Ki csinálta a bajai videót???

POLITIKA
2013 október 21., 05:11
comments 8

Kiderült, hogy megrendezett volt a bajai választási csalás megrendeléséről szóló videó.

De kinek állhatott mindez érdekében?

Az indítékot keresve mutatnánk rá, a lehetséges elkövetői körre.

A Fidesz

Azt kellett bebizonyítani, hogy az első fordulóban a csalásról szóló vádak hamisak, és ezért kellett egy jó nagy balhé, amiben a vádaskodások lejáratódnak. És akkor úgy csináltak mintha, hogy aztán kiderüljön, hogy egyáltalán nem, sőt, éppen ellenkezőleg. Ezután vessenek követ az utaztató Lungo Dromra! Hát nem?

Az MSZP

A Blikk jól tudja. Tényleg a sporttagozaton keresztül szervezték. Meg akarták mutatni, hogy Teket Melindát csak csalással lehet legyőzni.

Portik Tamás és az NBH

Volt már ilyen! Biztos mindenki emlékszik, amikor bizonyos Rónai Attila azt mondta egy videófelvételen, hogy Kósa Lajos korrupt, maga vitt kenőpénzt neki. A 2010-es választás előtt a videó megjelent a youtube-on. Róna ezután azt állította, hogy kényszer hatására mondta fel ezeket a videóra, és Portik Tamás őt két NBH-s tiszttel együtt kényszerítette a felvétel elkészítésére. Ezek bármire képesek, nem igaz?

Gyurcsány Ferenc

Most állt bosszút a volt miniszterelnök azokon, akik elárulták őt. Az őszödi beszédről sokszor elmondta már, hogy tudja, hogy a szocialista politikusok küldték el a sajtónak. Egyszer egy lezárt borítékban oda is adta a neveket Mesterházy Attilának, ő azonban nem volt kíváncsi rá, inkább ledarálta a levelet. Most jól megtréfálta a szocialistákat, akik pénteken már feljelentést tettek a rendőrségen a videón látható csalás miatt, és erre vasárnapra már az terjed, hogy egyenesen ők voltak a megrendelők. Lehet, hogy az MSZP sporttagozatában van egy gyurcsányista alvó sejt?

A szlovák titkosszolgálat

Az 1998-as választások előtt kicsi bombák robbantak a Parlamentnél, a Mátyás templomnál, a Dohány utcai zsinagógánál, Szájer József és Torgyán József lakásánál. Soha nem sérült meg senki, az anyagi kár sem volt jelentős, de hisztériakeltésnek jó volt. Sosem derült ki, hogy ezeket ki csinálta, de szerette informálisan azt terjeszteni a magyar állam, hogy a szlovák titkosszolgálat akart zavart kelteni Magyarországon. Világos, nem?

A twerkelés közben felgyulladt lány

Mindenki elhitte, hogy igazi volt. Pedig azt is megrendezték! Aki egyszer csal, az mindig csal, igaz?

twerk-kk

Én

Egyszer a Gavra (Gábor, hvg.hu főszerkesztő) túl halkan köszönt. Most majd meggondolja, ugye?

„Józsi”, azaz G. Róbert

G. Róbert szerepel a videón Józsi néven, mint a választási csalás állítólagos megrendelője. Most pedig ő ismerte el a Hír TV-nek, hogy az egészet csak megrendezték. És 300 ezer forintért megmondta volna azt is, hogy kinek a kérésére rendezték meg. Lehet, hogy így akart 300 ezer forintot keresni, abban bízott, hogy megkapja a pénzt, és a végén nevetve azt mondta volna: "Én találtam ki, köszi a lóvét, csumi!" Bomba üzlet?

Tejfel László (alias „Cica”)

Biztosan emlékeznek, amikor a Hír TV egy telefonbeszélgetést mutatott be, amin egy állítólagos „Tóth József” a szocialista Tóth Viktortól pénzt kér, hogy a nyírmihálydi cigányokat elvigye szavazni. Aztán kiderült, hogy a telefonáló valójában Tejfel László volt, aki így akarta kellemetlen helyzetbe hozni a szocialistákat. A nyírmihálydi cigányok akkoriban azt mondták, hogy Tejfel mindkét pártnak vett szavazatokat, mikor ki fizetett. Lehet, hogy megint onnan fúj a szél?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.