkánknak, mint idén. 2024-ben ezek voltak a 444 legnézettebb videói.