1 jele annak, hogy Putyin igazából csak erőt fitogtatni jött ide

politika
2015 február 18., 11:01
comments 69

Tegnap este a kollégánk, Ács Dani a Parlamentben hosszan várta az egyre kitolódó Orbán–Putyin sajtótájékoztatót. Aztán végre megtörtént, amit így tudtunk összefoglalni 10 másodpercben.

Mint írtuk, Putyin látogatása inkább a szimbólumokról szólt, például hogy éppen akkor parádézott egy NATO-tagországban, amikor Debalcevénél összeomlott az ukrán haderő, ráadásul a gázszállítás ügyét már korábban megoldottuk.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter mindenesetre aláírt néhány megállapodást az orosz kollégáival. (Kapcsolódó: stadiont viszünk az oroszoknak.)

Hogy ezek a megállapodások mennyire voltak fontosak ahhoz képest, hogy Putyin Közép-Európában demonstrálhatta az erejét, azt jól mutatja az is, hogy Ács Dani és az Index újságírója, Fábián Tamás a sajtótájékoztató után észrevették, hogy egy, a sarokban álló széken otthagyták az egyik szerződést. (Az orosz diplomata végül felbukkant, és magához vette a nemzetgazdaságilag is jelentős dokumentumot.)

photo_camera Fotó: Ács Dani

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.