Tiltott határátlépéssel is gyanúsítják a melegjogi aktivistát

Negyvenperces kihallgatás után engedték el Rózsa Milán melegjogi aktivistát, aki szerdán kora délután mászta meg a budapesti orosz nagykövetség kerítését, hogy az intézmény kertjében tiltakozzon Oroszország homofób törvényei miatt.

A magyar rendőrség, amelyik a fiatalembert előállította, három dologgal gyanúsította meg:

  1. Tiltott határátlépés (a nagykövetség területe Oroszországé)
  2. Garázdaság
  3. Ellenszegülés a hatóság intézkedésének

Bármelyikkel vádoljak is majd meg, Rózsa fellebbezni fog.

Mint tudósítónk a helyszínen tartózkodó rendőröktől megtudta, az orosz nagykövet emberei hívták be a magyar rendőröket, amikor az erősítés megérkezett, így szabályos lehetett az elfogás annak ellenére, hogy orosz felségterületen történt.

Jobb is, hogy mi intézkedtünk és nem ők

- jegyezte meg Rózsának az eljáró rendőr, aki azt is elmesélte, nem ez volt az első alkalom az utóbbi időben, hogy az orosz nagykövetség területére tiltakozók bemásztak.

Az aktivista elmondta, bár gyakorló aktivistaként korábban már többször volt dolga a rendőrökkel, most sokkal aggresszívebben léptek fel vele szemben, mint korábban.