A BKK elemzői attól rettegnek, hogy nem utaznak majd elegen a 4-es metróval

közlekedés
2014 március 27., 06:30
comments 21

Lehet, hogy csak fele annyian utaznak majd a 4-es metrón, mint azt tervezték, és ez baj – írja egy kockázatelemzés, amit a Blikk szerzett meg. A dokumentum szerint az EU-s támogatást azzal a feltétellel kapta meg a főváros, hogy a metró tartósan hozza az elvárt utasszámot, és ha nem használják elegen, a szerződés sem teljesül. A megfelelő utasszám eléréséhez ritkítani kellene a busz- és villamosjáratokat (így például a 7-es busz sem járna olyan sűrűn, mint most), hogy az utasokat áttereljék a metróra. Ez viszont zsófoltsággal és hőbörgéssel járna, és ezt a kockázatot a Blikk forrásai szerint a BKK egyelőre nem vállalja, úgyhogy egy ideig maradnak a buszok.

(Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.