Erdogan: Az EU törődjön a saját dolgával

Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke Isztambulban így reagált arra, hogy az európai közösség bírálta, amiért a török hatóságok hétvégén razziát tartottak a Fethullah Gülen befolyásos hitszónokhoz közeli médiumoknál és letartóztattak 24 újságírót.

Az 1150 szobás palotában élő török államfő szerint az uniónak nincs köze ehhez az akcióhoz, amit azzal indokolt, hogy egy, a hatalmának megdöntésére készülő, összeesküvő hálózatra csaptak le. Mint mondta:

„Teljesen mindegy hogy felvesznek-e minket az unióba vagy sem, a legfontosabb, hogy védjük a saját nemzetbiztonságunkat.”

Az Európai Unió azt mondta, hogy a történtek ellentétesek az európai értékekkel és „összeegyeztethetetlenek a sajtószabadsággal, ami pedig a demokrácia egyik alapelve”.

A Zaman napilap és a Samanyolu tévéállomás elleni akció az Erdogan és egykori szövetségese, Gülen közötti viszály további kiterjedését mutatja. Kettőjük viszálya azóta tart, hogy tavaly decemberben korrupció gyanújával több tucat embert vettek őrizetbe az akkor kormányfő Erdogan közvetlen környezetében. A megvesztegetési botrány négy miniszter állásába került és a kabinet széles körű átalakítására kényszerítette a miniszterelnököt.

Az ügyre válaszul a kormány több száz személycserét hajtott végre az igazságszolgáltatás és a rendőrség soraiban, ahol Erdogan szerint egy hatalmának megdöntésére készülő árnyékkormány kiépítése kezdődött egykori szövetségese, Fethullah Gülen befolyásos hitszónok irányításával. (MTI)