A kormány gondoskodni fog az M1-M7-es közös autópályabevezető-szakasz kivilágításáról

Erről a kormányszóvivő tájékoztatta a sajtót, miután egy más témában sajtótájékoztatót tartott, de ez a kérdés - megdöbbentő módon - felmerült.

Wittinghof Tamás Budaörs polgármestere kedden jelentette be, hogy az útdíj kiterjesztése miatt, mivel a budaörsieknek többet kell ezután fizetni az úthálózatért, az önkormányzat február végétől nem fizeti tovább a közös szakasz közvilágítását.

Kovács Zoltán kormányszóvivő megemlítette azt is, a kormány vizsgálja azt is, Budaörs egyáltalán megteheti-e ezt jogilag.

Terroristákkal Nem Tárgyal a Kormány

Nem fogad el ultimátumot a kormány, reagált Kovács arra, hogy a nyugai országrészben található pályaszakaszocska, az M86-os fizetőssé tétele ellen civilek fognak tiltakozni.

Mint mondta, a kormány kizárólag párbeszédet hajlandó folytatni a kérdésről.

Eddig kétszázezren vettek megyei matricákat, a tapasztalatok alapján pedig vizsgálják, felül kell-e bírálni az új útdíjrendszert.

(Amit egyébként minden előzetes párbeszéd, egyeztetés, háttértanulmány elkészítése nélkül vezetett be a kormány.)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.