Harckészültséget rendeltek el Ukrajnában is

  • Oroszország magáénak érzi a jogot, hogy megvédje érdekeltségeit Ukrajnában.
  • Több ezer orosz katona szállta meg a Krímet, Szevasztopol és Balalklava kikötőit orosz hadihajók ellenőrzik.
  • Obama 90 percet beszélte Putyinnal telefonon.
  • Az ukrán elnök harckészültséget rendelt el, és jelezte, ha nem vonulnak ki az oroszok, azt hadüzenetnek veszik.
  • Vasárnap tárgyalnak a NATO tagországok miniszterei is.
  • Több keleti-ukrajnai városban összecsaptak egymással az oroszbarát és az ukrán tüntetők, több városban, és a Krím-félsziget egészén orosz zászló került a kormányépületekre.

 

06:52 John Kerry amerikai külügyminiszter figyelmeztette Moszkvát, ha Oroszország nem vonja vissza kivezényelt alakulatait, annak súlyos hatása lesz mind az orosz-amerikai kapcsolatokra, mind Oroszország nemzetközi helyzetére.

Kerry szombat este telefonkonferenciát tartott több ország külügyminiszterével - főleg európaiakkal - hogy összehangolják lépéseiket. "Egységesek voltunk a helyzet értékelésében, és együttműködünk Ukrajna és népe támogatásában ezekben a történelmi jelentőségű órákban", közölte Kerry. (AFP)

23:33 90 percet beszélt egymással telefonon Putyin és Obama, a beszélgetésről a Fehér Ház és a Kreml is adott ki tájékoztatót.

Obama összefoglalva azt mondta el Putyinnak, hogyha az orosz kisebbség sorsa miatt aggódik (Moszkva ezen indokkal vonult be a Krímre), akkor a kisebbségi jogok orvoslását az ENSZ-en keresztül kell megoldani, nem lehet magyarázat erre a katonai beavatkozás.

Barack Obama hangsúlyozta, Ukrajnáról az ukrán népnek kell döntenie.

A következő napokban azon lesz, hogy az USA katonai (NATO) és gazdasági (IMF, EU) partnereivel a megfelelő választ adjon az orosz lépésekre. Szankcióról csak egyről volt szó: felfüggesztik a G8-csúcs előkészüléteit.

A Kreml pedig az eddigiekhez hasonlóan interpretálta Putyin lépéseit: nevezetesen az Ukrajnában élő oroszokat kell megvédeni az ukrán ultranacionalisták haragjától. Oroszországnak ugyanis mind a Krím-félszigeten, mind Kelet-Ukrajnában joga van beavazkoni, ha érdeksérelemről van szó. (Telegraph)

23:06 Már vasárnap összeülnek a NATO-tagországok, hogy megvitassák az ukrajnai helyzetet Brüsszelben. Magyar idő szerint 11-kor fog összeülni a miniszterek tanácsa, délután háromkor pedig az Ukrajnával foglalkozó bizottság. A rendkívüli ülést többek között Radoslaw Sikorsky lengyel külügyminiszter kezdeményezte.  (Reuters)

23:00 VIDEÓ: 'Így verekedtek össze Harkovban a népek egymással. (Channel5) Cikkünk.

22:53 Obama és Putyin telefonoztak egymással szombaton, ez hangzott el a Retuers szerint:

Putyin: Minden orosz érdekeltséget meg fogunk védeni a Krím-félszigeten és Kelet-Ukrajnában.

Obama: Kifejezetten aggódunk, ha bármilyen orosz beavatkozás történik Ukrajnában.

Putyin: Én is aggódtam, amikor szélsőjobboldaliak randalíroztak Kijevben. (Guardian)

22:50 Hetvenen tiltakoznak a Fehér Ház előtt Washingtonban az orosz beavatkozás miatt, közben az ENSZ BT New York-i ülésén az orosz ENSZ-nagykövet azt mondta: Oroszország nem vonul ki Ukrajnából, de "Ukrajna ellen nem vetik be" a hadsereget. (Euromaidan, CNN)

23:03 Alaposan összeszólalkozott az ENSZ BT ülésén az orosz és az amerikai ENSZ-nagykövet. Vitalij Csurkin azt vetette Samantha Power szemére, hogy a nyugat továbbra is folyamatosan provokál, és mindent megtesz azért, hogy felkelést szítson Ukrajnában. Power azzal válaszolt, a szavaknál többet mondanak a tettek:

A beavatkozásnak (a Krím-félszigeten) azonnal véget kell vetni.

Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete (Stan HONDA/AFP)
Az ENSZ BT ülése New Yorkban (AFP/Stan HONDA)

22:43 Oroszországnak el kell ismernie a kijevi kormányt, és be kell engednie a nemzetközi megfigyelőket Ukrajna egész területére - ezt az amerikai ENSZ-nagykövet, Samantha Power mondta az imént New Yorkban a Biztonsági Tanács ülésén.

22:38 Az egyik legismertebb ukrán írót, Szerhij Zsadant is megverték az oroszbarát demonstrálók szombaton Harkovban (Könyvei magyarul). Egyik legismertebb könyve 2008-ban Oroszországban is sikert aratott Anarchy in the UKR címmel.

22:29 Egeret szültek a hegyek - nyílt ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa az ukrán válságról. Ez lehetőséget ad majd arra, hogy a résztvevő országok képviselői nyilvános állásfoglalásokat tegyenek. Oroszország zárt ülést akart, az USA, a britek és a franciák nem. Az ENSZ-főtitkár, Ban Ki Mun mindenesete hangoztatta, mindenkinek tiszteletben kell tartania Ukrajna területi függetlenségét. Amúgy nem tiszta, mit tud az ENSZ BT hozzátenni a válság megoldásához, hiszen Oroszország vétójoggal rendelkezik, bármilyen határozatot meg tud fúrni. Az ENSZ-BT ülését itt lehet élőben követni.

    • Ukrajna ENSZ-nagykövete azt mondta az ülésen, 15 ezer orosz katona vonult be az országba.

 

  • Oroszország továbbra is kiáll amellett, hogy Viktor Janukovics Ukrajna elnöke.

 

 

(WSJ) 22:21 Ukrajna arra kéri a NATO-t, hogy minden lehetséges módon óvja meg az ország területi integritását és szuverenitását, ahogy az ukrán népet és az Ukrajnában található nukleáris létesítményeket is, közölte az ukrán védelmi miniszter szombaton.  Szergej Descsiritcja előbb az EU-val, majd az USA-val egyeztetett, és ezután fordult a NATO-hoz, aminek Ukrajna nem tagja. (Reuters) Az ukrán miniszterelnök szombaton "aggressziónak" nevezte az oroszok bevonulását a Krím-félszigetre, az ukrán elnök pedig harckészültséget rendelt el, illetve azt üzente Moszkvának, ha nem vonulnak ki, azt hadüzenetnek tekintik. 22:12 Timosenko mégsem megy Moszkvában, ezt a volt miniszterelnök pártja, a Haza cáfolta, miután elterjedt, hogy hétfőn az orosz fővárosba utazik.

A Haza honlapján szombaton nyilvánosságra hozott közleményében tudatta, hogy a pártvezető az ukrán parlamentben a kormány, valamint kormány- és ellenzéki pártok képviselőivel tárgyal a súlyos ukrajnai politikai helyzet rendezéséről.

(MTI) 22:07 Összeült az amerikai nemzetbiztonsági bizottság. Sajnos újságírókat ide sem szoktak beengedni, akit viszont láttak távozni a találkozókra, azok: Chuck Hagel védelmi miniszter, John Brennan CIA-igazgató, Martin Dempsey tábornok (vezérkari főnök) és James Clapper hírszerzési igazgató. (Telegraph) 21:51 36 ezer ukrajnai orosz és oroszul beszélő írta alá azt a petíciót, amelyben azt üzenik Putyinnak, köszönik, de nem kérik a védelmet. Putyin ugyanis azzal adta el az orosz közvéleménynek az ukrajnai beavatkozást, hogy ott "a neonáció rezsim" veszélyt jelent az orosz kisebbségre. (KyivPost) 21:43 Oroszországban blokkolják az orosz Facebook, a VKontakte azon oldalait, amelyben szerepel a Euromaidan szó. A Euromaidan az ukrán ellenzéki szervezkedés központi intézménye, szervezkednek és híreket továbbítanak. (Euromaidan) BhqsVcMCcAA2WKc 21:37 Julija Timosenko nyugalomra inti az ukránokat, nehogy úgy járjanak, mint Grúzia, amikor megtámadta Dél-Oszétiát (és emiatt az oroszok találtak indokot arra, hogy bevonuljanak). De azt is mondta, nem szabad meghajolni az orosz beavatkozás előtt, nem szabad elfogadni ezt az ultimátumot. Az ENSZ-szel és az EU-val kell együttműködni. (Guardian) 21:31 Ülésezik az ENSZ Biztonsági Tanácsa, és hamarosan az Észak-Atlanti Katonai Szövetség, a NATO is összeül, miután Litvánia és Lettország a 4. cikkelyre hivatkozva ezt kérte. (Mindkét balti államban számottevő az orosz kisebbség.) Ilyen a NATO története során eddig csak három alkalommal volt. A 4. cikkely a konfliktusmegelőzésről szóló, és bármely NATO-tag ország hivatkozhat rá, "valahányszor bármelyikük véleménye szerint a felek egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti." (via, Guardian) Az ENSZ BT-ben New Yorkban egyelőre arról megy a szavazás, hogy nyílt vagy zárt ülést tartsanak-e, előbbit az angolok és a franciák, utóbbit az oroszok szeretnék elérni. (Guardian) 21:18: Sarah Paulin ledobta a NAUGYE-bombát!

Sarah Palin

A hiperkonzervatív alaszkai politikus arról írt most twitterjén, hogy nem szokása naugyézni, de nem állhatja meg most, hogy idézze 2008-as önmagát. Akkor azzal kampányolt, hogy Barack Obama elnökjelölt szenátor annyira határozatlan volt a grúziai orosz beavatkozáskor, hogyha hatalomra kerül, Putyin simán lerohanja Ukrajnát. Igaza lett? Meglátjuk. (BreitBart) 21:14 Miért tudunk, tud a sajót ilyen keveset a hadihajók, csapattestek mozgásáról? Hát azért, mert a hadseregek titkolóznak. De Nem volt ez mindig így! Éppen a XIX. században játszódó krími háborúnak  (Oroszország kontra angol-francia-török hadsereg) volt nagy tanulsága, hogy ha mindent megírnak az újságok, abból az ellenfél sokat megtudhat. Az angol sajtó akkor elég jól tájékoztatta a cárt az ellenség mozgásáról, ezért aztán változtattak a gyakorlaton. (Wikipedia) 21:10 A Dunaferr ukrán tulajdonosa, Szergej Taruta nyílt levélben győzködi az ukrán üzletembereket, hogy

Meg kell védenünk hazánkat - bármi áron. Erőink összevonása nélkül talán nem is maradunk meg.

A Donbass Ipari Szövetség igazgatóságának elnöke arról ír, most minden üzletembernek össze kell fognia, mint egy nagy családnak, hogy Ukrajna ne essen szét. (via) 20:53 Meg nem erősített hírek szerint mozgásba lendült az amerikai haditengerészet is. A 6. Földközi-tengeri flotta két hajója, a USS Taylor Frigate ésa USS Mount Whitney elindult a Krími térség felé, ahol az orosz flotta biztosítja a félsziget két kikötőjét is. Ugyancsak meg nem erősített hírek szerint csapatokat mozgat a NATO Nyugat-Ukrajna térségében, Lemberg környékén. (Debka, OSNetDaily) 20:48 Teljes készültségben van az ukrán hadsereg is. Az ideiglenes ukrán elnök, Turcsinov felszólította az orosz csapatokat, hogy térjenek vissza bázisaikra. (Guardian) 20:42 A Washington Post megkérdezett egy biztonságpolitikai szakértőt arról, hogy mégis mekkora ez az orosz Fekete-tengeri flotta.

Alkalmas a feladatra, de nem hatalmas

- mondja Mark Galeotti. Van egy nagyobb hadihajó (a Moszkva), két cirkáló, egy dízelmeghajtású tengeralattjáró és néhány kisebb hajó. Galeotti szerint összeségében az orosz hadsereg bár jobb állapotban van, mint a kilencvenes években, nem összemérhető össze az amerikai, de a német vagy akár a brit hadsereggel sem. Szerinte a mostani konfliktus erőviszonyai nem hasonlíthatók össze a 2008-as Grúzia (Georgia) kontra Oroszország háborúval sem, Ukrajnának nagyobb és erősebb hadserege van, mint Grúziának. 20:31 Az orosz flotta nemcsak Szevasztopolt, de a tőle keletre található Balaklava kikötőjét is lezárta, és ellenőrzi a vízi forgalmat. (Euromaidan, Yahoo)

20:18 Az orosz sajtó azt írja, hogy a csecsen lázadók arra biztatják a csecseneket, hogy támogassák az ukrajnai oroszellenes erőket. Mindezt Dimitrij Jaros nevű csecsen hadúr Vkontakte (orosz Facebook) oldalára hivatkozva írja az orosz hírügynökség. A sztori ellenpárja. (Itar-tassz)

20:02 Nem nagyon értik az ukránok, miért megy hétfőn Moszkvába Julija Timosenko. Ugye, ő volt a 2004-es narancsos forradalom vezéralakja, akiből aztán miniszterelnök is lett, majd Janukovics börtönbe záratta. Bár a nyugati demokrácia ukrajnai bástyájának tekintik sokat, azért ő is csak egy oligarcha.

Ennek megfelelően egyesek már azon keseregnek, hogy Timosenko elárulni megy Ukrajnát Moszkvába hétfőn (Putyin B-tervének nevezik, aki majd megköti a békét az orosz elnökkel), hogy Putyin bábja legyen. Hívei viszont attól féltik, hogy újra börtönbe kerül. Putyin egyébként azt mondta egyszer róla, hogy "ő olyan, akivel lehet üzletelni."

Timosenkót a múlt héten szabadították ki börtönéből Kijevben, és miközben jobbkeze, Turcsinov lett az ideglenes kormány fölött álló elnök, Timosenkó sokan kifütyülték, ugyanolyan oligarchát látnak benne, mint amilyen az elűzött Janukovics.

19:53 Megnyitották a légteret Szimferopol felett, újra járnak a civil gépek. Az utakat azonban még mindig civil ruhás fegyveresek csoportjai és a Berkut (feloszlatott ukrán rohamrendőrség) blokkolja (Euromaidan).

19:37 Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter telefonon beszélt szombaton orosz kollégájával Szergej Sojguval, írja a Reuters. A minisztertől megkérdezték, hogy igazak-e a pletykák, hogy vannak amerikai egységek a Krím-félszigethez közel, "elsősorban a diplomáciai megoldásokra helyezi a hangsúly az Amerikai Egyesült Államok" hangzott a válasz. (Guardian) 19:30 Az amerikai hadsereg egyelőre nem mozdult meg a krími hírek hatására, a csapatok ugyanott vannak, ahol tegnap is voltak. (Reuters) 19:27 Kijevben közben az orosz nagykövetség előtt kezdődött tüntetés.

19:24 Lölvödözés tört ki Szimferopolban, a Krím-félsziget közigazgatási központjában a Szakszervezertek Házánál, adta hírül a Channel5. Videójuk szerint egy csapat fekete egyenruhás, jelvény nélküli fegyveres próbálta elfoglalni az intézményt, de a biztonsági erők megakadályozták. Nincs sérült.

19:16 A krími miniszterelnök-helyettes, Temirgalijev felolvasta az új tartományi kormány névsorát, amelyben a krími tatár kisebbség (12,5%-a az összalkosságnak) is helyet kapott, 1 miniszterelnökhelyettesi, 2 miniszteri és 7 miniszterhelyettesi posztot. Ehhez képest Lucian Kim, amikor meglátogatta a tatárok főhadiszállását, neki azt mondták ott: "Háborúban állunk az oroszokkal."

19:10 Catherine Ashton, az EU "külügyminisztere" (első külügyi és biztonságpolitikai főképviselője) lemondta a hétfői kijevi útját, hogy az EU-külügyminiszterek tanácskozásán vegyen részt.

19:04 Lucian Kim, a BBC tudósítója Szimferopolból tudósít, ahol éppen a tartomány oroszbarát miniszterelnök-helyettese tart nemzetközi sajtótájékoztatót, bár Kim azt írta, csak egyedül van. Temirgalijev a következőkről beszélt:

  • Oroszország 6 milliárd dollárt ajánlott fel a Krím-félszigetnek, ebből 1 milliárd dollárt a nyugdíjakra.
  • Ukrán katonák már nincsenek a katonai bázisokon: vagy leszerelték őket, vagy átálltak.
  • Szerinte a parlament épületét védők nem orosz katonák, hanem egyszerű önkéntesek.
  • A referendum az Ukrajnától való elvállástól március 30-án lesz.

18:56 Julija Timosenko Moszkvába utazik március 3-án, hogy tárgyaljon a kírmi helyzetről. (Itar-Tass) Március 3. hétfő, a NATO és az EU is akkor fog ülésezni.

18:52 Az EU külügyminiszterei hétfőn tartanak rendkívüli ülést Ukrajna ügyében, írja Carl Bildt svéd külügyminiszter twitterén. Régóta ez a legrosszabb európai krízis, írja. "Egy erős EU-ra van most szükség egy instabil Európában.

18:39 Ne felejtsük el a kötelező magyar szálat sem a történetben, természetesen a kárpátaljai magyarok sorsán és Martonyi Jánoson kívül. Az ukrán külügy szerint az oroszok a Budapesti Memorandumot sértik meg.

Hogy mit?

Egy egyezményt, amit 1994-ben kötött az Egyesült Államok, Oroszország, Ukrajna és Nagy-Britannia, és aminek a lényege, hogy Ukrajna lemond atomfegyvereiről, cserébe az említett országok garantálják biztonságát és területének szuverenitását. Igen, tehát Oroszország is.

18:35 Hogy áll a két oldal, ha arra kerül a sor? Így:

18:25 Közben az sem elképzelhetetlen, hogy az oroszok csak a bolondját járatják Ukrajnával, velünk, Amerikával és az egész világgal. A Kreml szóvivője arról beszélt a Reutersnek, hogy

reményeik szerint nem eszkalálódik tovább a helyzet, és Putyin még nem döntött arról, beveti-e a csapatokat.

Akkor miről szólhat ez az egész, Ukrajna megleckéztetésén kívül? Például arról, hogy Putyin Obamának is lekever ezzel egy pofont. Pethő András az Origón pedig össze is szedte, miért teheti meg, hogy nemhogy figyelmen kívül hagyja az amerikai elnök szavait (aki pénteken még "következményekre" figyelmzetette), de egyenesen szembe is menjen azzal. Például azért, mert Obama elkövette azt a hibát, hogy tett olyan fenyegetéseket, amelyeket aztán nem váltott be. Emlékezzünk például Szíriára: először azt mondta, hogy ha vegyi fegyvereket vetnek be, az a vörös vonal átlépését jelenti majd. Aztán kiderült, hogy ez a vörös vonal nem jelent túl sokat, és egy diplomáciai művelet volt a válasz a vegyi fegyverek bevetésére, épp orosz segítséggel. 18:19 A másik oldalon az ultranacionalista Jobb szektor kezdett mozgósítani. Közleményük szerint felkészülnek és felfegyverkeznek a fenyegető veszéllyel szemben. Közben figyelmeztetik Ukrajna minden lakóját, hogy küzdelmük birodalomellenes, nem oroszellenes, de az orosz birodalomnak el kell buknia. (Guardian) 18:17 Az orosz Facebookon toboroznak katonai múlttal rendelkező "turistákat" a Krím-félszigetre, hogy harcoljanak a "Nagy-Oroszországért". A deszantosok még tovább mentek a konspirációban: az olimpia után jól esne egy kis pihenés a Krímen, nem igaz, bajtárs? Részletek itt olvashatóak. 18:13 Így ünneplik az oroszokat Szimferopolban.

AFP PHOTO/ GENYA SAVILOV
AFP PHOTO/ GENYA SAVILOV
REUTERS/David Mdzinarishvili

18:12

Nem kívánom vissza a hidegháborút, de úgy látszik, hogy Putyin igen

- írja John McCain republikánus szenátor. 18:06 Donyeck is minél hamarabb népszavazást akar jövőéről. A városi tanács szerint, "meg kell védeni a régió lakóit az erőszakos, radikalizálódott nacionalistáktól". A tanács szintén nem ismeri el az új kijevi vezetést. Donyeck régióból származik Janukovics volt ukrán elnök. 18:04 A Krímmel mindig csak a baj van - írtuk korábban, és ha esetleg kimaradt volna ez a cikk, azóta sem kevésbé aktuális. 18:01 És már kapják is az orosz útleveleket a feloszlatott Berkut belbiztonsági szolgálat tagjai Oroszország szimferopoli főkonzulátusán. Az első hat berkutosnak Vjacseszlav Szvetlicsnij főkonzul személyesen adta át új orosz okmányukat.

// ]]>

17:58 Oroszországnak tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását, területi egységét és határait - írja a Twitteren Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

17:57 Szevasztopol városi tanácsa megszavazta, hogy nem engedelmeskedik az új ukrán hatóságoknak Kijevben. (Itar-Tass)

17:55 Azonosítatlan katonák blokkolják az ukrán határrendészet szevasztopoli központját, miközben 300 orosz fegyveres állomásozik a balaklavai orosz-ukrán határon.

-

17:53 A harkovi véres eseményekről, ahol brutálisan összeverték az új ukrán kormány támogatóit, külön is írtunk, itt lehet elolvasni.

REUTERS/Stringer

17:48 El is készült az első karikatúra. "Akik megrendezték a Szocsi téli olimpiát, most megcsinálják a 2014-es krími háborút is"

BhpymfHCUAASbkq

17:43 A krími tatárok tanácsának vezetője arra kéri a tatárokat, hogy maradjanak otthon és ne alakítsanak "önvédelmi egységeket". "Órák vannak hátra a katasztrófáig" - mondta egy orosz rádiónak. A tatárok a Krím 12 százalékát alkotják, és jellemzően nem Janukoviccsal voltak a tüntetések idején. (BBC)

17:38 Az orosz felsőház szóvivője szerint csak egy "korlátozott kontingenst" küldenének Ukrajnába. Ami azért megnyugtató, mert a BBC szerint pont ezt mondták az Afganisztán elleni invázió előtt is.

17:35 Klicsko szerint teljes mozgósítás kell, ha "megkezdődik az orosz agresszió".

REUTERS/Baz Ratner

17:31 A Washington Post szerkesztőségi jegyzetében azt taglalja, mennyire lesz elég a mostani helyzetben az, ha a Nyugat és az Egyesült Államok tovább óvatoskodik a krími orosz csapatmozgás miatt. Obama elnök pénteken csak annyit mondott Oroszország "meg fogja fizetni az árát", ha közbeavatkozik, de konkrétumokról nem beszélt. Aztán szombatra kiderült - és kérdés, hogy erről mennyit tudott az amerikai hírszerzés -

hogy az orosz csapatok keresztbe-kasul megszállták a félszigetet.

A Post szerint ideje lenne a Nyugatnak elhatároznia magát, hogy Oroszország valóban megsértette-e a 1994-es budapesti egyezményt, amely szerint Ukrajna területi integritását Oroszország tiszteletben tartja, és ha igen, akkor pedig be kell veni a gazdasági és diplomáciai szankciókat.

17:28 Ajánljuk Magyari Péter tavaly novemberi cikkét Vlagyimir Putyin szándékairól a Szovjetunió restaurációjáról, amit már akkor sem volt kifejezetten megnyugtató élmény olvasni, de azóta kapott egy újabb árnyalatot.

17:25 Ami ennél is fontosabb kérdés:

egyáltalán miért volt szükség erre a parlamenti szavazásra?

Grúzia megtámadása előtt Putyin nem kért semmi ilyesmit a parlamenttől, és nemzetközi jogi értelemben ettől semmivel sem lesz jogosabb egy beavatkozás. A Telegraphnak nyilatkozó Jonathan Eyal, a Royal United Services Institute igazgatója szerint ez Putyin színjátéka. Egyrészt zsarolni akarja Ukrajnát, másrészt a legitimiáció hamis látszatát kelti, és ami ennél is fontosabb, így üzeni Oroszországnak, hogy nem akarja egyértelműen támadást a Krímen (ami nem lenne egyértelműen népszerű lépés).

17:16

Az orosz parlament felsőházának szombati határozata azt jelenti, hogy a törvényhozás szabad kezet ad Vlagyimir Putyinnak ahhoz, hogy alkalmazhassa az orosz fegyveres erőket Ukrajna területén, de egyáltalán nem biztos, hogy az elnök élni fog ezzel a felhatalmazással

- mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes.

17:13 "Magyarország Külügyminisztériuma mélységes aggodalommal figyeli a Krím-félszigeten kialakult helyzetet és a jelentős orosz csapatmozgásokat" - közölte szombat délután a minisztérium. "Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett" - írják, és megerősítik azt, amit február 28-án, a visegrádi négyek külügyminiszterei mondtak, vagyis, hogy mindkét fél tartózkodjon a provokációtól. (MTI)

17:08 Hidegháborús hangulat lengi be a Twittert a külpolitikai tudósítók posztjai alapján. Elég sokan közülük tegnap még amellett érveltek, hogy nem lesz itt háború, most önkritikusan figyelik a fejleményeket. Igaz, egyelőre még nem eldöntött tény, hogy valóban meg is indul-e a katonai csapás (hiszen egyelőre csak felhatalmazásról van szó), az események mindenképpen sokkal gyorsabban alakultak, mint amire szinte bárki számított nyugaton.

17:00 Még ma összeülhet az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

16:55 A svéd külügyminiszter már tiltakozik.Carl Bildt szerint egy Ukrajna elleni katonai akció egyértelműen sérti a nemzetközi jogot és az európai biztonsági alapelveket. (via)

16:53 Kivonják a teljes ukrán hadiflottát a Krím félszigeti Szevasztopolból. A flotta új, lehetséges állomáshelyeként Odesszát nevezték meg - jelentette szombaton a RIA Novosztyi orosz hírügynökség, az ukrán vezérkarra hivatkozva. (MTI)

16:50 Orosz reakció az amerikai reakcióra: az orosz törvényhozás felsőháza szerint Barack Obama amerikai elnök megfenyegette, és ezzel megsértette Oroszországot, ezért haza kell rendelni az Egyesült Államokból az orosz nagykövetet.

16:45 Csak a rend kedvéért: az orosz szavazás a beavatkozás mellett valóban teljesen egységes volt.

16:43

Az ukrán helyzettel kapcsolatos magyarországi intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs folyamatosan elemzi az információkat, értékeli az eseményeket, és ha a helyzet indokolja, megteszi a szükséges intézkedéseket

- mondta Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium szóvivője az MTI-nek.

16:40 97 ember sérült meg a harkovi összecsapásban, tudta meg az Itar-Tasz a város polgármesterétől, Szvetlana Gorbunovától. A polgármester még hozzátette, "szerencsére egyik sérültnek sincs lőtt sebe."

Oroszpárti tüntetők csaptak össze a Majdan támogatóival Harkovban. Több tucatnyian megsérültek, a kelet-ukrán városban a hírek szerint húszezren tüntettek Kijev új kormánya ellen, a tüntetők megpróbáltak megszállni egy kormányzati épületet is. (SERGEY BOBOK / AFP)

16:38 Turcsinov felhívta Washingtont Az ideiglenes ukrán elnök már beszélt John Kerry amerikai külügyminiszterrel. Korábban a Fehér Ház közölte, figyelik az eseményeket, és ahhoz tartják magukat, amit Barack Obama elnök pénteken mondott: meglesz az ára annak, ha Oroszország katonailag beavatkozik Ukrajnában.

REUTERS/Baz Ratner

16:36 Vitalij Klicsko ukrán ellenzéki vezető "Oroszország hihetetlen agressziójának" nevezte a krími orosz csapatmozgásokat. Szerinte "fegyveres betörés", provokáció történt. (MTI)

16:34 Egyelőre nem világos, mikor kezdődhet hivatalosan a katonai erő bevetése.

16:29 Viktor Janukovics támogatja az orosz beavatkozást.

16:26 Ukrán és külföldi újságírókat nem engednek be a Krím-félszigetre. "Tűnjetek el, amíg besötétedik!" - mondták nekik fenyegetően, számolt be Bohdan Kutiepov újságíró.

16:25 Harci helikopterek érkezése a Krímre, még tegnapról.

16:24 Videó a harkivi összecsapásról.

16:23 A felsőház támogatta Vlagyimi Putyin orosz elnök előterjesztését, hogy  fegyveres erők lépjenek Ukrajna területére, az ott élő oroszokat megvédjék, míg a helyzet normalizálódik. Az javaslatot a Nemzetbiztonsági Bizottság is támogatta. (Itar-Tass)

russian

16:21 A CNN szerint orosz tankok vonulnak be Szevasztopolba.

cnn

16:16 Az viszont biztos, hogy az orosz parlamentben már elhangzott, hogy "Ukrajna teljes területére" vonatkozhat a felhatalmazás.

16:13 Becslések szerint 6-28 ezer orosz katona tartózkodhat a Krím-félszigeten, akiknek haladéktalan kivonását kérte az ideiglenes ukrán miniszterelnök, Arszenij Jaceniuk Putyin elnöktől. A KyivPost azt írja, a NATO csak hétfőn, azaz március 3-án veszi napirendre a kérdést. (via)

REUTERS/Baz Ratner

16:11 Turcsinov ideiglenes ukrán elnök a összehívta biztonsági erők vezetőit válságértekezletre Kijevbe. (Reuters)

16:09 Videó Szevasztopolból.

16:05 Szevasztopolban több ezren tüntetnek. Orosz és krími zászlókat lobogtatva éltetik a Berkut egységeit és Oroszországot. "Nem kérünk a fasizmusból", skandálják.

REUTERS/David Mdzinarishvili

16:03 A Krím-félsziget katonai térképe. Oroszul van, de a lényeg érthető. (via)

crimea-map

15:59 Máris egy tévedés áldozatai lettünk. Nem mintha különösebb meglepetés várható lenne, de a felsőházban még tart a vita, vagyis 15:48-as posztunkkal ellentétben még nem szavazták meg a beavatkozást. Az eddigi beszédek viszont egyértelműen támogatóak voltak. A tévedésért elnézést kérünk.

15:57 Az EU külügyminiszterei rendkívüli ülést hívtak össze

a jövő hét elejére.

Elnézést, talán nem illik a pillanat komolyságához, de a dolgok sebességét nézve ezen felnevettem.

15:53

Putyinnak semmi szüksége háborúra Ukrajnában

- írtuk tegnap, amikor így is tűnt, és nem csak nekünk, hanem a témában nálunk sokkal jártasabb szakértőknek is.

15:48 A felsőház egységesen megszavazta a fegyveres erő bevetését, bárhol Ukrajna területén.

15:45 A krími repülőtereket és egyéb intézményeket elfoglaló fegyveresek eddig nem nagyon akarták megmondani, hogy pontosan kik ők. Voltak, akik népi milíciáknak nevezték magukat, miközben felszereltségük alapján ez nem tűnt valószínűnek. A Daily Beast arról írt, hogy az orosz belügyminisztériummal szerződésben álló magán biztonsági cég emberei lehettek. Igaz, ha tényleg megindul a katonai beavatkozás, ennek már kevesebb jelentősége lesz.

cnnsimferopol

15:40 Orosz fegyveresek Balaklavában, ahol egy haditengerészeti támaszpontot is megkíséreltek elfoglalni.

// ]]>

15:35 Élesedik a gazdasági fegyver is - a Gazprom közölte, ha Ukrajna nem törleszti 1,55 milliárd dollár tartozását, nem kapnak több kedvezményes gázt. Kedvezményt pedig épp azóta kaptak, hogy Viktor Janukovics bukott ukrán elnök még november végén bejelentette, hogy Kijev nem írja alá az Európai Unióval évek óta tárgyalt társulási egyezményt. Ukrajna viszont hamarosan kifut a pénzből - ma pedig az derült ki, az IMF-től április előtt aligha számíthatnak pénzre.

15:32 Napközben Donyeckben tüntetők kitűzték a kormányhivatalra az orosz zászlót, és Harkivban és Odesszában is komolyabb oroszpárti megmozdulások voltak. Azt ugyanakkor nem látni pontosan, ebből mennyi volt a fizetett provokáció, néhány jelentés szerint Donyeckben például fizettek a tüntetőknek, akik a munkaidő lejártával abba is hagyták az akciózást.

15:30 Foglaljuk össze itt is, mi történt szombaton.

Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország további hatezer katonát vezényelt Ukrajna területére. Ihor Tenjuh válaszul riadókészültséget rendelt el az ukrán haderő krími csapatainál. Az ukrán kormányfő, Arszenyij Jacenyuk felszólította Moszkvát, hogy vonja ki odavezényelt csapatait a Krím félszigetről. Akkor azt mondta, nem hagyják magukat belerántani egy katonai konfliktusba, de az elfogadhatatlan, hogy orosz katonai járműveket vezényeltek ukrán városok központjába.

Fotó: REUTERS/Baz Ratner

Napközben orosz fegyveresek hatoltak be egy légvédelmi bázisra a Krímen, a rakétaegység parancsnoki központját próbálták meg elfoglalni. A dél-krími Feodoszija kereskedelmi kikötőjébe szombaton befutott a Zubr orosz deszant hajó, amely nem tartozik a Szevasztopolban állomásozó orosz Fekete-tengeri Flotta kötelékébe – jelentette helyi forrásokra hivatkozva a liga.novosztyi ukrán hírportál. Szemtanúk szerint a légpárnás hajó azonosító jelzések nélkül érkezett a kikötőbe.

15: 25 Vlagyimir Putyin orosz elnök a felsőház hozzájárulását kérte fegyveres erő alkalmazásához a Krím-félsziget stabilizálásának érdekében. Putyin szerint erre a rendkívüli helyzet, és az orosz állampolgárok életének megvédése miatt van szükség. Azt mondta, addig van szükség fegyveres erő alkalmazására, amíg normalizálódik a helyzet Ukrajnában.

Korábban viszont épp a felsőház elnöke nyilatkozta, hogy a döntés Putyin kezében van, és készek katonai erőt küldeni Ukrajnába, ha a tengeri flotta, és az orosz állampolgárok biztonságának védelme ezt megkívánja. A nap korábbi eseményeinek összefoglalóját itt olvashatja.

Fotó: REUTERS/Baz Ratner