FRISSÍTÉS:
A videóban arról is kérdeztük Kovács Gergely polgármestert, hogy a korábban kitett fényképe, amin fákat taroltak le a hegyen, szóba került-e a Tiborcz Istvánnal való tárgyalásakor. Videónk megjelenése után a BDPST Group jelezte: nem igaz, hogy a BOTANIQ Budai Klub építése miatt letarolták volna a fákat a Svábhegyen. „Ezzel szemben a valóság az, hogy a BOTANIQ Budai Klub fejlesztése kizárólag a korábbi Fonográf Klub területén valósult meg, a terület szomszédságában történt lakóingatlanfejlesztések pedig teljesen függetlenek a BDPST Grouptól, így azok semmilyen összefüggésbe nem hozhatók a klub fejlesztésével sem” - közölték.
Munka és szórakozás egy helyen.
Biztos sokan megnézték volna dokumentumfilmet amúgy is, de azért biztosan segíthetett, hogy a Fidesz politikusai óriási hírverést csaptak a Dinasztiának.
A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.
Elegük lett a városi létből, a Nógrád megyei Béren az otthonukat is maguknak készítik el, „mint a madarak”.
Sapkás Piréz youtuberként találta meg egy kereskedelmi tévés műsor, az Árulók szereplői között. Volt már éles vitája Gulyás Mártonnal és Vona Gáborral is, de miért megengedőbb közben a fideszes influenszer Vasvári Viviennel? Interjú a videóssal, aki szerint a magyar társadalomban még mindig ott vannak azok a dolgok, amik megágyaztak a Fidesznek.
Miért Ukrajnára haragszik Donald Trump, ha egyszer az iráni háború miatt népszerűtlen? Mi történik, ha az amerikaiak lekapcsolják a Starlinket a harctéren? Mi jöhet a szerb-orosz kapcsolatokban Vučić bukása után? Mit ígér Marine Le Pen a francia választóknak? Fordulatokkal teli volt az elmúlt hónap a nemzetközi politikában, Takácsy Dorkával és Takács Márkkal beszéltük át a történtek tágabb kontextusát.
Dan Jørgensen energaiügyi és lakhatási biztos szerint az európai lakhatási válság vészhelyzetté vált, a közelgő tél pedig sok európainak nagyon nehéz lesz. Ezekre a problémákra szerinte van megoldás, a klímaváltozás azonban őt is megijeszti.