• Magyarország második legnépszerűbb pártja a Jobbik, Gyöngyösi Márton, parlamenti képviselő pedig a Jobbik külpolitikájának irányítója.
• A politikus egy orosz szervezet meghívására megfigyelő volt az ukrajnai szakadárok választásán, ezután arról terjedtek el hírek, hogy kitiltották Ukrajnából.
• A Jobbik sokkal barátságosabb Oroszországgal, mint bármelyik másik párt, de Gyöngyösi szerint nem oroszbarát, hanem három nagy birodalom között helyezkedne, mint Bethlen Gábor.
• Az elmúlt 25 évben nyugati gyarmatostás folyt ugyanis.
• Gyöngyösi állítása szerint a Fidesznek még a keleti nyitás se megy normálisan, Orbánt köpönyegforgatónak tartják.
• Szöveg: Sarkadi Zsolt, Tamás Bence. Fotó: Botos Tamás

444: Nemrég választási megfigyelőként járt Ukrajnában, a szakadár Donyecki Népköztársaságban. Ezután olyan hírek terjedtek el, melyek szerint önt kitiltották Ukrajnából. Ez igaz?

Gyöngyösi Márton: Voltak ilyen hírek, de hivatalos értesítést erről sem ukrán hivatalos szervektől, sem a nagykövetségtől nem kaptam.

Érdeklődött?

Megkérdeztem, született-e ilyen döntés, és azt mondták, hogy ha majd lesz, tájékoztatnak. Eddig hivatalos értesítés nem érkezett. Álmatlan éjszakám emiatt eddig nem volt, ugyanis ukrajnai utazást nem tervezek a közeljövőben.

Kicsit azért furcsa, hogy azt mondja, nem tervezett ukrajnai utat. Most akkor hol volt? Nem Ukrajnában?

Én Donyeckben, a Donyecki Népköztársaságban voltam. Hogy most Donyeck pontosan micsoda, azt nehéz megállapítani, szerintem maga Ukrajna sem tudja, hányadán áll ezekkel a területekkel. Volt tavaly egy népszavazás, amikor az ott élők eldöntötték hová szeretnének tartozni. A donyecki emberek úgy döntöttek, hogy nem kívánnak ahhoz az Ukrajnához tartozni, amelynek a fővárosából lövik őket reguláris hadsereggel. Ez szerintem érthető. Ha a demokratikus értékrendet tiszteljük, nem alkalmazhatunk kettős mércét. Furcsa és visszás az, ha a demokráciát és az emberek döntését, az önrendelkezés jogát bizonyos esetekben tiszteletben tartjuk, más esetekben meg nem.

Ön, mint megfigyelő, akkor ezt egy olyan választásnak tartja, ahol semmilyen aggály nem merülhetett fel a tisztességességet illetően?

A választással kapcsolatos nyilatkozataimban nagyon világosan fogalmaztam. A referendummal kapcsolatban az volt az első megállapításom, hogy nyilvánvalóan nem voltak ideálisak a körülmények egy népszavazás megtartásához, hiszen polgárháború zajlik. De megjegyzem: a polgárháború kitörése óta Ukrajnában, vagyis a szakadár területeken kívül is tartottak több választást, hasonlóan nehéz és atipikus körülmények között, mégsem kérdőjelezte meg senki a választások legitimitását. Pedig itt sem szavazhatott a háború miatt az ország egy jelentős része.

Valóban, de Ukrajna területének többségét nem érinti a konfliktus, Luhanszkban és Donyeckben viszont polgárháborús körülmények uralkodnak.

De ugyanúgy Ukrajnában sem tudták megtartani a választásokat az ország bizonyos részein. Számszerűségét tekintve mondhatjuk azt, hogy Kijevből nézve elenyésző a kieső terület és a szavazók száma,

de egy demokrácia akkor működik, ha senki sincs kirekesztve a választásokból.

Pontosan kitől kapta ezt a felkérést, hogy utazzon ki a választásra?

Oroszországból, Moszkvából jött a meghívás. Ott nyilvánvalóan nagy figyelem kísérte a donyecki és luhanszki választásokat, több szervezet és parlamenti párt is küldött megfigyelőket. Mivel Ukrajna felől nem, kizárólag Oroszország irányából lehet Donyecket elérni, innen léptünk Donbassz területére. Én Rosztovon át utaztam be.

De a meghívó konkrétan melyik szervezettől jött?

A nevét most így hirtelen nem tudom kibökni, de van egy, a donbasszi események feldolgozásával és tálalásával foglalkozó hírügynökség. Novorossia Press, azt hiszem ez a pontos nevük. Ettől a szervezettől érkezett a meghívó, és az ő szervezésükben került sor az utazásra.

Megfigyelőként csak oroszbarát európai pártok képviselői voltak kinn, vagy az MSZP és a Fidesz képviselői is kaptak ilyen meghívókat?

Nem tudok róla, ezt talán tőlük kellene megkérdezni. Találkoztam kint a bolgár Ataka , a belga Vlaams Belang, valamint az FPÖ egy korábbi képviselőjével, de ott volt a lengyel Mateusz Piszkorszki is. Én Donyeckben voltam, de volt egy kontingens Luhanszban is. Egy ügy hozott össze bennünket, az ukrán események hasonló megítélése és persze

az a vágy, hogy az egyoldalú nyugati propagandától függetlenül, a saját szemünkkel lássuk a polgárháborús övezetben kialakult helyzetet.

Az újpesti előrehozott választás kampányában Vona Gábortól megkérdeztük, hogy ha Magyarország olyan választás elé kerül, hogy egyértelműen választania kellene Oroszország és az Egyesült Államok, Nyugat és Kelet közt, akkor a pártelnök azt válaszolta, hogy bár az orosz állam a történelemben sokszor bántotta Magyarországot, de egy ilyen konfliktusban Oroszország mellé kellene állni. Önnek mi erről a véleménye? Tartható, amit Vona mondott?

A fórumra emlékszem, de erre a beszélgetésre nem.

Szerintem a Kelet és Nyugat közötti választás nem merülhet fel vagy-vagy kérdésként, amint az történelmünk során olyan gyakran megtörtént, itt és-nek kell lennie. Szent István óta küzdünk ezzel a hamis dilemmával.

Ez egy pici ország, önmagában képtelen döntő mértékben befolyásolni a geopolitikai eseményeket, így vagy tudunk egy jó külpolitikai stratégiával alkalmazkodni ezekhez az eseményekhez, vagy elveszünk. A külpolitikának és a diplomáciának a megfelelő stratégia kidolgozása a feladata, hogy ne a korong mögött cikázzunk, hanem odaérjünk, ahová a korong érkezni fog.

Magyarországon az elmúlt 25 évben, azaz amióta magunkat szabadnak és függetlennek hisszük, egy egyoldalú kiszolgáltatottság tanúi lehettünk. A magyar külpolitika egyoldalú euroatlanti elkötelezettség pályáján haladt, pedig a világ messze nem egy egypólusú nyugati világrend kialakulása felé halad, hanem épp ellenkezőleg.

Ami Magyarországot illeti, három nagy birodalom befolyásolta folyamatosan Magyarország történelmét, a német, a török és az orosz.

A történelem folyamán ez a három birodalom és az ezekhez való viszonyunk határozta meg Magyarország boldogulását, ezekhez kellett alkalmazkodnunk. Bethlen Gábor idején például...

Akkor három darabban volt az ország.

Igen, de Bethlen Gábor alatt Erdély az aranykorát élte és mind a mai napig...

De Bethlen nem inkább arra bizonyíték, hogy ez az ország egyben nem is tudhat sikerrel lavírozni mindhárom nagyhatalom között? Erdély ma sem tartozik az anyaországi részhez, és akkoriban is különálló közigazgatási egység volt.

De mi lett volna a bethleni stratégia alternatívája? Küzdeni, amíg el nem pusztulunk mindannyian? Vagy kinek az oldalára kellett volna állni?

Nem erről van szó, csak szerintünk a Bethlen-féle példa épp azt bizonyítja, hogy amikor ez az ország mindenkinek meg akar egyszerre felelni, akkor három részre szakad.

Én párhuzamot vontam az akkori és a mai szorult geopolitikai helyzetünk között. Akkor is ugyanennek a három birodalomnak a szorításában volt Magyarország, és volt olyan, aki életképes stratégiát választott. Kérdés, hogy ezt tekintjük-e követendőnek vagy a teljes egyoldalú függés és a gyarmatosítás elfogadását. A helyzetünket ráadásul bonyolítja, hogy a magyar nemzettudat és identitás kettős: nyugati is, meg keleti is...

De gyakorlati szinten hogyan keletkezik ebből a több lábon álló külpolitika? Az ukrán példa nem azt mutatja szintén, hogy a nagyhatalmak között nem lehet éssel dönteni, hanem csak vagy-vaggyal.

Nem. Ukrajnában nem az ukrán nép választott, hanem az ország egy geopolitikai konfliktus felvonulási terepévé vált. 1989-ben Magyarország területén is lezajlott egy geopolitikai konfliktus, csak békés eszközökkel, de már egyre többen kezdik érezni ennek a kelet-közép-európai gazdasági térnyerésnek a jelentőségét.

Korunkban nagymértékben megváltozott a hadviselés lényege, a térnyerés már nem feltétlenül katonai, hanem politikai, gazdasági és titkosszolgálati eszközökkel történik. Ma már nem kizárólag hadseregek vívják a háborúkat, hanem külső támogatást élvező médiumok, sajtó, NGO-k...

Képviselők...

Képviselők is, igen. Abszolút. Ez pontosan így működik. Ukrajnában – ha az eseménysor egészét nézzük – történt egy rendszerváltó puccs, hathatós nyugati támogatással és amerikai titkosszolgálati segédlettel. Victoria Nulandet tudom csak idézni, aki beismerte, hogy az USA 5 milliárd dollárt költött a majdani tüntetések kirobbantására és eszkalálására, és utána tollba mondta Geoffrey Pyatt amerikai nagykövetnek, hogy kiket szeretne az USA az új ukrán kormányban látni.

Ennek tükrében nem hiteles az ukrán eseményekről olyan képet festeni, miszerint a szegény ukrán nép minél távolabb akarja tudni magát az orosz medvétől, és Amerika karjaiba menekül.

Azt nem vitatjuk, hogy Ukrajnán jelenleg pénzt, embert és talán fegyvert sem kímélve vitatkozik a keleti és a nyugati blokk. A mi kérdésünk annyi, hogy ebben, az ésszel nem eldönthető kérdésben a Jobbik melyik oldalra állítaná Magyarországot.

Amikor már hadgyakorlatok folynak a szomszédságunkban, amikor már támadó rakétákat telepítenek Lengyelországba és Romániába, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy a NATO oldalán garantált, vagy vélt biztonságért cserébe megéri-e belesodródnunk egy olyan konfliktusba, amihez semmilyen érdekünk nem fűződik. Egy ilyen konfliktusban a magyar érdeket elég nehéz azonosítani. Nekünk itt egyetlen érdekünk lehet, hogy ne sodródjunk háborúba. Ezért kell elgondolkodnunk azon, hogy NATO-tagnak lenni jelen pillanatban előny-e a számunkra vagy púp a hátunkon.

Van itt még egy-két semlegességével példát felmutató ország a civilizációs pufferzónában: Finnország, Svájc és Ausztria. Nem igaz, hogy ezek az államok más helyzetben lennének, mint mi. Finnországnak több ezer kilométeres közös határa van Oroszországgal, mégis semleges és független.

Lengyelország meg rakétákat telepít.

Mert ott egy rövidlátó, elvetemült atlantista politikai elit van hatalmon, amelyik kivételesen még a magyar kormányon is túltesz. Nekik is érdemes lenne fellapozniuk a lengyel történelem különböző fejezeteit. Ha én olyan országban élnék, amit környező nagyhatalmak már többször felosztottak egymás között, akkor ebben a pillanatban lengyelként igencsak elgondolkoznék az országom jövőjéről.

De ha a Jobbik inkább lavírozna a két nagyhatalom között, akkor ennek miért az a módja, hogy az ukrán válság tekintetében teljes egészében elfogadja az orosz nézőpontját?

Az oroszok álláspontja nagyon egyszerű. A hidegháború vége óta semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy – saját biztonságpolitikai szempontjukból – legyen Oroszország körül egy olyan sáv, amelyikben nem a CIA és a NATO tevékenykedik. Amikor például a feltűnően erős amerikai akcentussal rendelkező Szaakasvili puccsal kormányra kerül Grúziában, amikor Kirgizisztánban végbemegy egy hasonló színes forradalom, vagy amikor Ukrajnában 10 évvel ezelőtt, 2004 decemberében van egy Nyugat által támogatott puccskísérlet, akkor az oroszok nyilvánvalóan azt látják, hogy a Nyugat agresszívan behatolt az érdekszférájukba és terjeszkedik, felmondva azokat a megállapodásokat, amiket a hidegháború végén kötöttek arról, hogy a NATO…

De nem voltak ilyen írásbeli megállapodások.

Ezt nem az ujjamból szopom. Az USA geopolitikai célkitűzéseiről könyvtárnyi irodalom lelhető fel Brzezinskitől Fukuyamaig, csak hogy a legismertebbeket említsük…

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben a térségben több millió ember él. Ön arra egyszerűsíti le a témát, hogy itt a CIA elkezdett tevékenykedni, és a Nyugat felé fordítja ezeket az országokat, de itt azért arról is szó van, hogy – ahogy Magyarországon 1989-ben – az emberek úgy döntöttek, hogy a Zsiguliból meg a Zaporozsecből át szeretnének ülni egy Fordba meg más nyugati autókba.

De azért megkérdezném az embereket, hogy mit gondolnak az elmúlt 25 évről, és hogy mi a véleményük az átmenetről és annak sikereiről. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ők ezt az elmúlt 25 évet olyan fantasztikusnak ítélik.

Akkor ön szerint 90 előtt jobb volt az élet?

Én ezt nem mondtam. De az egyik függőségből átmentünk egy másikba. Az orosz katonák kimentek, és Magyarország látványos, szemmel látható és kézzel kitapintható megszállása megszűnt – hurrá – és beköszöntött egy más típusú függőség, amelyik egészen máshogy, álruhában érkezett.

Egy kiválasztott politikai elit segédletével végbement egy neoliberális gazdaságpolitikai átalakulás, ami arról szólt, hogy az állam rossz tulajdonos, és azt hirdette, hogy gyerekek, ha jók akartok lenni, és versenyezni akartok a Nyugattal, akkor privatizáljatok mindent vagy a belföldi maffiának vagy a kívülről jött multinak, amelyik itt piacot akar szerezni. Decentralizáljatok, liberalizáljatok stratégiai ágazatokat, és majd akkor figyeljétek meg, milyen jó lesz nektek.

Amíg pedig ez zajlik, a Nemzetközi Valutaalaptól kaptok átmeneti finanszírozást, amelyik majd megmondja, hogy milyen gazdaságpolitika szükséges a sikerhez, aminek meg a megszorítás, megszorítás és még több megszorítás a lényege. Ez ment az elmúlt 25 évben, kormányokon átívelő módon. Ez is egyfajta gyarmatosítása az országnak? Bizony az. Csak díszleteiben tér el a szovjet katonai megszállástól.

Akkor most is azt csinálja, amit általában a Jobbik? Elmondja, hogy mi nem jó, de azt nem, hogy akkor mégis mit kellett volna csinálni az elmúlt 25 évben a Jobbik szerint. Mikor lett volna jó? Ha nem lépünk be az Unióba? Ha nem leszünk NATO-tagok? Egyáltalán mi volt pontosan a baj az elmúlt 25 évvel?

Ránk sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne fejtenénk ki kellő részletességgel választásai programjainkban és úgy általában azt, hogy mit gondolunk az elmúlt folyamatokról és milyen megoldási javaslataink lennének. Az elmúlt 25 év problémája röviden az egyoldalú euroatlantizmus. Az, hogy feltételek nélkül, szuverenitásunkat feladva,

egy szolgalelkű politikai elit vezetésével léptünk be az Európai Unióba, úgy, hogy annak kizárólag hátrányai voltak Magyarország számára, és annak előnyeit nagyítóval sem találjuk.

Csak ki kell néznie az ablakon, és a Margit hidat látja. Ennek a hídnak a felújítása kézzel fogható előnye az EU-csatlakozásnak.

Persze. Ennek a hídnak, kérem, az a története, hogy zárt ülésen, 60 évre titkosítva döntött a 2010-es választás előtt az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz arról, hogy ezt a hidat 15 milliárd forintból felújítják. Majd utána, amikor rájöttek, hogy 15 milliárd forintnál még többet is lehet lopni, egy újabb zárt ülésen, megint csak titkosítva megháromszorozták a híd felújításának költségvetését, és 45 milliárdból újították fel a Margit hidat. 45 milliárd forintból én nem tudom, hogy mi mindent lehet csinálni, de egy híd felújítására – ebben talán egyetértünk – kicsit sok pénz.

Képviselő úr, most remekül elmondta, hogy a magyar politikai elit korrupt. De ennek mi köze van…

Nem. Itt megérkeztünk, a rendszerváltó politikai elit lényegéhez, a Fidesz, MSZP, SZDSZ egylényegűségéhez.

Igen, de…

Nem, ebbe belesétáltunk, végigmondom. Önök említettek egy példát, amin keresztül, remélem, rá tudok világítani a rendszerváltás hibáira.

Magyar részről. Itt három rossz gyerek rengeteg pénzt vesz ki a perselyből, amit nem is engedne a szülő, ha tudná, hogy mi történik, de erre önök azt mondják, hogy a persely a hibás.

Nem. Ez egy olyan politikai elit, amelyik már a 80-as évek közepétől nyugati jóváhagyással elhitette az egész országgal, hogy ők szolgálják egyedül a nemzet érdekeit.

Kormányok jöttek és mentek, de egy dolog sosem változott: az egyik garnitúra a másik védelme mellett lop, hangsúlyozom, nyugati jóváhagyással.

Ennek a hídnak a története Brüsszelt nem érdekli.

A paksi bővítéssel látjuk, hogy lehet itt azért keleti jóváhagyás is.

Ennek mi köze Oroszországhoz?

Pont annyi, amennyi a Margit hídnak Brüsszelhez. Amit ön mond, abból az jön ki, hogy a magyar politikus korrupt, mint az állat. De más nem nagyon.

Ez nem igaz. Az EU-s pénz és az orosz hitel között az a különbség, hogy az EU-nak tagjai vagyunk, és hogy itthon hogy költjük el az EU pénzét, abba Brüsszelnek lehetne beleszólása. Abba, hogy Magyarország államközi szerződés szerint hitelt vesz fel Oroszországból, és hogy az így kapott pénzt mire és hogy költjük el, abba Oroszországnak nincs beleszólása.

Oroszországnak nincs beleszólása a magyar belpolitikába.

De Magyarországnak nem jobb a nyugati típusú demokrácia, mint a keleti típusú - nevezzük autokráciának?

Az mindig rossz, ha abból indulunk ki, hogy honnan importálunk ideológiát és politikai modelleket…

Dehát ezer éve ezt csináljuk, felvettük a kereszténységet is…

Én nagyon örülök, hogy egy keresztény országban élhetek, de nyilvánvalóan azt is a magyarság a saját képére formálta. Nincs két olyan ország, amiben egy adott rendszer ugyanúgy adaptálható lenne. Nézzünk végig a nyugati civilizáción, amelyik magát fene demokratikusnak és liberálisnak nevezi, még sincs két olyan ország, amelyikben egy az egyben ugyanaz a politikai modell működik.

Nem tudunk megegyezni, de az egészen biztos, hogy nincs olyan uniós tagállam, amelyik közelítene a mostani oroszországi, törökországi berendezkedéshez.

Igaza van, de mit akar ezzel mondani?

Azt, hogy ugyan különböznek egymástól a demokráciák az EU-n belül is, de ez nem jelenti azt, hogy a magyarországi ne állna közelebb a nyugatihoz…

De nem az a kérdés, hogy melyik modell áll közelebb a nyugatihoz, hanem hogy a néphez melyik modell áll közelebb… Azt a kérdést én megértem, hogy Magyarországon jól működik-e az a rendszer, ami jelenleg van.

Akkor így kérdezzük: nem jobb-e az emberek számára a nyugati típusú demokrácia, mint amit keleten tapasztalunk, Törökországban vagy Oroszországban?

Vannak emberek, népek, akinek jobb és van, akinek nem jobb. Amikor Borisz Jelcin tíz éve alatt Oroszországot az oligarchák és a Nyugat majdhogynem a tönk szélére sodorta, akkor az orosz nép szenvedett. Oroszország modern kori történelmének egyik legsúlyosabb válságát élte meg Jelcin tíz éve alatt. Érdekes, hogy ebben az időszakban nyugatról Oroszország kizárólag pozitív kritikát kapott.

Ami most van, azt össze sem lehet hasonlítani azzal a korszakkal, amit Borisz Jelcin neve fémjelzett, amit az egész Nyugat ajnározott a demokratikus átmenetért. Nyilvánvalóan azért, mert érdekeit sokkal jobban tudta érvényesíteni egy gyenge vezető alatt, mint most, Putyin alatt.

És nem az én tisztem megállapítani, hogy Putyin jó vagy rossz vezetője-e népének, ez az orosz emberek dolga.

Hogy az orosz emberekhez illik-e egy Putyin nevével fémjelzett rendszer, ezt döntsék el az oroszok maguk. És amíg Putyin elnök 70-80 százalékos támogatással nyeri a választásokat - hogy hogyan, arról is biztosan lehet beszélgetni - addig nagyon nehéz lenne innen megmondani, hogy mi lenne jobb az orosz embereknek.

Ha ők úgy gondolják, hogy nem egy demokratikus rendszerben szeretnének élni, ami úgy működik, ahogy Washington jónak látja, hanem egy Putyin, egy Erdogan vagy egy Lí Kuan Ju nevével fémjelzett rendszerben, vagy egy olyan Kínában, mint amit ismerünk, akkor ez a szívük joga. Ha ez a rendszer ki tud emelni, tud gazdasági teljesítményt felmutatni, és jólétet tud teremteni, és a nép boldog ezzel a rendszerrel, akkor ezt fogja támogatni. Higgyék el, nem azon filozofál Szingapúr népe, hogy mennyire felel meg a szingapúri modell az amerikai liberális demokrácia kritériumainak.

Ön azt mondja, hogy Oroszország defenzív pozícióban van, de ehhez képest egy idegen állam területén…

Erre én még bizonyítékot nem láttam, csak megjegyzem…

Pedig tele van vele az internet…

Az még nem bizonyíték, hogy a 444 leírja.

Ön arra építette fel azt a gondolatmenetét, hogy Oroszország defenzív pozícióban van, hogy a Nyugat mindenféle eszközökkel férkőzik be a politikai elitbe, a CIA került szóba és hasonlók…. Közben pedig épp a bolgár közelmúltban találunk példát arra, hogy Bulgáriában az orosz befolyásnak igenis volt köze egy kormányváltáshoz. Konkrétan a jelenlegi bolgár miniszterelnök állítja, hogy előző kormányát az oroszok által támogatott Ataka párt buktatta meg a Déli Áramlat miatt… Az oroszok is ugyanúgy utaznak kémekben…

Moszkva is lobbizik, de Bulgáriában nem egy polgárháború ment végre, amiben ezrek halnak meg naponta, ez azért különbség. Amikor azt sejtetik, hogy a nyugati világ mennyire civilizált a barbár kelethez képest, elfelejtik, hogy a nagy liberális demokráciákban ugyanúgy megvesztegetik a politikusokat, ugyanúgy a lobbik irányítanak a háttérből.

De Bulgáriában nem az látszik, hogy Oroszország is próbálkozik mindenféle kémtörténetekbe illő dolgokkal mindenféle országok befolyásolására? Az Indexnek volt egy cikke az önök Kovács Bélájáról, amelyben lepleződtek a képviselő bizonyos kötődései.

Inkább a feleségéről szólt a cikk…

Igen, a Jobbikban azért kinyomozták, hogy mi a helyzet Kovács Bélával és feleségével?

Mi várjuk leginkább a vádaskodók bizonyítékait…

De nem jobb félni, mint megijedni?

Tessék?

Tegyük fel, hogy Kovács Béla tényleg Moszkva kezére játszik. Nem nyugtatná meg a pártot, ha ezt sikerülne tisztázni?

Mi lett volna a dolgunk?

Hogyan tudna bármilyen párt, ráadásul pont egy ilyen, viszonylag fiatal párt tájékozódni a világ leghatalmasabb titkosszolgálatainak tevékenységében?

Nem a kémelhárítás a főprofilunk. Annyit tudtunk volna tenni, hogy Kovács Béla szemébe nézünk, és megkérdezzük, hogy „Igaz ez?”...

De ezt megtették?

Igen.

És mit mondott?

Azt, hogy nem. Ha ennek a történetnek vannak áldozatai, akkor azok éppen mi vagyunk.

Önnek, mint a párt külügyminiszter-jelöltjének mennyiben van együttműködnivalója Kovács Bélával? Egyeztetnek?

Természetesen, ami az EP-ben külpolitika témájában zajlik, arra van rálátásom, folyamatos az egyeztetés.

De ki viszi a prímet külpolitikai ügyekben?

Én. A külpolitikát én irányítom a Jobbikban. Ami az EP-t illeti, napi szinten azért nem foglalkozom vele, viszont rendszeresen egyeztetünk az összes képviselőnkkel. Mivel Béla viszi Oroszország és a FÁK-tagállamok ügyeit, vitte is.

Az orosz reláció erősödött Kovács Bélával a pártban?

Nem tudom megmondani, mert nagyjából egy időben érkeztünk a pártba. Én már politikai pályafutásom előtt, pontosabban 2008-ban a Civil Akadémián beszéltem a „keleti nyitás” fontosságáról a külpolitikában, ami a 2010-es programunkban hangsúlyosan szerepelt. Ebbe a külpolitikai koncepcióba tökéletesen illeszkedett Kovács Béla az orosz kapcsolatrendszerével és mély ismereteivel a térségről.

A Jobbiknak mennyire nyúlnak mélyre a külkapcsolatai? Tudnának iráni vagy orosz gyárakat hozni Ózdra? Tárgyalnak olyan gazdasági szereplőkkel, akik beszállhatnak a gazdaság felpörgetésébe?

Vannak, de hogy ezeket milyen tartalommal lehet megtölteni, az mindig egy kormányzati tevékenység időszakában realizálódik. Most nem mi irányítjuk az országot, nyilvánvalóan más pozícióból tárgyalunk. Most inkább megpróbáljuk megteremteni azt a bizalmi légkört, amely majd később megnyithatja az utat az ilyen típusú együttműködések előtt.

Nem értek egyet azzal a külpolitikai iránnyal, ami Szijjártó Péter érkezése óta dívik, amely a külpolitika egyetlen célját és feladatát a materiális értelemben, forintban kifejezhető előnyök megszerzésében jelöli meg.

A külpolitikának az a feladata, hogy egyengesse a különböző típusú együttműködések előtt az utat, és hiteles, kiszámítható és hosszú távú perspektívát vetítsen. Lehet, hogy

Orbán Viktor van hatalmon, de neki a keleti nyitás egyfajta hitelességi problémát jelent,

hiszen még a rövid távú memóriával rendelkezők is emlékezhetnek arra, hogy mit képviselt 2010-es kormányra kerülése előtt, milyen véleménye volt még 2008-ban, 2009-ben a Keletről, Kínáról, Oroszországról. Nyilván most Orbán tud egyedül kormánypozícióból tárgyalni, de azt én is tudom - mert visszahallom -, hogy Orbán Viktorra - kétharmad ide vagy oda - hogyan tekintenek keletről. Onnan, ahol hosszútávú bizalomra épül minden, ezt a fajta mentalitást nem részesítik előnyben.

Köpönyegforgatónak tartják?

Abszolút. És hiteltelennek is. Ezt persze felülírhatja a rövid távú, kölcsönös érdekazonosság, de ez nem egy stabil külpolitikai alap.