Hiába perelték Chicagóban a MÁV-ot

jog
2013 augusztus 24., 06:22

Három év után egy amerikai bíróság kimondta, nem illetékes a holokausztért kárpótlást követelők perében a magyar vasút és a nemzeti bank ellen.

2010-ben beperelték az MNB-t Chicagóban (USA) vagyontárgyaik kisajátítása és visszaszolgáltatásuk elmaradása miatt a nácik áldozatai és örököseik. A MÁV-ot pedig azért, mert gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban.

holokauszt

A három és fél éve tartó perben végül az amerikai bíróság nem vizsgálta a két magyar állami intézmény szerepét: azt állapították meg csupán, hogy ebben az ügyben magyar bíróság az illetékes.

A felperesek azt állították, hogy nincs remény arra, hogy Magyarországon igazságos ítélet szülessen, és ezért a nemzetközi jog érvényesítését Amerikából kívánták elérni. Összesen 1 milliárd 240 millió dollár kártérítési követelésük volt.

Az ítélet szerint azonban először egy kört kellene futniuk a felpereseknek Magyarországon is. "Magyarország egy modern köztársaság és az Európai Unió tagja, amelynek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy a felperesi követeléseket elbírálja”, továbbá „Magyarországnak a saját jogrendje által biztosított eszközökkel kell elsőként elbírálnia a felperesek által állított vagyonelkobzásokat, mielőtt az Egyesült Államok bíróságai ezekkel foglalkozhatnának”. (444)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.