Komoly létszámú közönség nézte végig tisztes távolból, ahogy két rendőr próbál megrendszabályozni egy meztelenre vetkőzött férfit Budapesten a Szent István Bazilika előtt. A kényszerítő intézkedés foganatosítása közben számos apró részletre hívnám fel a figyelmet: alkalmazásra került itt kigáncsolásos, illetve lábkirúgós technika csakúgy, mint lábbal irányítás, vállra lépés és verbális utasítás. Mondjuk azt nem értem, hogy ha külföldi az illető, akkor miért kell neki magyarul azt üvöltözni, hogy "engedje el a kezét" meg hogy "fel", úgyse ért belőle egy szót se.
Szerinte „Bóka János elsőre egy sótlan hivatalnoknak tűnhet, akit nem tud az ember haverként kezelni, de ha megismerik, akkor rendkívül szórakoztató és intelligens jelenség”.
Semjén Zsolt szerint eddig mindent meg tudtak beszélni Orbán Viktorral, de a vereség után a KDNP-nek szüksége van az önállósodásra.
Megkérdeztük az egykori Szuverenitásvédelmi Hivatal volt elnökét, hogy a tevékenysége mennyiben járult hozzá a Fidesz választási vereségéhez.
Az ellenzék igyekezett lecsapni a parlamentben arra, hogy Magyar Péter egy nappal a társadalmi egyeztetés bejelentése után már meg is nevezte elnökjelöltjét. A miniszterelnök szerint ugyanakkor a Fidesz nevében felszólaló Bóka Jánoshoz képest Gulyás Gergely maga volt a hurrikán.
Miért van dögrováson a Fidesz, és miért esnek egymásnak az orbánisták? Miért ment el Szijjártó? Mit üzen, hogy Orbán az amerikai focivébén van? Ezekről beszélgettünk a 444 stúdiójában.