Bár napjaink tudománya már olyan érdekfeszítő kérdésekre is választ talált, hogy hogyan lesz a köldökszösz - a férfiak köldöke körül kis, kampós szőrök nőnek, amik behuzzák a szöszöket -, és hogy miért olyan a színe - ha különböző színű szöszöket összekeverünk, az ilyen szürkésbarna lesz -, de egy mindennapi problémával viszonylag mostohán bánt.

Miért roppan az ujj, ha meghúzzák?

A kérdést meglepően alultanulmányozta a tudomány. Pedig egy német orvos, bizonyos Nordheim már 1938-ban megállapította, hogy a legtöbb emberi ízület roppan, ha húzzák. A miértre csak kilenc évvel később kísérelt meg választ adni a londoni St Thomas Kórház két orvosa. Ők már a kor legmodernebb technikáját alkalmazva röntgennel vizsgálták a jelenséget:

súlyokat kötöttek önkéntesek ujjára, és felvették, hogy mi történik.

Arra jutottak, hogy kb. 7 kilós súly kell a roppanáshoz, amikor az ujpercek csontjai már kb fél centire eltávolodnak egymástól. Megfejtésük szerint ilyenkor a nyomás hirtelen csökkenése gázbuborékot képez az ízületi üreget kitöltő nem-newtoni folyadékban. Azt is megállapítottták, hogy az ízületnek kb. 20 percet kellett pihennie, mire újra megroppanthatták.

A világtudomány 24 évig elfogadta magyarázatukat, mígnem 1971-ben a leedsi egyetem kutatói új elmélettel álltak elő.

Szerintük a roppanást magát nem a buborék képződése, hanem kipukkanása okozza.

A világtudomány újabb 44 évig ebben a békés tudatban élt, mígnem az edmontoni Alberta Egyetem kutatójánál, Greg Kawchuknál jelentkezett egy helyi csontkovács, hogy neki van egy elmélete. Mire Kawchuk közölte, hogy az elmélet baromira nem érdekli, de szívesen meghúzgálná a csontkovács ujjait egy MRI-ben. Így született meg ez a mindenre fényt derítő felvétel,

amiből végre megtudhattuk, hogy az 1947-es kutatásnak volt igaza, és a cáfolat hülyeség!

A Plos One-on megjelent tanulmányában Kawchuk a jelenséget ahhoz hasonlítja, amikor kinyítunk egy szénsavas üdítőt:

a hirtelen nyomáscsökkenés miatt buborékok keletkeznek a már emlegetett nem-newtoni folyadékban.

A nyomáscsökkenés pedig csak hirtelen lehet, ahogy azt magunk is megfigyelhetjük, ha két nedves üveglapot egymásra rakunk: azok a felületi feszültség miatt egymásnak tapadnak, így viszonylag nagy erővel lehet csak szétválasztani őket. Megfelelő erőhatásra viszont nagyon hirtelen engednek el.

Most, hogy mindezt tudjuk, már csak arra kell rájönni, hogy mihez kezdjünk frissen szerzett tudásunkkal. Kawchuk szerint a felfedezésük segíthet megfejteni, hogy egyesek miért tudják ropogtatni az ízületeiket, míg mások nem. Esetleg segíthet az ízületi problémák diagnózisában is. (Via The Guardian)