A melegek jogait védő határozatot fogadott el az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa

jog
2014 szeptember 28., 16:51
comments 37

A szavazás még pénteken történt, az ENSZ soros közgyűlésének keretében. A jogvédő határozatot 25 ország szavazta meg, 14 ellenezte, heten pedig tartózkodtak.

ensz_szavazas

A határozat maga nem ígér sokat, egyszerűen egy jelentést kér az ENSZ megfelelő megbízottaitól arról, hogyan állnak az emberi jogai a világban azoknak, akiket szexuális orientációjuk és nemi identitásuk miatt üldöznek. Ugyanakkor szimbolikus ereje mégis nagyon fontos, mindeddig az ENSZ testületein alig ment át olyan javaslat, amely szerint a melegek jogai az emberi jogok szorosan vett kategóriájába tartoznak. Ez pedig a jövőben számos új eljárás jogi alapját teremthette most meg.

A javaslatot ellenző országok frakcióját Egyiptom vezette, és olyan országok tartoztak ide, ahol kifejezetten sanyarú sors vár arra, aki nyíltan vállalja homoszexualitását. Ezen országok képviselőinek érvelése szerint ez a javaslat csak a kulturális imperializmus egy formája, és támadás az iszlám vallás ellen.

Szaúd-Arábia képviselője szerint például maga ez a határozat sérti meg az emberi jogokat, mivel egyes országok vallási és kulturális gyakorlatával megy szembe.

A pakisztáni képviselő szerint pedig a szexuális orientáció tágabb konnotációja kifejezetten destruktív hatással lehet országuk fiataljaira.

A szavazásra viszont akadtak országok, akik meglepő módon a szokottól eltérően voksoltak. Kongó, Sierra Leona és Namibia például tartózkodott, Kazaksztánhoz hasonlóan. (Buzzfeed)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.