A kormány maga oldja meg a deviziahitelesek problémáját

gazdaság
2013 október 28., 10:32

A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai Varga Mihály szerint nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait - közölte a nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-vel.

A Bankszövetség azt hitte, jó munkát végeztek

Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára pénteken azt mondta, hogy átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem. A bankszövetség főtitkára hétfőn az általuk benyújtott javaslatcsomagról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: figyelembe vették az eddig bírósági döntéseket, különös tekintettel a Kúria határozatára. Emellett méltányolták azt a civil kérést is, hogy szüntessék be a kilakoltatásokat, így november 1-jére előrehozták az egyébként december 1-jével hatályba lépő téli kilakoltatási moratóriumot.

"Mindenki érzi, hogy a megoldás küszöbén vagyunk, és a megoldás küszöbén aki még menthető, meg akarjuk menteni" – fogalmazott Kovács Levente. Kifejtette: az, hogy végül milyen megoldást találnak a devizaadósok problémáira, jogszabályalkotás függvénye, ezért további részleteket nem kívánt elárulni a legújabb csomagról. Annyit azonban elmondott, hogy a bankszövetség mostani javaslata szerint legalább 20 százalékkal csökkenne mindenkinek a törlesztőrészlete.

Varga nem találja a szerződésmódosításokat

Varga viszont most azt jelezte: egyáltalán nem elégedett a beadott anyaggal. "Megkaptuk a bankszövetség levelét, de újra hangsúlyoznom kell, hogy a probléma megoldását az ügyfelek és a bank közötti egyeztetéssel kellett volna kezdeni".

"Szerződésmódosításokról nem lehet hallani, a bankok még a Kúria által hozott döntéseket sem vezették át a szerződéseken, pedig ennek semmiféle jogszabályi akadálya nem volt" - tette hozzá Varga Mihály.

A kormány azt kérte a bankoktól, hogy november 1-jéig módosítsák a devizahitelesek szerződését, annak érdekében, hogy a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek néhány éven belül megszűnjenek a magyar piacon.

Két szempont, amit nem orvosoltak

A nemzetgazdasági miniszter megerősítette: két szempontot tart fontosnak a kormány a devizahitelesek megsegítésénél: egyrészt hogy a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitelek szűnjenek meg, másrészt hogy a forintban eladósodottak ne járjanak rosszabbul, mint a devizaadósok.

"Tekintettel arra, hogy a bankszövetség javaslatai nem orvosolják ezeket a problémákat, a kormány november elején beterjeszti a javaslatait az Országgyűlés elé" - mondta Varga Mihály.

Hozzáfűzte: a lakáscélú, devizaalapú jelzáloghitel-adósok jelentős része az elmúlt időszakban már érdemi segítséget kapott a kormány által felkínált végtörlesztéssel, illetve az árfolyamgáttal. A korábbi, 750 ezerrel szemben ma 150 ezer olyan adós van, aki még nem vette igénybe a felkínált lehetőségeket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.