Útikönyvet adott ki az ISIS a dzsihádhoz csatlakozni kívánó nyugatiaknak

utazás
2015 április 02., 11:35

Semmiképp ne ikszeld be a török vízumigényló lapon, hogy dzsihádolni mész Szíriába, azt ikszeld, hogy turista vagy!

Ilyen, és ehhez hasonló tanácsokkal látja el az ISIS TripAdvisor-stílusban megírt útikönyve a terrorkalifátushoz csatlakozni vágyó nyugati fiatalokat. Ilyenekből van bőven, az ENSZ szerdán kiadott jelentése szerint világszerte 100 országból több mint 25 ezren csatlakoztak az al-Kaidához vagy az ISIS-hez, és nyomják a dzsihádot leginkább Irakban vagy Szíriában.

hijrah

A Hidzsra az Iszlám Államhoz című útikönyv számukra ad hasznos tippeket. Olyanokat, hogy senkinek se szóljunk (még a rokonoknak se), hogy dzsihádolni megyünk, vagy hogy két táskával érdemes elindulni, a cuccaikat hátizsákba tegyünk, de legyen nálunk egy kisebb táska is, ha esetleg ellopnák a hátizsákot az úton. A könyv szerint az is fontos, hogy a leendő terroristák vigyenek magukkal tiszta alsóneműt az útra, és minél teljesebb legyen a turistaálcájuk.

A könyv szájbarágósan magyarázza el, hogy érdemes oda-vissza repjegyet venni valamelyik fontos turista-célpontra, esetleg Olaszországba vagy Görögországba, onnan pedig busszal vagy komppal utazni Törökországba. Az írás elmagyarázza, hogy annak ellenére is oda-vissza repjegyet kell venni, hogy a dzsihádista nem akar hazamenni, mert ugye így kevésbé gyanús.

Fontos, hogy a török vízumigénylésnél nem szabad beleesniük az ifjú terroristáknak a török hatóságok által állított csapdába, és a vízumigénylő lapon is turistának kell vallaniuk magukat, még akkor is, ha a valós céljuk az, hogy Szíriában harcoljanak valamilyen terrorszervezet oldalán. A könyv ezt képpel is illusztrálja:

Turkey-Visa_2

A könyv egy WikiLeaks által kiszivárogtatott CIA dokumentum alapján ad tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan kell elkerülni a tüzetes reptéri ellenőrzést, és hogy hogyan kell viselkedni a reptéren a határőrök előtt. De arról is több információ van a kiadványban, hogy hogyan kereshetnek maguknak az ISIS-en belüli kapcsolattartót a dzsihádra vágyó fiatalok.

Fontos, hogy érdemes mp3-lejátszót hozni, hogy azon hallgathassák a terroristák a Koránnal kapcsolatos előadásokat, meg egy tablet sem árt. Aki elektronikus eszközöket is visz, az viszont vigyen magával napelemes töltőt is, mert hálózati feszültséget használni, és ezzel közvetve szennyezni a környezetet, NEM MENŐ. (MotherJones)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.