Most akkor tényleg szétesőben van a világ?

2014 november 16., vasárnap 20:30
151

Dolgok Történnek A Világban!!4!

Az talán még a világpolitika iránt kevésbé érdeklődő olvasónak is feltűnhetett, hogy

  • a szomszédban háború van;
  • kicsit arrább, egy Földközi-tengernyire innen háború van;
  • mindenféle európai népek, amikről korábban tán még sosem hallott, mindenféle szavazásokat tartanak a függetlenségükről.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi minden történik a világ ennél távolabbi vidékein:

  • Ázsiában hangos kardcsörtetés közben üzengetnek egymásnak japánok, kínaiak, vietnamiak, koreaiak;
  • Pakisztánban, ahol atomfegyver is van, egészen sötét alakok uralják az ország jelentős területeit;
  • Dél-Amerikában egészen különös figurák kísérletezgetnek az egyszer már létezett szocializmus újraélesztésével.

Közben pedig a világ, amihez volt bő 25 évünk hozzászokni, látszólag megszűnőben van. Hát mi történik például az Egyesült Államokkal, ezzel a valaha megkérdőjelezhetetlenül az egész világot uraló nagyhatalommal, ahol most már évente az a legfőbb hír, hogy

fizetésképtelenné válnak-e, vagy a két politikai pártból az egyik hajlandó lesz annyit engedni az idióta álláspontjából, hogy végül mégse?

Téboly, nem?

Szerencsénkre Richard N. Haass, a megbecsült diplomata, George W. Bush elnök egykori északírügyi különmegbízottja, a Council on Foreign Relations nevű, nagyon okos embereket egybegyűjtő megmondócsoport elnöke írt egy remek tanulmányt minderről a Foreign Affairs nevű, nem kevésbé jelentékeny szaklapba, amit ezennel rendkívül legyszerűsítve ismertetünk.

Mi van?

Kavarás világszerte. Hogy a legnyilvánvalóbbal kezdjük

  • Szétesőben a Közel-kelet

Ez azoknak, akiket érdekelni szokott a világ, nem újdonság. A Közel-kelet csaknem négyezer éves története nagy részében szétesőben volt, mostanra tényleg aggasztó mértéket öltött a folyamat. Határok kérdőjeleződnek meg - olyanok, amiket az első világháború után nagy gonddal, de a környék etnikai-vallási összetételét teljes egészében figyelmen kívül hagyva két európai nagyhatalom, Franciaország és Nagy-Britannia rajzolt be a térképre. Rezsimek omlanak össze – olyanok, amiknek a legitimitása papírvékony porrétegre épült, de egész sokáig kitartottak az őket fenntartó hidegháborús ellenállás megszűnése után is.

Haass szerint az egész olyan, mint Európa volt a 30 éves háborúban, amikor Európa katolikus és protestáns nagyurai próbálták rendezni ellentéteiket diplomácián túli eszközökkel, és amiben Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek révén a magyaroknak is jutott epizódszerep. Szóval Haass szerint

„ahogy akkor Európában, úgy a következő években a Közel-Keleten is gyenge államokat látunk majd, amelyek képtelenek uralni saját területeiket, amelyeken különböző milíciák és terroristacsoportok telepedhetnek meg, és ahol polgár- és vallásháborúk dúlhatnak majd”.

Minderre pénzük is lesz, hála az elátkozott olajnak, amiből mindig elég pénz van ahhoz, hogy ne történjen semmilyen érdemi előrelépés sem a kormányzásban, se a gazdaságban.

Megrázkódtatások Európában

Még ha egyáltalán nem is érdekli semmi, ami Magyarország határain kívül történik, Orbán Viktor miniszterelnök beszédeiből értesülhetett Európa állítólagos hanyatlásáról.

Pedig manapság egyáltalán nem Európa az az államszövetség, amelynek a legtöbb aggódnivalója lenne.

A 20. század nagy háborúi után a történelmi német-francia megbékélés, az európai egyesülés folyamata és az európai gazdaságok totális egymásra utaltsága miatt mostanra elértünk odáig, hogy a hagyományos értelmeben vett európai országok közti nagy háborútól nem kell tartanunk.

Aggódni így is bőven van miért. Oroszország Putyin vezetésével láthatóan letett arról, hogy integrálódjon az új európai rendbe és inkább alternatív jövőkép kialakításán dolgozik.

Haass szerint ennek – és az európai gazdaságot minden másiknál jobban megrázó pénzügyi válság - ellenére az új európai rend elég erős ahhoz, hogy biztosak lehessünk benne, Oroszország pedig közel sem olyan erős, mint amilyennek mutatni próbáűlja magát, illetve amilyennek lefestik új szövetségeik, rajongóik. Haass szerint

  • Oroszország nyomásgyakorló képessége, legyen szó akár katonai, akár ennél puhább, diplomáciai-gazdasági-kulturális eszközökről, erősen korlátozott;
  • Oroszország valójában az orosz nemzetiségűeken kívül aligha lehet vonzó példa bárkinek.

Ez utóbbival innen, ahol a parlament második legerősebb pártja burkolatlanul rajong Putyinért, a kormány pedig akár törvényeket is módosít, hogy az EU határozott tiltása ellenére is orosz gázvezetékek épülhessenek az országban, vitatkoznánk. A szélsőjobboldali és/vagy populista pártok finanszírozásán túl Oroszország az elmúlt hónapokban az európai haderő harckészültségét is egyre intenzívebben teszteli különböző provokációkkal, úgyhogy csak remélni tudjuk, hogy Haassnak lesz igaza, és nem lesz háború.

Ázsiában hirtelen sokan lettek a buliban

Míg a Közel-Keleten és Európában a szereplők vélt vagy valós gyengesége a bajok forrása, Ázsiában pont az ellenkezője történik:

ott pont sokan lettek erősek hirtelen.

  • Kína az elmúlt évtizedek bámulatos gazdasági fejlődése után egyre látványosabban törekszik politikai-katonai hegemóniája kiterjesztésére;
  • Ennek azonban útjában áll, hogy az elmúlt évtizedek bámulatos gazdasági fejlődése után Dél-Korea, Japán, Tajvan vagy Vietnam komoly akadályt jelenthet ebben.

Vegyük például Japánt, amely a második világháború után elfogadott (ráoktrojált) pacifista alkotmányával szakítva fegyverkezésbe kezdett, és jelezte hajlandóságát, hogy hadseregét akár a szigetek védelmén túl is használná.

Szerencsére Ázsia erős országai eléggé függnek is egymástól - a dél-koreai mobiltelefongyártók tajvani alkatrészekből álló készülékeit Kínában szerelik össze, stb. Ez pedig elejét veheti a nagy egymásnak esésnek.

A fő problémát így ott is két, sikersztorinak semmi esetre sem nevezhető ország

  • a félőrült észak-koreai diktatúra;
  • és a terrorizmus állami támogatásába mélyen belegabalyodott Pakisztán jelenti;

például azért, mert mindkettőnek van atomfegyvere, és mert mindkettőben vannak olyanok, akik készek akár használni is azokat.

Ehhez képest a világ maradék kétharmadában

A világ maradék kétharmadában az eddig említettekhez képest viszonylagos nyugalom van. Fekete-Afrikában bőven a történelmi átlag alatti a szüleiktől elrabolt, bedrogozott gyerekekkel vívott háborúk száma - bár az ebola pont ott okozhatja államok összeomlását, ahol nem olyan rég békéltek meg egymással a harcoló felek. Latin-Amerikában is sokat javult a helyezet: Haass szerint még Mexikóban is jobb, mint húsz éve, dacára az évente tízezrek életét követelő drogháborúnak. És még a Venezuelában és Bolíviában zajló furcsa szocialista kísérletek ellenére is általánosságban inkább jó irányba, a prosperitás felé haladnak a régió országai.

Az Egyesült Államoknak meg ugyan meginogni látszik a megkérdőjelezhetetlen vezető szerepe, ez inkább csak látszat. Bár az amerikaiak érdekérvényesítő képessége az elmúlt évtized elhibázott háborúi és a pénzügyi válság miatt gyengült, valójában nincs olyan hatalom, ami képes lenne a helyére lépni. Ennek ellenére mindennek mégiscsak komoly szerepe van abban, hogy idáig jutottunk.

Miért, hogy jutottunk idáig?

A hidegháború utáni világrend megingásában a legnagyobb szerepe talán pont az Egyesült Államok külpolitikai bénázásainak van.

Onnan indultunk, hogy 1991-re az amerikaiak megnyerték a hidegháborút:

  • a Szovjetunió összeomlott;
  • közép-európai csatlósállamai mind a szabad piacgazdaságot és a liberális demokráciát választották;
  • még Kínában is beindult a kapitalista fejlődés;
  • a kommunizmus csak olyan periférikus államokban maradt fenn, mint Kuba vagy Észak-Korea.

A kliencvenes évek elején úgy tűnt, hogy valóban léteznek univerzálisan elfogadott értékek:

  • hogy egy állam sem indíthat területszerző háborút szomszédai ellen;
  • vagy hogy a világ nem engedi meg egyetlen kormánynak sem, hogy saját polgáraira támadjon.

Ehhez képest Oroszország 2008-ban következmények nélkül támadhatott Grúziára, idén pedig a történtekhez képest minimális ellenállásba ütközött, amikor magához csatolta a szomszédos Ukrajna egy részét. Szíria példája pedig azt mutatja, hogy már a másodikban sincs nemhogy egyetértés, de már szándék se a vérontás megakadályozására.

Hogy ez így alakult, abban megintcsak vitathatatlan az amerikaiak szerepe. Szerbia 1999-es bombázását és a koszovói beavatkozást Kína és Oroszország már határozottan ellenezte, hogy aztán az utóbbi most erre és az európai függetlenségi mozgalmakra mutogasson példaként, ha éppen úgy érzi, hogy valamivel indokolni kell ukrajnai háborúját.

Az pedig, hogy ezek az alapelvek megkérdejelződtek, már pont elég ahhoz, hogy megbomoljon a hidegháború utáni világrend.

És hogy ebből mi lesz?

Haass szerint az az egy biztos, hogy ezek a problémák maguktól nem fognak megoldódni. A megoldás érdekében pedig a legtöbbet még mindig az amerikaiak tehetik, de ehhez belátóbb és bölcsebb politikát kell folytatniuk:

A Közel-Keleten egyfajta hippokráteszi esküt kéne tenniük arra, hogy ha már javítani nem tudnak rajta, legalább ne rontsák a helyzetet.

Az már bebizonyosodott, hogy megfelelő feltételek híján a demokratizálás akár ellenséges politikai kultúrák kialakulásához is vezethet – Irakban Irán, Egyiptomban a dzsihádisták szövetségesei kerültek hatalomra. A cél itt inkább az államok közötti rend, vagyis a belpolitika helyett a külpolitika befolyásolása lehetne.

Ázsiában könnyebb dolguk van az amerikaiaknak: csak követniük kéne a hirdetett politikájukat, vagyis nagyobb katonai jelenléttel garantálni a szövetségeseik védelmét és megszerezni a belföldi támogatást ahhoz a kereskedelmi egyezményhez, ami olyan szintű gazdasági kapcsolatokat teremtene Kína és az Egyesült Államok, illetve a kontinens többi feltörekvő országa között, amely Európához hasonlóan akadályává válhatna bármilyen fegyveres konfliktusnak.

Oroszország ügye tán a legnehezebb. Itt Haass szerint egyrészt gazdaságilag és katonailag is meg kell erősíteni Ukrajnát, de úgy, hogy közben azt is szavatolják, hogy az ország nem fog egyoldalúan elköteleződni a Nyugat mellett. Ezzel párhuzamosan már most el kell kezdeni dolgozni az európai országok egyoldalú energiafüggőségének felszámolásán - az amerikaiak ellenkezése Paks és a Déli Áramlat ügyében már része ennek. Közben pedig komolyan el kell gondolkozni, hogy milyen lehetőséget lehet adni az oroszoknak az arcvesztés nélküli visszavonulásra. Mondjuk ez utóbbira Haassnak se volt ötlete.

(A cimlapi gifet dubitchface Soandso Spins the Globe című animációjából vágtam)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt