Reggel 7.25-kor már a suli előtt szívnak

életmód
2015 március 17., 10:20

Radicsékat egy ismerősük, az iskola takarítónője 2015. január 14-én 13 óra körül értesítette, hogy a legnagyobb lányuk, Vera rosszul lett az iskolában, mentőt kellett hívni hozzá, mert valamit beszedett.

photo_camera Fotó: Botos Tamás

A Radics-család Szántódnémediben él, egy román határ menti ötezres lélekszámú kisvárosban. Radicsék tudták, hogy a településen sokan használnak drogokat, de arra álmukban sem gondoltak, hogy egyszer a csendes, visszahúzódó 16 éves Vera lányuk is kipróbálja a kábítószert. Ráadásul tanítási időben, egy rendvédelmi gimnáziumban, ahol rendőrök is oktatnak.

Radics Tibor és Éva állami gondozásban nőttek fel, ott ismerkedtek össze, három gyereket nevelnek, szegények, az OTP-hitel elvitte a házukat, egy helyi baptista közösségbe járnak, és most úgy érzik, hogy valamit tenniük kell, mert a herbálszívás nemcsak az egész városban, de az iskolában is elfogadott, hétköznapivá vált, és most már tudják, hogy a gyerekeiket sem tudják távol tartani a szertől.

photo_camera Fotó: Botos Tamás

Tibó, aki szintén a Rákóczi Gimnáziumba jár — amit egyébként Facebook-bejegyzéseiben rendre csak gettóként vagy drogtanyaként emleget — így mesél a herbálozásról:

„7.25-kor mikor leszállok a buszról, már egy csoport, kábé 20-25 fő áll a suli előtt, és szív. Utána ez folytatódik minden szünetben, csak már nem a suli előtt, hanem bent az iskolába, a dohányzásra kijelölt helyen vagy a WC-ben. Sunyisan csinálják, mert vágott dohány közé keverik a drogot, majd rendes igazi hüvelybe töltik bele. Pont úgy néz ki mint egy sima cigaretta. A diákok több, mint a fele szív. Minimum.”

Ezt az arányt Radics Vera is megerősíti, aki hétfőn az iskolában két barátnőjével együtt próbálta ki először a szintetikus füvet. Nem félt, hiszen nagyon sokan szívják az iskolában, nem számít nagy kalandnak. Első alkalommal nem is volt semmi gond, barátnőivel csak nevetgéltek, szédelgett, de nem volt rosszul. Aztán szerdán egy fiú, aki rutinos szívónak számít, behívta egy cigibe. Vera 2-3 slukkot szívott a valószínűleg erősre sodort spangliból, percek múlva elájult, barátnői becipelték a mosdóba. Az osztályfőnök és egy testneveléstanár kihívta a mentőket. Vera szüleit az iskolából hivatalosan senki nem értesítette, hogy baj van.

photo_camera Fotó: Botos Tamás

Bűncselekmény hiányában

A fiú, akivel rágyújtott Vera, nem lett rosszul, ő a lány szerint sokkal jobban bírja a herbált, mivel mindennap szívja. Vera elmondása szerint a srác alig szokott kimozdulni az osztályteremből, a szemén is látszik, hogy folyton be van állva, csak ül, nem nagyon beszél senkivel. Az iskolában nem ez volt az első eset, hogy elvisz a mentő egy diákot. Az elmúlt 2-3 évben rendszeresen lettek rosszul, ájultak el, panaszkodtak hányingerre, fejfájásra a gyerekek.

Nyomozás is indult az ügyben. A rendőrök egy szomszédos faluban megtalálták a 26 éves dealert, de mivel a nála talált növényi származék nincs rajta a tiltólistán, a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta  a büntetőeljárást.

bioshop2

A biofű a legzoralabb

Tibó most végzős a Rákócziban, azt meséli, hogy a suliban mindenki csak a herbált szívja, füvet egyszer láttak, még elsőben. 600-700 forintért lehet megvásárolni grammját, de ha valaki házilag áztatja, keveri, akkor még olcsóbb.

A herbál vagy biofű dizájnerdrog: olyan vegyszer, aminek nincs köze semmilyen növényhez. A szintetikus anyag Magyarországra Kínából érkezik fehér por formában, aztán valamilyen szerves oldószerben, leginkább körömlakklemosóban oldják fel. Az oldatba növényi törmeléket, általában zsályát áztatnak. Ezután a növényi törmeléket kiszárítják, dohánnyal keverik, és cigarettapapírba sodorva elszívják.

A hatása hasonló a marihuánáéhoz, de mivel ez tömény, szintetizált kannabinoid, illetve annak egy kémiailag manipulált verziója, sokkal hatásosabb, erősebb anyag. Legalább százféle verziója ismert, ezért sem lehet betiltani. Hiszen amint egy vegyület tiltólistára kerül, a vegyészek csavarnak a képleten, és már érkezik is a piacra a következő verzió, amit ugyanúgy az interneten lehet megrendelni, a postás pedig kiszállítja. Rövid vagy hosszú távú káros hatásai ismeretlenek. Senki sem tudja, hogy mit tesz a tinédzserek agyával, tüdejével, szívével, de az biztos, hogy rendszeresen okoz rosszullétet, és simán bele is lehet halni a használatába. Annyira erős verziói vannak, hogy attól még a 15 éve keményen heroinozó, a hírhedt zene nevű dizájnerdrogot intravénásan lövő kábítószerfüggők is félnek. A biofű gyors romboló hatásairól egy korábbi interjúnkban két budapesti drogfüggő mesélt:

Vera a szívás után 5-6 órán keresztül meg sem tudott moccanni, elmondása szerint nem érezte a saját súlyát, alig látott, csak feküdt, az orvosok nem tudtak mit kezdeni vele, hiszen azt sem tudták pontosan, hogy mi az a szer, ami a lány szervezetébe került.

„Ki akartam jönni onnan. Attól féltem, hogy benne maradok abban, és azt az érzést fogom érezni most már.”

Infúziós sóoldatot kapott, majd lassan kitisztult. Vera megkérte az anyját, hogy azt a ruhát, ami aznap rajta volt, dobják ki. Nem lesz képes többet felvenni. Radicsék nagyon megijedtek. Ezen az sem segített, hogy Vera halálhíre kezdett elterjedni a városban. Évát már a temetésről kérdezgették a boltban. A szülők elhatározták, hogy mindenáron tesznek valamit.

„Nem azért neveltük fel a gyereket, hogy aztán ne éljen semmit, és meghaljon. Akármilyen bűn jön az életünkbe, mi nem söpörjük a szőnyeg alá. Rendesen felhozzuk, beszélünk róla, nyíltak vagyunk, nem szégyelljük azt. Ő most elesett, feláll, hiszem azt, hogy velünk az Úr, megment bennünket.”

A szülők beindultak, és minden érintetthez elmentek. Beszéltek a rendőrséggel, az osztályfőnökkel, az igazgatóhelyettessel, az igazgatóval. Valójában senki nem tud és nem is nagyon akar tenni semmit. Radics Tibor szerint ennek egyszerű oka van.

„Sokan úgy érzik, hogy ez egy cigányprobléma, a cigány meg cigány is marad, javíthatatlan, felesleges vele foglalkozni.”

Vera viszont azt mondja, hogy az osztálynak ugyan több mint a fele roma, de bőrszíntől függetlenül mindenki szív. Radics Tibor arról is mesélt, hogy ez egyáltalán nem generációs probléma. Szántódnémediben sok felnőtt, családos ember is szívja a herbált. Annyira olcsó a szer, olyan könnyű beszerezni, hogy mára már átvette az egyre drágább alkohol szerepét is.

photo_camera Fotó: Botos Tamás

Az iskola feladta a küzdelmet

Az igazgató és az igazgatóhelyettes név szerint tudják, kik fogyasztják, kik árulják a drogot, de mivel a szer nincs tiltólistán, tehetetlenek. Vera esete után az iskola úgy döntött, hogy a fiút, aki Verával szívott, eltanácsolják az iskolából, és azóta az egyébként illegálisan kijelölt dohányzót is bezárták. Vera azt meséli, hogy ettől függetlenül továbbra is teljesen nyíltan megy az iskolában a cuccozás, a tanárok tudnak róla, hiszen sok diák beállva ül be órára is. De a rendvédelmi iskola már évek óta feladta a drogok elleni küzdelmet. A rendőrök ugyan tartanak drogprevenciós előadásokat, ahol a dizájnerdrogokról is beszélnek, de ezeknek semmi elrettentő hatásuk sincs, a diákok végighallgatják őket, majd szívnak tovább.

A iskola vezetése és Radicsék teljesen máshogy látják a történteket. A szülők nem értik, hogy hunyhat szemet az iskola a drogozás felett, és úgy gondolják, az intézmény köteles vigyázni a rábízott gyerekekre. De ha erre képtelen, akkor legalább a szülőket értesítenie kellene, hogy gond van a gyerekkel.

„Felkelek, mint szülő, felöltöztessük a gyerekeket, elküldjük iskolába, tudván azt, hogy jó helyen van a gyerek, tanul a gyerek, vigyáznak rá. Azt akkor az iskolában tudják, hogy drogozik…. Nem tudnak ellene mit tenni. Hát akkor hogy engedjem el a gyereket iskolába?”

photo_camera Fotó: Botos Tamás

Az igazgató és az igazgatóhelyettes viszont azt hangsúlyozza, hogy Vera a legfőbb bűnös, hiszen ő fogyasztott kábítószert, ő szegte meg az iskola szabályait.

Megkerestük a gimnázium igazgatóját, aki azt mondta, hogy a KLIK engedélye nélkül nem nyilatkozhat, viszont beszélgetésünk után Verát és szüleit behívatta és figyelmeztette: a lány fogyasztotta a drogot, ő a bűnöző, nem az intézmény. Az igazgató azt mondta, ne az iskola legyen a bűnbak, a szülők pedig örülhetnek, hogy Verát eddig még nem rúgták ki. Az igazgató megdöbbent, hogy ilyen alacsonyan iskolázott emberek a sajtóhoz mertek fordulni, és azt is belengette, hogy neki is vannak újságíró ismerősei, akik ha kell, megvédik az iskolát a támadásoktól. Verára az iskolatársai közül is sokan berágtak, mert szerintük Vera miatt zárták be az iskolai dohányzót, emiatt most a mosdóban vagy a suli előtt kénytelenek bujkálni.

Két héttel Vera esete után, január 29-én is rosszul lett egy fiú az iskolában, hozzá is mentőt kellett hívni. Radics Éva nem hibáztatja a tanárokat, de szeretné, ha legalább ki lenne mondva, hogy baj van.

„Nem hibáztatom a tanárokat, mert a szülők még nagyobb hibásak, mert nem figyeltek oda. Ugyanúgy mink is. Úgysem tudjuk megállítani. Értem. Azt is, hogy miért nem lehet, hogy bevonják eztet, hogy megszűnjön. Annyi segítséget kérnénk, hogy legalább az iskolában ne legyen. Ha megszólalnának a gimnáziumból vagy a polgármester elmondana annyit, hogy tud róla, hogy lássák az emberek, hogy ők is beleeshetnek."

(A cikkben a szülők kérésére, mind a település, mind az iskola, mind a személyek nevét megváltoztattuk.)