A lengyel külügyminiszter hallja a lövéseket

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Miközben Kijevben ismét ölnek az utcán, beindult a nyugati diplomáciai offenzíva. A francia, a német és a lengyel külügyminiszter csütörtök délelőtt Kijevbe utaztak. Tárgyalnak Janukoviccsal, aztán utaznak Brüsszelbe, ahova rendkívüli külügyminiszteri csúcsot hívtak össze.

Múlt hétfőn már volt egy EU-s külügyminiszteri csúcs, ahol úgy döntöttek, hogy szankciók helyett pénzügyi ajánlatokkal és tárgyalásokkal bírják rá az ukrán elnököt, hogy a nyugatra nyitottabb, nagykoalíciós kormánynak adjon megbízást. Még most hétfőn is ebben az ügyben egyeztetett a német kancellár Berlinben a három jelentősebb ukrán ellenzéki párt közül a két mérsékeltebbnek a vezetőjével.

(REUTERS/Konstantin Chernichkin)

Csakhogy mostanra nagyon megváltozott a helyzet. A csütörtök estére összehívott EU-s csúcson már a szankciók lesznek napirenden, amit az USA-val egyeztetve vezetnének be, már péntek reggeltől. Szerdán az EU-tagállamok brüsszeli diplomatái már nagy vonalakban megegyeztek abban, hogy nem általános szankciók lesznek (mint például Iránnal vagy Kubával szemben), hanem célzottak (mint például Fehéroroszországgal szemben). Ez azt jelenti, hogy azonosítják, hogy kik lehetnek felelősek a hatalom részéről a vérontásért, és ezeknek az embereknek a külföldi magánvagyonát zárolják, illetve nem kaphatnak vízumot az EU és az USA területére.

Janukovicsot személyesen nem teszik fel a fekete listára, hogy a tárgyalások ne fussanak zsákutcába. Az ukrán elnök fia viszont a szankciók áldozata lehet. Ahogy rendőri, katonai és belügyes vezetők is.

Az USA már összekészített egy névsort, és húsz ukrán vezetőt már feketelistára tettek, ők nem kaphatnak amerikai vízumot. Szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter Párizsban tárgyalt a lehetséges szankciókról, és egyszerre ígért együttműködést az európaiakkal, és intett óvatosságra is. Arról beszélt, a legjobb az lenne, ha Janukovics tárgyalásokkal oldaná meg a helyzetet, ezért nem szabad teljesen elvenni az ukrán elnök kedvét az együttműködéstől a nyugattal.

REUTERS / Vasily Fedosenko

Egyébként is nagy vita megy arról, hogy a szankcióknak van-e értelme. Akkor lenne igazán, ha a Janukovics környezetében lévő oligarchákat is büntetnék, azonban ezzel végképp az oroszok mellé állítanák az Ukrajnát valójában kézben tartó maffiát. Másrészt azt se tehetik meg a nyugatiak, hogy folyton csak tárgyalásra szólítanak fel mindenkit és sajnálkoznak az erőszakon.

A Kijevben tárgyaló lengyel külügyminiszter Twitterén arról ír, hogy hallja a lövéseket és a robbantásokat, gomolygó füstről tett ki fotót. Az újabb erőszak miatt a tárgyalást először áttették egy másik helyszínre, ami messzebb van a belvárosi vérfürdőtől, aztán felmerült, hogy lemondják az egészet, aztán bejelentették, hogy mégis megtartják.

Az oroszok szerdán korábbi ígéretükkel szemben nem vettek 2 milliárd dollárért ukrán állampapírokat. Továbbra sem világos, hogy Janukovics számíthat-e az oroszok decemberben megígért pénzére. Az oroszok szerint nácik tombolnak Kijevben, akik puccsra készülnek.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök arról beszélt, hogy fel kell készülni arra, hogy polgárháború lesz Ukrajnában. Azt mondta, hogy a lengyel, a szlovák és a magyar kórházakat már felkészítik a sebesült menekültek befogadására.