Megszólaltak a magyar szcientológusok, szerintük nem végeznek hittérítést iskolákban

bűnügy
2015 február 16., 20:59
comments 118

Hétfő reggel publikálta jelentését a TASZ arról, hogy kábítószer-fogyasztás veszélyeiről szóló előadásnak álcázott formában hogyan szivárognak be az iskolákba a szcientológusokhoz köthető szervezetek. A jelenséggel korábban mi is foglalkoztunk, a lényege, hogy a teljesen tudománytalan és kifejezetten veszélyes drogügyi nézeteik terjesztésével próbálnak meg minél több iskolába eljutni, a programra még egy országos maratont is felhúznak.

A TASZ közérdekű adatkéréssel fordult a Klebersberg Inézményfenntartó Központhoz (Klik), hogy arról tájékozódjon, van-e nyoma a szcientológia egyházhoz közel álló szervezetek és az iskolák közötti együttműködésnek. A válaszból az derült ki, hogy több dokumentálható esetben a szcientológusok állami támogatással folytathattak tevékenységet iskolások körében, vagy más módon működtek együtt a tankerületekkel.

A Magyarországi Szcientológia Vallási Egyesület közölte, hogy

"értetlenül állnak a vádaskodások előtt",

és jogi képviselőjükkel felveszik a kapcsolatot. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelentésben szereplő civil szervezetek az egyháztól független szervezetként működnek, nagyobbrészt azok a szcientológusok és más vallás követői működtetik, "akik felvállalták a felelősséget, hogy a társadalom jobbításán dolgozzanak és egy drogmentes élet üzenetét közvetítsék". Ezt a tevékenységet a Nemzetközi Szcientológia Egyház és magyarországi szervezetei "felvilágosító anyagokkal" támogatják, amelyek a drogokról és káros hatásaikról szólnak, és a drogokról szóló füzetek nem utalnak vallásos tanításokra.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a TASZ közleményére úgy reagált: a tankerületeket naprakész információkkal látja el a szcientológiai egyház és társszervezeteinek működéséről és módszereiről. Az MTI kérdésére kifejtették: a tankerületek és az intézmények a vonatkozó jogszabályi előírásokat követve előzetesen szűrik az iskolákban megszervezendő prevenciós eseményeket és az előadásokat tartó szervezeteket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.