A demokratikus házmesterek bezáratták a fideszes házmesterek Facebook-oldalát

Több olvasó is büszkén jelentette, hogy az ő feljelentése nyomán zárta be a Facebook a nagy felháborodást keltő ProvokátorFigyelőt, a KISZ-es és tolvajkergetőkös tempót utánzó Facebook-oldalt, amit a Fidelitas indított el. (A fideszes kezdeményezésbe mi is beszálltunk, itt lepleztünk le néhány óriási ősprovokátort.)

bezárás

Tehát:

A házmestertoborzó feljelentőoldalt házmesterlelkű feljelentők záratták be.

Gratulálunk mindenkinek, ez tényleg minden magyar közös sikere!

A Fidelitas beleállt a pofonba

A Fidelitas elnöke szerint az általuk indított ProvokátorFigyelő célja annak megelőzése, hogy „a baloldali pártok civil köntösbe bújva tönkretegyenek” bármilyen ünnepséget. Mint mondta, csapatukat ellenzéki pártok élesen bírálták, több ifjúsági szervezet feljelentést is tett. A csapat megalakítását a Fidesz ifjúsági társszervezetének néhány napja megválasztott elnöke azzal indokolta, hogy „mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni” mások rendezvényét, és arra kért mindenkit, „aki provokátorokat ismer fel”, hogy küldje el nekik a nevüket, képüket.

A Fidelitas elnöke délután az MTI-nek arról beszélt, hogy kezdeményezésük lényegét kissé félreértették.

Azt szeretnék, ha még egyszer nem fordulna elő olyan, mint a baloldalnak a március 15-i állami ünnepségen „elkövetett akciója”, aminek két olyan résztvevője is volt, akiről konkrétan tudják, hogy baloldali pártokhoz köthető.

Több 10 ezer szellem

A Fidelitas legutóbbi közleménye egyébként ezzel foglalkozik: „Senkinek sincs joga arra, hogy szétverje

több tízezer ember békés megemlékezését.

Ezt Vadai Ágnesnek is tudnia kell. Mint ahogy azt is, hogy a rendezvények szándékos szétverése semmilyen összefüggésben nincs a gyülekezési joggal. Vadai Ágnesnek választ kell adnia arra, miért küldtek III. kerületi DK-s pártaktivista provokátorokat a március 15-díszünnepségre? Miért küldték oda Szabó Gábort? Az MSZP válaszát is várjuk azzal kapcsolatban, elfogadhatónak tartja-e, hogy magát civilnek hazudó pártaktivistájuk, Antal Nikoletta Henrietta több tízezer család békés ünnepségét akarta tönkretenni.”

A több 10 ezer emberről annyit, hogy a riportereink ott voltak a helyszínen, amin maximum 1500 ember vett részt.