külföld

Szexuális erőszak miatt beperli Kim Dzsongunt egy Észak-Koreából megszökött nő

Ez az első olyan eset, hogy egy észak-koreai állampolgár feljelentést tesz a rezsim ellen.

Benics Márk
külföld

Százával kapta a kéretlen Amazon-csomagokat, mert egy kínai eladó az ő címét adta meg visszaküldésre

Több mint egy éven át kapta a küldeményeket a kaliforniai nő, a csomaghalom eltorlaszolta a felhajtót, a postaládát és a bejárati ajtót is.

Benics Márk
külföld

Szankciókat vezetett be az USA az ENSZ-szakértő ellen, aki Izrael gázai offenzíváját kritizálta

Az amerikai külügyminiszter szerint Albanese alkalmatlan a pozíciójára, mert együttműködik a Nemzetközi Büntetőbírósággal.

Székely Sarolta
külföld

A közlekedési minisztert nevezte ki Trump a NASA élére, ahonnan több mint 2000 vezető beosztású személyt építenének le

Sokáig Elon Musk jó barátja volt a kiszemelt erre a pozícióra, de Trump meggondolta magát. Eközben 2145 vezető beosztású személyt küldhetnek el a NASA-tól egy leépítés keretein belül.

Székely Sarolta
külföld

Trump rácsodálkozott a libériai elnök angoltudására, pedig az az ország hivatalos nyelve

„Olyan szép angol, olyan gyönyörű…Hol tanult meg ilyen szépen beszélni? Hol tanult?” – kérdezte az amerikai elnök Joseph Boakai libériai vezetőtől.

Benics Márk
külföld

Putyin felmentette az egyik külügyminiszter-helyettesét

Mihail Bogdanov 2011 óta külügyminiszter-helyettes, 2012-től az orosz elnök Közel-Keletért, 2014-től afrikai országokért is felelős különleges megbízottja volt.

Benics Márk
külföld

Kijevet támadták az oroszok, legalább ketten meghaltak

További 13 ember megsérült, és több helyen tűz ütött ki az ukrán fővárosban.

Benics Márk
külföld

Trump elveheti a világ leghíresebb egyetemének akkreditációját

Bekeményítéssel fenyeget a kormány: ha tovább védik külföldi hallgatóikat, mindent elvehetnek a Harvardtól.

Kolozsi Ádám
külföld

Trump kezdi megelégelni Putyin szarságait

Nem mi mondjuk így, az amerikai elnök használ az utóbbi napokban ilyen szavakat, amikor Putyinról beszél. Bár nehéz megjósolni, hogy meddig lesz így, de úgy tűnik, Trump most kifejezetten Ukrajna pártján áll, állítólag a fegyverszállítás leállítása is csak tévedés volt.

Rovó Attila
külföld

A hútik elsüllyesztettek egy teherhajót a Vörös-tengeren

A 25 fős legénységből eddig 6 embert találtak meg.

Molnár Kristóf
külföld

A pápa magánkihallgatáson fogadta Zelenszkijt

XIV. Leó imáiról és közelségéről biztosította az ukrán népet.

Kolozsi Ádám
külföld

Oroszország bűnös: az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint bizonyított, hogy ők lőtték le a maláj gépet

Ahogy az is, hogy megsértették a nemzetközi jogot az Ukrajna elleni invázióval.

Kolozsi Ádám
külföld

Razziázott a rendőrség Marine Le Pen pártjának székházában

Lefoglalták az elmúlt évek választási kampányaihoz kapcsolódó dokumentumokat.

Molnár Kristóf
külföld

A háború legnagyobb légitámadását hajtották végre az oroszok, miután Trump azt mondta, mégis küld fegyvereket Kijevnek

700 drónnal és cirkálórakétákkal reagálták le, hogy Trump szerint nem lehet hinni Putyin szavainak.

Kolozsi Ádám
külföld

Merz nem bízik abban, hogy diplomáciai úton lehetne rendezni az orosz-ukrán háborút

Szerinte a diplomáciai eszközök kimerültek.

Windisch Judit
külföld