A NATO-főtitkár nem kajálja be az orosz segélykonvoj-dumát

külföld
2014 augusztus 26., 06:39
comments 72

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerint Moszkva a Kelet-Ukrajnába küldött segélykonvojjal az orosz csapatok ukrajnai jelenlétéről akarja elterelni a figyelmet.

A dán politikus a Financial Times európai kiadásának adott nyilatkozatában azt mondta:

„Ez az egész azt a célt szolgálhatja, hogy elterelje a figyelmet a nyílt katonai műveletekről”

Attól is tart, hogy a kijevi kormánycsapatok előrenyomulása a fegyveres lázadókkal szemben közvetlenebb orosz akciókat provokálhat.

Rasmussen elmondta, hogy egyre jelentősebb orosz katonai erők állomásoznak az ukrán határ közelében, valamint hogy a NATO több forrásból is olyan információk birtokába jutott, hogy az orosz tüzérség a határ túloldaláról és Ukrajna területéről is ágyúzik.

„Mivel Moszkva nem engedte, hogy a Vöröskereszt emberei vagy az ukrán hatóságok átvizsgálják az első segélykonvoj összes kamionját, nem lehet kizárni, hogy a kamionok utánpótlást szállítottak a kelet-ukrajnai fegyveres felkelőknek.”

A főtitkár azonban inkább gazdasági és nem katonai szankciókkal büntetné Moszkvát.

A Financial Times úgy véli, a jövő heti walesi NATO-csúcson a szövetség arról dönthet, hogy

megerősíti katonai jelenlétét az Ukrajnával és Oroszországgal szomszédos tagállamokban.

Ahogy Rasmussen fogalmazott:

„A NATO a jövőben láthatóbban jelen lesz Keleten”

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.