Csányi: A magyar bankok olyanok, mint Batman

gazdaság
2014 szeptember 16., 17:40
comments 174

Az OTP vezére ma a Corvinuson adott elő. A Kis magyar banktörténet című előadás nem volt sajtónyilvános, de néhány résztvevő beszámolt arról, hogy Csányi Sándor miről beszélt.

Csányi előadása főként a devizahitelezésről szólt. A mostani rendezésről azt mondta, hogy a magyar bankrendszer rosszul fogja viselni, a devizahiteles-mentés és a különadók példátlanul nagy terheket rónak a szektorra Magyarországon.

Csányi reagált Orbán parlamenti évadnyitó beszédére is, amiben Orbán a denevérekhez hasonlította a bankokat („Azt is tudjuk, hogy a bankok önmagukban is erősek, bátrak és ravaszak. Ravaszak, mint a példázatban a denevérek. Ha denevérekre vetik ki az adót, akkor a fogukat mutatják, ha az egerekre vetik ki, akkor a szárnyukat.”) Csányi erre azt mondta: ezt a hasonlatot csak úgy tudja elképzelni, hogyha Orbán úgy gondolkodik, hogy Batman egy nagyon jó ember, és ha a következő években gondban lesz a magyar gazdaság, akkor majd a Batman-jelet fogják kivetíteni az égre, hogy a bankok segítsenek.

denevérember logo

Azt is említette, hogy az OTP-nek három országban vannak problémái:

  1. Ukrajnában a háború miatt.
  2. Oroszországban a szankciók miatt.
  3. Magyarországon a szabályozás miatt.

Egy hallgatói kérdésre a takarékszövetkezeti integrációra is reagált:

„A mód, ahogy megvették a takarékoktól a takarékszövetkezeti részvényeket, az az én ízlésemnek nem való.”

Azt is mondta, hogy az sem tetszik neki, hogy az integráció kockázatait a betétbiztosítási alapra terhelik, aminek több mint 30 százalékát az OTP fizeti. Az is látszik, hogy az állam több ponton is megpróbálja kivételezett helyzetbe hozni a takarékszövetkezeti integrációt, és ezen a ponton örül, hogy az Európai Unióhoz tartozunk, mert így lehet a határon túlról is jogorvoslatot szerezni – mondta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.