Anders Fogh Rasmussen

2014 szeptember 05., 12:43

Katonákat telepítenek a Baltikumba, Lengyelországba és Romániába. Grúzia és Montenegró előtt kinyitották a szövetség ajtaját. Napok alatt bevethető, több ezer fős készenléti sereget állítanak fel. A következő csúcs Varsóban lesz.

2014 szeptember 01., 10:02

Így nevezte a főtitkár azt a a kifejlesztendő, több ezer fős erőt, aminek különböző tagországokhoz tartozó katonái egymást rendszeresen váltva tartózkodnak majd a keleti tagállamokban. Közben újabb szankciókra készülnek Oroszország ellen.

2014 augusztus 23., 11:40

Az orosz külügyminisztérium szerint nem igaz, hogy az orosz segélyszállítmányt Kijev egyetértése és a nemzetközi vöröskereszt közreműködése nélkül juttatták volna el Kelet-Ukrajnába.

2014 március 02., 20:51

Aminek eredményeként elítélték az orosz katonai akciót a Krímben, és súlyos aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az orosz parlament felhatalmazást adott erő alkalmazására Ukrajna területén.