A Hallgatói Hálózat meghívta a Békemenetet a NAV-székház előtti tüntetésre

politika
2013 december 23., 21:50
comments 21

December 28-ra szervez több szervezet közösen tüntetést a Horváth András elleni nyomozás és az áfacsalások miatt. Egy próbálkozás már volt Horváth házkutatásának napján, akkor nagyon kevesen jöttek össze.

photo_camera Az előző tüntetés

Most az egyik szervező, a Hallgatói Hálózat meghívta a békemenetes Civil Összefogás Fórumot. Nyílt levelükben azt írják:

"Önök a közelmúltban többször felszólaltak az ellen, hogy multinacionális cégek megkárosítsák a magyar embereket. Szintén felemelték a hangjukat azért, hogy Magyarországon a demokratikusan megválasztott kormány akarata érvényesüljön különféle érdekkörökkel szemben. Most ismét olyan helyzet állt elő, ahol ki kell állnunk ezekért az elvekért."

Arra is hivatkoznak, hogy Orbán Viktor is arról beszélt, az adócsalóknak börtönben a helye.

"Kormányra kerülésekor a Fidesz többször tett ígéretet a közélet megtisztítására, a szocialista kormányok alatt történt bűncselekmények kivizsgálására, a bűnösök elszámoltatására. Most a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány alatt felvirágzott, az adóhatósággal összefonódott adócsaló hálózatok felszámolására lenne a cél, amelyre Orbán Viktor vagy Rogán Antal szavai alapján feltételezhetjük, hogy a kormány próbál is erőfeszítéseket tenni erre."

A Horváth elleni rendőri fellépésről azt írják, "kétséges annak jogossága, mivel beleütközhet a közérdekű bejelentők védelmére szolgáló törvénynek, amelyet szintén a második Orbán-kormány alkotott meg".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.