A demokrácia jövőjéről szól, a kimenetele megjósolhatatlan

• Hétfőn a republikánusok iowai kaukuszával megkezdődik az amerikai elnökválasztás tíz hónapos folyamata.
• Régen nem fordult elő, hogy mindkét nagy pártban ennyire lefutottnak tűnjön az elnökjelöltségért folyó verseny már az első szavazatok leadása előtt. Bár mind Donald Trump, mind Joe Biden kampánya elé tornyosulhatnak akadályok, ezek inkább a pártjukon kívülről érhetik őket.
• Ha most lennének a választások, Biden gondban lenne.
• De van ideje még emlékeztetni az amerikaiakat arra, hogy négy éve miért fordultak annyian Trump ellen.

Chris Christie kiszállásával két komolyan vehető versenytársa maradt Donald Trumpnak a republikánus elnökjelöltségért. Ron DeSantis floridai kormányzó, aki a „Trump-mentes trumpizmus” ígéretével próbálna a párt törzsszavazóinak kedvében járni, illetve Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet és dél-karolinai kormányzó, aki mögött a régebbi vágású pártelit sorakozott fel. Ha egyáltalán komolyan vehető az országos felmérésekben Trumphoz képest majdnem 50 százalékpontos hátrányban lévő, sokak szerint inkább csak a második helyért versenyző két politikus, akik utolsó, egymás elleni vitájukban is a távolmaradó éllovas bírálata helyett főleg a másikkal szemben határozták meg magukat. (Szintén indul az előválasztásokon a mérhető támogatottsággal nem rendelkező, korábban Arkansas élén álló Asa Hutchinson, és az első vitákban agresszív viselkedésével feltűnést keltő, de azóta visszább szorult vállalkozó, Vivek Ramaswamy.)

Pedig közel egy éve még úgy tűnt, hogy soha nem látott harc jöhet a republikánus jelöltségért. A különféle vizsgálatok által sebzett Trumppal szemben DeSantis potens kihívó benyomását keltette, és még nagyjából egy tucatnyi ismertebb és ismeretlenebb politikus tervezte az indulását. Aztán az ellene hozott vádemeléseket legalábbis párton belül a javára tudta fordítani Trump: a párt bázisa összezárt mögötte, miközben DeSantis kampánya összezuhant, mások – mint az ősszel visszalépő Mike Pence volt alelnök – pedig valójában soha nem is kaptak lendületet.

Haley ugyan folyamatos emelkedéssel begyűjtötte a pártbeli „mérsékeltek” és Trump-szkeptikusok támogatását, de a problémája az, hogy a mai Republikánus Pártban egyszerűen nincs elég ilyen szavazat. Ahhoz, hogy valós esélye legyen a jelöltségre, nem sértheti meg a trumpista bázist, de az óvatoskodással éppen az elkötelezettebb híveit ábrándíthatja ki. A végeredmény sokszor az a semmitmondó egyensúlyozgatás, mint amikor Haley – aki kormányzóként levetette a sokak szemében a rasszista elnyomást szimbolizáló konföderációs zászlót a dél-karolinai törvényhozás épületéről – nem tudott érdemi választ adni arra a kérdésre, hogy mi volt az amerikai polgárháború kiváltó oka. (Később korrigálta magát, és megjegyezte, hogy a rabszolgaságot meg kellett volna említenie válaszában – de csak miután még Trump is arról beszélt, hogy számára ez az evidens válasz.)

Az éles Trump-ellenes kritikát egyedüliként felvállaló Christie visszalépésekor még egyet oda is szúrt a versenyben maradó kihívóknak: nem csak Trumpot gondolja alkalmatlannak az elnöki posztra, de azokat is, akik ezt nem hajlandóak elég határozottan kijelenteni. Ezzel együtt a távozása kedvezhet Haley-nek: ugyan nem Iowában, mert az erősen konzervatív államban Christie eddig sem volt tényező, de az egy héttel későbbi New Hampshire-i előválasztáson akár még győzelmet is hozhat számára.