Putyin még a legdurvább moszkovitákat is maga ellen fordítja

külföld
2015 február 26., 16:12
comments 73

Leonyid Kucsma a kilencvenes évek elején függetlenné váló Ukrajna miniszterelnökeként kezdte, majd 1994 és 2005 között két cikluson át az ország elnöke volt. Pont annyira volt moszkovita, amennyire ebben az időben annak kellett lennie egy ukrán államfőnek, azaz eléggé az volt.

Most ő az egyik nagy nemzetközi tekintéllyel bíró politikus, akinek személyét az orosz és az ukrán tárgyaló fél is elfogadta, így részt vett a minszki béketárgyalásokon.

photo_camera Leonyid Kucsma (AFP)

Az ukrán UNIAN hírügynökég beszámolója szerint azonban mostanra, mikor már látszik, hogy nemhogy az első, de a második minszki tűzszüneti megállapodásnak sem lesz semmilyen eredménye, Kucsma berágott Putyinra.

„Ultimátumot kaptunk: ha nem fogadjuk el a feltételeket, és szüntetünk be minden ellenállást, megszűnünk független államként létezni. (Putyin) világossá tette, hogy semmilyen áldozat sem térítheti el a célja elérésétől.”

Kucsma arról is beszélt, hogy szerinte jelenlegi helyzetben Putyin nemcsak Ukrajnának, hanem az egész nyugati világnak adott ultimátumot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.