A szcientológusok szakították szét Nicole Kidmant és Tom Cruiset

2015 január 26., hétfő 13:34
140

Vasárnap este mutatták be a Sundance Fesztiválon az HBO új dokumentumfilmjét, ami a Going Clear címet kapta és a szcientológiai egyház viselt dolgairól szól. A film Lawrence Wright nagy sikerű könyvéből készült, és előre lehet sejteni a botrányt, az HBO 160 ügyvédet alkalmazott a forgatás során.

Egyelőre a film még nem szivárgott ki az internetre, így azoknak az újságíróknak a beszámolóira lehet építeni, akik látták a filmet. A Business Insider szedte össze az első netre került részleteket.

(PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP)

Várhatóan a legnagyobb ügy abból lesz, hogy a filmben szerepelt Marty Rathbun tanúvallomása. Ő az amerikai szcientológiai egyház második legrangosabb vezetője volt, és 2004-ben hagyta ott az űrlény-hívő gyülekezetet. Arról beszélt, hogy az egyház amerikai vezetője, David Miscavige végig gyanakodott a szcientológus szupersztár Tom Cruise feleségére, Nicole Kidmanre, főleg azért mert a színésznő apja pszichológus volt Ausztráliában, a több országban hatóságok által üldözött szekta pedig amennyire szereti a pénzt, annyira gyűlöli a pszichológiát.

Ezért aztán úgy döntöttek, hogy Kidmant le kell rázni, de úgy, hogy közben Cruise a kötelékükben maradjon. Rathbun dolga az volt, hogy előidézze a hollywoodi pár szakítását. Ehhez minden létező trükköt bevetettek: lehallgatták Kidman telefonját, Cruise örökbe fogadott gyermekeit pedig oktatás címszó alatt anyjuk ellen hangolták.

Cruise mellett a szcientológusok másik nagy hollywoodi zsákmánya John Travolta. Szintén a mostani filmből derült ki, hogy őt egyszerű zsarolással tartották maguk mellett. Állítólag elképesztő mennyiségű lejáratásra alkalmas információ volt a szekta birtokában, amit az évek folyamán auditálásnak nevezett manipulatív terápiák során szedtek ki tőle. És később hiába gondolt volna Travolta a szakításra, a szcientológusok addigra már minden titkát ismerték, és ezzel kötözték magukhoz.

(PAUL J. RICHARDS / AFP)

A filmben szó esik arról is, hogy a szekta nem riad vissza, ha fizikailag kell bántalmazni valamelyik tagjukat, aki elhagyná az egyházat, és a zaklatások és fenyegetések is gyakoriak voltak. Az is kiderül a filmből, hogy a szcientológus egyház létszáma 50 ezer fősre esett vissza, a kilencvenes évek csúcsidőszakához képest, amikor több mint százezer ember tartozott a kötelékükbe. Figyelembe véve, hogy egy mennyire jól dokumentáltan kártékony szervezetről van szó, még ez a szám is rémisztő.

A film kitér a szcientológusok vagyoni helyzetére is. Hála annak, hogy az Egyesült Államokban egyházi státuszukra hivatkozva adómentességet élveznek, mostanra három milliárd dolláros vagyona lehet a szcientológiai egyháznak. Meg persze az is jól jön, hogy még mindig sok embernek kötelező megvenni a drága kacatjaikat.

A dokumentumfilmet március 16-án fogják bemutatni az HBO-n, a vasárnapi vetítés végén felállva tapsoltak az emberek. A szcientológus egyház a New York Timesban megjelentett egész oldalas hirdetésben támadta már előre a filmet, azt állítva, hogy hamis hírét kelti vallásuknak.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt