Egy hete, a hároméves gyesről szóló írásunkból kiderült, honnan ered a „jó anyaság” speciálisan magyar szemlélete. Akkori ígéretünkhöz híven most összefoglaljuk, hogy nemzetközi kutatási eredmények szerint meddig ideális egy gyereknek otthon, az anyjával lennie. Ahogy azt előre megsúgtuk, általános, mindenkinek ideális megoldás nincsen. Bölcsek köve nem létezik. Csak egyéni élethelyzetek, egyéni döntések vannak, és az adott családra szabottan tökéletes megoldások.

Az az állítás, hogy a gyerek egy életre megsínyli, ha nem maradhat otthon pontosan a harmadik születésnapjáig, egyértelműen téves. Ahogy felnőttből sem csak egyféle uniformizált ember van, úgy bizony gyerekből sem. Az emberi kapcsolatok ennél sokszínűbbek és összetettebb kérdésekkel kell(ene) hogy szembesítsék a szülőket, amikor a gyermekük vagy gyermekeik közösségbe adásának idejéről gondolkoznak.

Felicitasz blogján még évvekkel ezelőtt olvastunk egy nagyon érdekes cikket. A közel hetven különálló kutatás több mint ötven év alatt összegyűlt eredményeit összefoglaló tanulmány az anyák korai munkába állásának és a gyerekeik későbbi tanulmányi eredményének, viselkedésproblémáinak és érzelmi kiegyensúlyozottságának összefüggéseit vizsgálta. Ennél alaposabb összefoglaló munkát valószínűleg nehéz lenne találni. (Az ezt összefoglaló cikket itt találjátok)

A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy önmagában az anya munkába állása nem növeli a gyerekeinél se a későbbi tanulási, se a viselkedésproblémák előfordulásának valószínűségét.

Az anya végzettsége, az anya munkájával kapcsolatos hozzáállása, a gyerek neme, a család anyagi helyzete, az anyát helyettesítő személy(ek) iskolai végzettsége, a család etnikai hovatartozása, a családban beszélt nyelv, a családszerkezet és a gyereket gondozó-nevelő intézmény minősége mind-mind szerepet játszanak abban, kinek mi lehet a legmegfelelőbb választás.

Ha a magyar közgondolkodásnak megfelelően a gyerek érzelmi fejlődésének biztonságát tartjuk a legfontosabbnak, akkor íme, az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni.

Egy év alatti fiú - ha van pénz, bölcsi helyett a nagymama a jobb választás

Egyéves kor előtt, de különösen három- és hathónapos kor között (ez Magyarországon egyáltalán nem jellemző) bölcsődébe adott a gyerekek többségének voltak kortársaik között a legnagyobb arányban tanulási- és viselkedésproblémáik. A hat hónapos és egy éves kor közti kicsiknél a kutatók úgy találták, hogy a gyerekek egy éves kora előtti közösségbe adása a legkárosabb azokra a kisfiúkra volt, akik két, jólszituált szülő gyermekei.

Azonban abban az esetben, ha a kisfiúkra az első életévben a nagymamájuk vigyázott, nem közösségbe adták őket, a negatív hatások is eltűntek. Sőt, ha ugyanezeknek a kisfiúknak az anyukája azért tért vissza dolgozni, mert a jövedelmére a családi megélhetésükhöz volt szükség, - a szülők stressz-szintjének csökkenése, a gyerekkel való megfelelőbb foglalkozás, megfelelőbb táplálkozás, és jobb egészségügyi ellátás miatt - szintén inkább kedvezően hatott a kisfiúkra a közösségbe kerülés, sőt az ilyen gyerekek sokszor az iskolában is jobban teljesítettek hasonló családi hátterű társaiknál.

Érdekes módon a lánygyerekek esetében a korai intézménybe kerülés nem okozott semmilyen később kimutatható problémát, kevesebb negatív hatással volt.

Egy év felett nem az életkor befolyásolja, hogy jó lesz-e a gyereknek a közösség

Egyévesnél idősebb gyerekeknél úgy találták, hogy a család szerkezete és az anya iskolai végzettsége a döntő hatású a későbbi viselkedés és esetleges problémák kapcsán.

Kimutatták, hogy a legiskolázottabb anyák gyerekei – főleg ha a gyereknevelésben az apa is aktívan részt vállal, és a gyereknek több testvére is van - általában 3-4 éves korukig jobban fejlődtek otthon, mint közösségben, bár ez az előny később eltűnt.

A dolgozó anyák 2-3 évesen közösségbe adott gyerekeinek többsége pedig - a család jövedelmi szintjétől függetlenül – később jobban teljesített az iskolában, és kevésbé volt gyakori közöttük a viselkedési problémák előfordulása, mint az otthon maradó anyák gyerekeinek körében.

A dolgozó és egyedülálló anyák intézménybe járó egyévesnél idősebb gyerekei ráadásul minden területen jobban teljesítettek, és kevesebb problémával küzdöttek később, mint azok az egyszülős családban élő gyerekek, akikkel otthonmaradt az anyjuk. Ennek magyarázata a stabilabb anyagi háttér, másrészt pedig a feléjük mutatott korai pozitív szerepmodell-példa lehet. Jót tett a közösség azoknak a gyerekeknek is, ahol legalább a szülők egyike nem fejezte be a középiskolát.

A részmunkaidőben vagy rugalmas időbeosztással dolgozó anyák gyerekei szintén gond nélkül vették a közösségbe kerülést, és később sem szenvedtek emiatt hátrányt. Sőt, akkor is így volt ez, ha az anya egyszerűen csak azért ment vissza dolgozni, mert munkájához nagy lelkesedéssel viszonyult, és szerette azt csinálni. Kislányok esetén ez az összefüggés még nyilvánvalóbb volt.

A gyerekek egyéves kora után az anya munkába állásának tehát sok esetben több pozitív, mint negatív hozadéka van.

A gyerek érdekében tehát kinek érdemes különösen megfontolni a hosszabb otthonmaradást?

A családok egy részében a gyerekek - különösen a kisfiúk - intellektuálisan és szociálisan többet profitáltak az anya hosszabb otthonlétéből.

Azt találták, hogy ezekben a családokban

• a család jövedelme magas,
• az anya egyetemet végzett,
• az apa aktív részese a gyerek életének,
• a gyereknek egynél több testvére van,
• az anya munkája nagy stresszel járt volna.

Kinek érdemes általában véve a kicsi közösségbe adását választania?

Az egyévesnél idősebb gyerekek, akiknek nem ártott, vagy kifejezetten jót tett a közösségbe kerülés (különösen, ha lányok voltak):

• egyedülálló anyák gyerekei
• a munkáját hivatástudatból, szenvedélyből űző szülők gyerekei
• részmunkaidőben, vagy rugalmas munkarendben dolgozó anyák gyerekei
• kevésbé iskolázott szülők gyerekei
• nemzeti, vagy etnikai kisebbséghez tartozó kisgyerekek.

A kicsik közösségbe küldése, vagy otthoni nevelése tehát nemcsak hogy nem egyszerű kérdés, de mint azt láthattuk, az élethelyzetek sokfélesége miatt kifejezetten sok tényezőtől függ még akkor is, ha kizárólag a gyerek fejlődését állítjuk a kérdés középpontjába.

Ezekből az általánosító megállapításokból tehát néhány tanulságot le lehet vonni, de végső soron a gyerek személyisége és a szülő(k) vágyait, igényeit és lehetőségeit is figyelembe kell venni, ha a hosszú otthonmaradást mellett döntenek, de akkor is, ha a mielőbbi munkába állást választják.

Egy biztos: önmagában az, hogy valaki otthon neveli egyévesnél nagyobb gyerekét, vagy közösségbe adja, az nem határozza meg a kicsi későbbi viselkedését. Bizony, még az sem valószínű, hogyemiatt a döntés miatt érzelmi sérült, iskolakerülő, drogos, vagy kóros hazudozó lesz...

(kép: Fortepan)

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?