Fogunk törököt?

Angela Merkel hétfőn Törökországba látogatott. Abba az EU-aspiráns eurázsiai országba, mely mind gazdaságilag, mind geostratégiailag fontos partnere Európának, ám amelynek kebelre ölelésétől egyre jobban viszolyog az európai társadalom.

Az utóbbi években alábbhagyó bővítési láznak a fentiek miatt ismét Ankara esett áldozatul, amely 1963 óta társult tagja az Európai Uniónak, csatlakozási kérelmét pedig épp negyed százada adta be a közösséghez. A 2005 óta zajló csatlakozási tárgyalások sehogy nem állnak, a két fél pedig egymásra mutogat. Az EU a törökök felkészületlenségét, a törökök az uniós bővítési szándék hiányát okolják ezért. Valószínűleg mindkét félnek igaza van. Éppen ezért tekinthető fontos gesztusnak Merkeltől - de az ötmillió németországi török miatt akár okos választási húzásnak is - , hogy egy vasárnapi rádióinterjúban közölte: Berlin nyitott a csatlakozási tárgyalások folytatására. A német kormányfő elismerte, az utóbbi időben megakadtak a tárgyalások, de kijelentette, hogy támogatná az újabb csatlakozási fejezetek megnyitását.

Merkel gesztusa nem előzmény nélküli. Miután a korábbi francia elnök, Nicolas Sarkozy, a ciprusi vezetés nyomására éveken át blokkolta a török tárgyalási fejezetek megnyitását, a mostani szocialista vezetéssel új erőre kaptak a francia-török kapcsolatok. Sőt azzal, hogy az esetleges ENSZ békemegállapodást is támogatni kész NikoszAnasztasziadész nyerte a vasárnapi ciprusi elnökválasztást a szigetország évtizedes befagyott konfliktusában is elmozdulás következhet be. A ciprusi török helyzet rendezése pedig még közelebb hozhatja Törökországot az Európai Unióhoz.

A politikai pengeváltások azonban nem múlhatnak el nyomtalanul, hiszen csak hogy a legfontosabbak említsük: voltak itt vitákenergiavezetékről, az emberi jogok lábbal tiprásáról a tagság helyett kiemelt partnerségről. Az egyre frusztráltabbá váló Ankara pedig időközben egyre kevésbé érezte magát motiváltnak és az uniós közeledés helyett az arab tavasz beköszöntésével inkább regionális hatalmi ambíciókat dédelget. Az egykor kiemelkedően EU-barát török lakosságban is alábbhagyott a lelkesedés, korábban 10-ből 7, manapság viszont már csak 10-ből 3 török támogatja az uniós csatlakozást.

Az EUrologus szerint az energiapolitikáért felelős uniós biztos, a német Gunther Oettinger kissé sommásan ugyan, de a trendeket pontosan felismerve fogalmazott, amikor azt mondta, hogy “eljön a nap, amikor az EU járul térdre borulva Ankara elé könyörögve a törököknek, hogy csatlakozzanak”.