• A fejlett világban egyre több politikus retteg a népesség elöregedésétől és a népességfogyástól.
• Azt mondják, ezt a trendet mindenképp meg kell állítani vagy a születésszám emelésével vagy a bevándorlás ösztönzésével.
• Különben nem lesz ember, aki dolgozzon, és eltartsa a sok-sok nyugdíjast.
• Közben viszont egyre több kutató kezd azzal foglalkozni, hogy tényleg annyira ördögtől való-e, ha hagyjuk elöregedni és fogyni a fejlett országok népességét.
• A svédországi The Overpopulation Project nevű kutatócsoport (aminek egy magyar tagja is van) pont ezzel foglalkozik.
• Szerintük az emberek általában alábecsülik a fogyó népesség előnyeit és túl- a hátrányokat, és inkább jól jövünk ki az elöregedésből, mint rosszul.

Európa legtöbb országában egyre csökken a születésszám, és más kontinenseken is hasonló trend figyelhető meg a legfejlettebb államokban. Egy rakás politikus nemzethalált vagy egyenesen a fehér ember közelgő kihalását vizionálja emiatt, és azt állítják, mindenképp harcolni kell a folyamat ellen. Az uralkodó logika szerint egyre kevesebb munkaképes korú állampolgárnak kell eltartania egyre több nyugdíjast, így az összeomlás csak akkor kerülhető el, ha akár politikai intézkedésekkel növeljük a születésszámot, vagy bevándorlókat fogadunk be, akik majd dolgozni fognak.

A Svédországban működő, The Overpopulation Project nevű kutatócsoport viszont azt szeretné bemutatni, hogy az sem ördögtől való dolog, ha egyszerűen hagyjuk elöregedni a fejlett társadalmakat.

„Nem a bevándorlás teljes elutasítása ellen érvelünk, ahogyan nem érvelünk a gyermektelenség mellett sem. Csak azt állítjuk, hogy a társadalom elöregedése önmagában nem megfelelő indok sem a bevándorlás ösztönzésére, sem a születésszám növelésére. A politikai stratégia meghatározása során figyelembe kellene vennünk az öregebb és kisebb népesség előnyeit is, nem csak a költségeit”

– írják egy tudományos szaklapban megjelent cikkükben, kutatásaikkal pedig azt igyekeznek bizonyítani, hogy az elöregedés előnyeit általában alá-, hátrányait és költségeit pedig fölébecsüljük.

Az elöregedő társadalmaktól általában három fő okból félnek a politikusok és a szavazóik, ezek pedig

1. a munkaerőhiány,
2. az egészségügyre és idősgondozásra fordított kiadások növekedése,
3. és a nyugdíjrendszer finanszírozásának nehezebbé válása.

Az öregedő társadalmaktól félő politikusok legfontosabb érvei a munkaerőpiac összeomlásával kapcsolatosak, a kutatócsoport tagjai azonban azt írják, nincs semmilyen bizonyíték vagy kutatás, ami igazolta volna, hogy egy társadalom elöregedése krónikus munkaerőhiányhoz vezetett volna, vagy várhatóan ide vezetne a jövőben. Ezt a tévhitet leginkább az táplálhatja, hogy a közgazdaságtani becslések általában úgy számolnak, hogy a ténylegesen dolgozók aránya a munkaképes korúak között nem fog változni, tehát a munkaképes korúak számának csökkenése így arányos csökkenéshez vezet majd a ténylegesen dolgozók számában is.

A tapasztalatok azonban éppen ezzel ellentétes képet mutatnak: azokban az országokban, ahol csökken a munkaképes korúak száma, a piac magától elkezd egyre nagyobb erőforrásokat fektetni abba, hogy munkát adjon a korábban a munkából kizárt társadalmi csoportoknak, mint a kisgyerekes nőknek, a fogyatékkal élőknek, az időseknek vagy a halmozottan hátrányos helyzetűeknek. Ez a folyamat pedig nemcsak a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkenti, de javítja a munkakörülményeket és a bérek emelkedése felé hat, ezek pedig tipikusan olyan változók, amik javulása a társadalmak jólétét és elégedettségét növeli.

Ezt az állítást statisztikai adatok is megalapozzák, a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD 36 tagállamának statisztikáin látszik, hogy

a dolgozók aránya és az egy főre eső GDP alakulása sincs kapcsolatban azzal, hogy egy adott ország társadalma mennyire öregedett el.

Sőt, több fejlett országban stagnálnak a fizetések, magas a munkanélküliség a fiatalok körében és nagy arányú az elvándorlás, ez pedig nem azt vetíti előre, hogy komoly munkaerőhiánnyal kellene számolnunk a közeljövőben ezekben az államokban. Ezeken kívül ráadásul a robotizáció is egyre több munkahelyet tehet feleslegessé, ami megint csak nem afelé mutat, hogy mindenképp növelni kellene a munkaképes korúak számát és arányát a fejlett országokban. És még egyszer:

ez gazdasági szempontból éppen úgy teszi indokolatlanná a gyerekvállalás állami ösztönzését, ahogyan a bevándorlás ösztönzését.

Az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomás valószínűleg tényleg növekedni fog a társadalmak elöregedésével, de korántsem olyan drasztikusan, mint ahogy azt a legtöbb statisztika előre jelzi. Függőségi rátának nevezik azt az arányszámot, ami megmondja, hogy a munkaképes korúak (általában a 15 és 64 éves kor közöttiek) száma hogyan arányik a 65 év fölöttiekéhez, azaz az eltartottakéhoz. Az Overpopulation Project kutatócsoport szerint ez az arányszám azért hibás, mert nem számol azzal, hogy az elöregedő társadalmakban, ahogy nő a várható élettartam, úgy általában az idősek is egyre tovább maradnak egészségesek, és egyre később szorulnak csak az egészségügyi ellátórendszer segítségére.

Ha pedig a függőségi rátát nem életkorban fejezzük ki, hanem úgy, hogy a várható átlagélettartam utolsó 15 évében lévők száma hogyan aránylik a náluk fiatalabbakéhoz, vagy hogy a munkaképtelen felnőttek száma hogyan aránylik a munkaképesekéhez, kijön, hogy az elöregedéssel járó egészségügyi költségnövekedés egyáltalán nem durva, sőt - ha egy állam még figyel is a dolgozók és az idősek egészségmegőrzésére - kezelhető szinten marad.

Ez a téma részben átfed a nyugdíjrendszerre nehezedő nyomással. Az Overpopulation Project kutatói szerint - ahogy több államban már most is teszik - mindenképp megfontolandó a nyugdíjkorhatár emelése, de arra mindenképp lehetőséget kell adni, hogy a dolgozni akaró nyugdíjaskorúak dolgozni tudjanak. A korhatárt persze csak körültekintően és szociális-jövedelmi szempontokat figyelembe véve érdemes emelni, hiszen az utóbbi évek élettartam-növekedéséből a fejlett országokban sem ugyanúgy profitált minden társadalmi csoport. Franciaországban például a gazdagabbak átlagosan 13 évvel tovább élnek, mint a legszegényebbek, és Magyarországon is komolyak a különbségek a várható élettartamban a jövedelmi és vagyoni viszonyok mentén. Ennek megfelelően már több államban is kísérleteznek a jövedelmi viszonyok szerint eltérő nyugdíjszabályokkal, az ausztrál nyugdíjrendszer például igyekszik a szegényebbek megtakarítását jobban ösztönözni, és azt is, hogy közülük minél többen tudjanak nyugdíjasként is dolgozni.

Sőt, az állami költségvetés terheit egy öregedő társadalomban csökkenti, hogy kevesebbet kell költeni családtámogatásra, valamint újszülött- és gyerekgondozásra.

Ezzel szemben azok, akik azért akarnak bevándorlókat vagy nagyobb születésszámot, mert szerintük csak így lehet megmenteni a nyugdíjrendszert az összeomlástól, piramisjátékba lökik a társadalmukat, hiszen ha az a cél, hogy az egyre több időst egyre több dolgozóval ellensúlyozzuk, akkor az idősek száma még gyorsabban fog nőni, mikor pedig a nyugdíjrendszer stabilitása miatt letelepített bevándorlók és állami támogatással születő gyerekek megöregszenek, ugyanez a logika még több dolgozó korút akar majd, hogy őket eltartsák.

Ez a népességnövekedés pedig környezetvédelmi szempontból is fenntarthatatlan.

A emberiségnek 200 ezer évbe tellett, hogy elérje az 1 milliárd főt az 1800-as évek elején. Az elmúlt 200 évben viszont még 6,8 milliárddal többen lettünk, és a legtöbb becslés szerint 2050-re megközelítjük a 10 milliárd főt. Közben a Föld erőforrásait túlhasználjuk, és a bolygó számtalan módon jelzi is, hogy a fogyasztásunk mostani szintje nem fenntartható.

• Évről évre melegebb van,
• állat- és növényfajok halnak ki, sőt egy tömeges kihalási esemény zajlik épp,
• egyre több a szélsőséges időjárási esemény,
• a nagyvárosok fölött egyre szennyezettebb a levegő,
• egyre szennyezettebb a talaj,
• egyre szennyezettebb a víz,
• egyre nagyobb földeket vonunk művelés alá,
• irtjuk az erdőt,
• mindent lebetonozunk,
• elégetünk minden szénhidrogént, amire csak rábukkanunk,
• és vészesen csökken az élővilág sokszínűsége, ami éhínségekkel fenyeget.

A 2017-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Éghajlat-változási Kormányközi Testület sok más szervezettel és kutatócsoporttal együtt rendszeresen a túlnépesedést és a fogyasztás növekedését jelöli meg a károsanyag-kibocsátás növekedése és a klímaváltozás legfőbb okaként. Közben viszont vannak klímakutatók, biológusok és más szakemberek, akik elítélik ezt a hozzáállást, szerintük ugyanis a túlnépesedés negatív hatásainak hangsúlyozása rasszista dolog, igazságtalan a magas születésszámokkal rendelkező, főleg afrikai és ázsiai országokkal szemben, hiszen a probléma nem önmagában a túlnépesedéssel van, hanem a fogyasztásnak a túlnépesedés mértékénél is nagyobb növekedésével.

A fogyasztás viszont a fejlett országokban sokkal nagyobb, egy átlagos amerikai, egy brit, egy francia vagy akár egy magyar ember ökológiai lábnyoma össze sem hasonlítható egy nigériaiéval vagy egy kongóiéval. Ha a Föld minden lakója hirtelen olyan fogyasztási szinten kezdene élni, mint egy átlagos amerikai, akkor öt bolygónyi természeti erőforrásra lenne szükségünk, hogy az a szint fenntartható maradjon. Magyarországon ennyire nem durva a helyzet, de ökológusok számításai szerint az ország erőforrásai csak kb. 7 millió embert képesek ellátni fenntarthatóan a jelenlegi fogyasztási szinten.

Az tehát jól látszik, hogy a jelenlegi létszám mellett nemhogy ökológiailag fenntartatlan, de öngyilkosság is lenne arra törekedni, hogy a világ minden lakosát a fejlett nyugati országok fogyasztási szintjére próbálnánk felemelni.

Ez alapján természetesen fenntartatlan az is, ha éppen a fejlett országok bevándorlással vagy a szülések ösztönzésével próbálnak harcolni a természetes fogyás ellen, hiszen ez pont azt jelentené, hogy a bolygó legmagasabb fogyasztási szintjein vonunk be új embereket a fogyasztásba, ami sokkal nagyobb ökológiai terhet jelent, mintha a Kongói Demokratikus Köztársaságban születik sok gyerek.

Az Overpopulation Project kutatói gyakran írnak Japánról, az országról, melynek lakosságszáma egyre lassabb növekedés, majd stagnálás után 2008-ban valamivel 128 millió fő fölött tetőzött, majd lassan fogyásnak indult. Japánban a szigorú bevándorláspolitika miatt a csökkenő születésszámot a migráció sem ellensúlyozza. A nemzetközi sajtó úgy ír erről a népességcsökkenésről, mintha valami rettenetes dolog lenne, általában a japán GDP évtizedek óta tartó trendszerű stagnálásával állítják párhuzamba. Arról azonban jóval kevesebb szó esik, hogy az össz-GDP stagnálása ellenére a népességfogyás miatt a japánok életminősége javul. A munkanélküliségi ráta 3 százalék alá csökkent, a bérek nőnek, egyre többen képesek ingatlantulajdont szerezni a munkahelyükhöz közel, és több olyan projekt indult, ami az elnéptelenedő városi és mezőgazdasági területeket igyekszik visszaadni a természetnek, ezzel csökkentve az ökológiai lábnyomot.

Japán persze még így is majdnem nyolcszorosan túlhasználja a rendelkezésére álló természeti erőforrásokat (a jelenlegi fogyasztási szint és lakosságszám fenntartható megtartásához 8 Japán kellene), viszont a népességfogyás lehetőséget adhat az országnak arra, hogy úgy közeledjen a fenntarthatósághoz, hogy lakosainak fogyasztási szintjét kevésbé kelljen csökkentenie.

A népességfogyás egyébként Magyarországnak is segíthetne abban, hogy életminőség tekintetében utolérje a nyugatot, hiszen egy, a maitól eltérő gazdaságszerkezetű országban akár ugyanezzel a nemzeti össztermékkel és élhetnénk úgy, mint az osztrákok, ha kevesebben lennénk.

Annak persze, hogy ez a szemlélet globálisan is uralkodóvá váljon, rengeteg dolgon kellene változtatni, elsősorban a folyamatos gazdasági növekedés hajszolásán, hiszen ha a folyamatos gazdasági növekedés marad a cél, azt tényleg szolgálni képes a népességnövekedés. Viszont ha a gazdaság csak a népesség gyarapodásával képes növekedni, az nem feltétlenül jelent érdemi változást az emberek életében, a jövedelmek, a vagyoni szint és az életminőség stagnálhat vagy romolhat is ilyen esetekben.

De a dolog jó oldala, hogy soha nem álltunk még annyira közel egy ilyen szemléletváltáshoz, mint most, egyre több országban kapnak teret az úgynevezett nemnövekedési mozgalmak, melyeknek célja, hogy a világ országai szakítsanak a gazdasági növekedés hajszolásával és a fogyasztás folyamatos növelésével, helyette inkább arra törekedjenek, hogy fenntartható, örömteli és teljes életet tudjanak biztosítani a lakosaiknak. Ez a világkép jól illeszkedik az Overpopulation Project kutatásaiba is.

Ezen kívül a fejlett országokban letagadhatatlan trendként jelentkezik a népességfogyás, ma legalább a világ 32 államában fogy a lakosság, és az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re minden negyedik ember csökkenő népességű országokban él majd. Közben már most is lassul a népességnövekedés Észak-Amerikát leszámítva az összes kontinensen (és Észak-Amerikában is stagnál a növekedés sebessége). Hiába riogatnak bizonyos politikusok azzal, hogy az igazi afrikai népességrobbanás még előttünk van, az adatok alapján ez nem igaz, a 80-as évek eleje óta egyre kisebb mértékű a népességnövekedés Afrikában is (ettől még persze a növekedés megmarad).

Az pedig látszik, hogy gyors gazdasági összeomlást egészen biztosan nem okoz a népességfogyás, ellenben az, ha nem szakítunk a folyamatos gazdasági növekedés és a fogyasztás hajszolásával, a mai ismereteink szerint egészen biztosan

nemcsak gazdasági, de ökológiai katasztrófát is hoz majd.

Az Overpopulation Project munkájának áttekintése után fennmaradt kérdéseinket a csoport magyar kutatóján, Dérer Patrícián keresztül tettük fel a tudósoknak, a kérdéseket és a válaszokat alább közöljük:

444: A japán példa nagyon kifejező, de vajon mit tehet az elöregedés negatív hatásainak enyhítése érdekében egy kevésbé fejlett, kevésbé robotizált és kevésbé képzett munkaerővel rendelkező ország, mint amilyenek a csökkenő népességű kelet-európai államok?

Overpopulation Project: Elsősorban nem a hig-tech robotizáltság miatt nem lesz baj a munkaerőhiány, hanem a most nem, vagy csak keveset dolgozó hátrányos helyzetű csoportok fognak a munkaerőpiacra bevonódni, mint gyermekes anyák (ha van lehetőség részmunkaidőre pl.) romák, frissdiplomás munkanélküliek.

A kevésbé képzett munkaerővel rendelkező kelet-európai államoknak többet kellene költeni a munkaerő képzésére,

emelhetik a nyugdíjkorhatárt is, valamint

mindenképpen a képzett, munkaképes fiataloknak kellene a nyugatival versenyképes jövőképet biztosítaniuk, hogy a kivándorlás mérséklődjön.

Alapvetően ugyanaz vonatkozik rájuk, mint Japánra: arra kell összepontosítani, hogy a nőknek, pároknak gyermekek mellett is legyen lehetőségük a karrierhez. Egyébként Magyarország helyzete (medián életkor 41,7 év) nem olyan előrehaladott mint Németországé (45,9) vagy Japáné (46), és az automatizáció itt is bőven folyamatban van. Itt pedig az látszik, hogy Magyarország népsűrűsége most is elég magas, nem lenne jó, ha emelkedne

444: Ha a fejlett országoknak szakítaniuk kellene a gazdasági növekedés hajszolásával, ezt azt is jelenti, hogy a kevésbé fejlett, de OECD-tag és fogyó népességű államoknak (mint pl Magyarország) szakítaniuk kellene a felzárkózás hajszolásával?

OpP: Nem, nem kell szakítani a felzárkózással, de nagyon fontos, hogy ez a felzárkózás ne legyen egyenlő a szokásos gazdasági növekedés hajszolásával, amit kizárólag a teljes GDP növekedésében mérünk, és ne legyen feltétele a folyton növekedő népesség. David Pilling könyvében nagyon jól elmondja, hogy szemben a teljes GDP növekedésével, miért fontos az egy főre jutó GDP, a medián jövedelem és egyéb mutatók használata, ha egy társadalom jólétét és teljesítményét akarjuk kifejezni.

A kevésbé fejlett, de OECD-tagországoknak jólétben, az egy főre jutó GDP-ben kell felzárkózniuk a helyi és önfenntartó gazdaságra törekedve, ezt inkább innovációkon nem a szokásos gazdasági növekedésen keresztül. Ha egy jobb társadalmat szeretnének építeni, a teljes gazdaság növelése helyett az átlagos (medián) jövedelem növelésére, a szegényebb rétegek jövedelmének növekedésére és az igazságosságra kell törekedniük. Egy ilyenfajta életminőségbeli felzárkózást népességnövekedés vagy a gazdaság további növekedése nélkül is el lehet érni. Az elmúlt 4-5 évtizedben láttuk, hogy mi történik a nyugati országokban, ahol a társadalom teljes jólétét igyekeztek növelni, annak eloszlását figyelmen kívül hagyva. Az úgynevezett leszivárgó gazdaság nem igazán működik, helyette környezetünk pusztítása történik a gazdaság maximalizálása érdekében. Ezért szimpatizálunk például a nemnövekedés mozgalommal is – legyen az emberek jóléte a középpontban!

444: Mit kellene tenni annak érdekében, hogy a munkaképes korúak számában jelentkező fogyást, és az emiatt emelkedésnek induló béreket ne kövesse a piaci kapitalizmus logikája szerint a szegényebb és túlnépesedettebb országokból érkező bevándorlás?

OpP: Az már jó, ha felismerjük, hogy a munkaképes korúak számának csökkenését a bérek emelkedése kíséri. Sőt, a szegény rétegek bére emelkedik, így az egyenlőség nő. Ez nagyon jó dolog. Ha az állampolgárok az ezt logikusan kísérő bevándorlást nem tarják kívánatosnak – remélhetőleg azért, mert jól informált elképzelésük van a közjóról – akkor az államnak lehetősége van a bevándorlást korlátozni különböző eszközökkel. Emellett, minden gazdag országnak kötelessége a túlnépesedett, háborús és szegény országok felzárkózását segíteni, hogy a vándorlást hajtó kényszerek megszűnjenek, és a világ igazságos legyen (például lényegesen több, családtervezési programokra szánt segéllyel és az önellátást segítő segélyekkel). Általános megoldáslistánk itt található.

Cím feletti kép: KAZUHIRO NOGI/AFP