Az elmúlt hetekben a devizahiteleseken kívül a forint alapú lakáshiteleket törlesztők is körmüket rágva figyelhették, hogy a forint hogyan rodeózik az euróval szemben. Aggodalmuk érhető. Igaz, a devizahitelekkel szemben árfolyamkockázattal nem kell számolniuk, ám a kamatok hullámzásából eredő kockázatokat bizony nekik is vállalniuk kell. Márpedig ha billeg a forint, akkor változnak a kamatok és ezzel együtt a törlesztő részletek is. A forint zuhanása eltérően hatott a lakáshitelekre:
Azok az adósok, akik azt választották, hogy a bank 3, 6, vagy 12 havonta határozhassa meg a hitelük kamatát, azok mindössze 0,15 százalékos kamatváltozással megússzák a mostani vihart.
Rosszabbul jártak, akik a kiszámítható törlesztő részletek reményében úgy döntöttek, hogy bankjuk csak 3 vagy 5 évente változtasson a hitel kamatain. Itt ugyanis 1 illetve 0,6 százalékos kamatemelkedésre kell felkészülni.
Hogy a kamatok változása mit jelent a törlesztőrészletek alakulásában? Ha a kamatok 1 százalékkal emelkednek, az egy 20 évre felvett lakáshitelnél 8-10 százalékkal növeli a havi törlesztőrészletet.
Ha érdekel, most mennyiért lehet forint alapú lakáshitelt felvenni, alábbi kalkulátorunkkal megnézheted a legjobb ajánlatokat!
A Pénzügyminisztérium és az alá tartozó intézmények is szerződést bontottak a Nagy Szilárd köréhez köthető irodával, és belső vizsgálatot indítottak. Egy 2022-es kormányrendelet alapján a bruttó 20 millió feletti szerződéseket Gulyás Gergely hagyhatta jóvá.
Az egyik legfőbb gond, hogy költségvetési forrásokról nem lehet törvény szerint titokban dönteni. így Orbánék törvénysértően jártak el, amikor kétezres határozatokkal osztogattak pénzeket.
Nem tesz jót a forintnak sem az erősödő dollár és amerikai kötvényhozam, sem a dráguló olaj.
A pénzügyek szakértőjeként azon dolgozunk, hogy rengeteg időt és pénzt spórolhass tanácsainkkal. Megmutatjuk, hogyan választhatsz a legjobb ajánlatok közül, segítünk az összehasonlításban és végigkísérünk egészen a szerződéskötésig, ráadásul ingyenesen. Tartalmainkkal, híreinkkel közérthető, naprakész tudást és objektív rálátást biztosítunk a legtöbb bank termékére.