A stadion is egészségügyi intézmény

Tbg
politika
2013 szeptember 17., 12:20
  • Arról próbáltuk faggatni a kormánypárti képviselőket, miért nem jutott a költségvetés vésztartalékából pénz a csőd szélére került Pető intézetnek, ha egyébként stadionépítésre jut ebből a keretből.
  • Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője erre a kérdésre nem válaszolt, cserébe többször elismételte, hogy a kormány már adott 420 milliót az intézetnek.
  • Az 500 miliós támogatásról szóló képviselői indítványt beterjesztő Szabó Tímea (Együtt-PM) szerint az a 420 millió amúgy is járt volna az intézetnek, és nem elég az év végi működésre. Sem mint anya, sem mint politikus nem érti, miért

ilyen szívtelen a Fidesz és a KDNP frakciója

  • Harrach Péter (KDNP) szerint a Pető intézet ügyét a kormány meg fogja oldani.
  • Firtl Mátyás (KDNP) nem igazán volt képben, ő például azt állította, megszavazta az indítványt, pedig nem.
  • Arról, hogy mire költ inkább a kormány a vésztartalékból a pénzt, itt olvashat.
  • Arról, hogy ki szavazott igennel és főleg arról, hogy ki szavazott nemmel, itt.
  • Hoppál egyébként elmondta, a három fideszes honatya, akik a frakciójukkal ellentétben támogatták Szabó indítványát, kedden jelezték: tévedésből nyomtak rossz gombot.