Tavaly az EU-ban 5 ország volt, ahol a lakosság több mint harmadát fenyegette a szegénység – Magyarország az egyik

eu
2014 november 04., 14:31
comments 51

Az EU lakosságának 24,5 százalékát, 2013-ban 122,6 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség – közölte az Eurostat, az EU statisztikai hivatala. (Itt olvasható pdf-ben a jelentés.)

Az elszegényedés által fenyegettek aránya 2013-ban kissé csökkent a 2012-es 24,8 százalékhoz képest, de fölötte van a 2008-as 23,8 százaléknak. A „Europe 2020” stratégia egyik célja, hogy tartósan csökkenteni lehessen ezt az arányt.

Az Eurostat módszertana szerint azt fenyegeti a szegénység, akinek havi jövedelme nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát, komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása), vagy tartósan problémája van munkakereséssel.

2013-ban 5 olyan tagállam volt, ahol a lakosságnak több mint harmadát fenyegette a szegénység. Bulgáriában 48 százalék, Romániában 40,4 százalék, Görögországban 35,7 százalék, Lettországban 35,1 százalék, Magyarországon 33,5 százalék volt ez az arány. Az Eurostat augusztusban közölte, hogy Magyarország leszakad a V4-től, pedig a 90-es években még a legjobban teljesítő állam volt köztük.

A veszélyeztettek aránya Csehországban (14,6 százalék), Hollandiában (15,9 százalék), Finnországban (16 százalék) és Svédországban (16,4 százalék) volt a legalacsonyabb.

A 2008-tól 2013-ig tartó időszakban a legtöbb tagállamban romlott a helyzet. Javulást csak Lengyelországban, Romániában, Ausztriában, Finnországban, Szlovákiában, Csehországban és Franciaországban tudtak elérni, míg Belgiumban stagnálás volt.

Tavaly az Európai Unióban a lakosok 16,7 százalékát fenyegette a jövedelmi elszegényedés, 9,6 százaléknál volt gond a megélhetés körülményeivel és 10,7 százaléknak volt gondja a tartós munkahelyi elhelyezkedéssel. Magyarországon ezek a mutatók 14,3 százalékon, 26,8 százalékon és 12,6 százalékon álltak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.