
Pénteken, éles gránátdobás közben súlyos baleset történt a Honvédség újdörögdi gyakorlóterén. Egy fiatal, információink szerint a Miniszterelnökségen dolgozó kormánytisztviselőnő életveszélyes sérüléseket szenvedett. Egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból veszítette el, lágyrész- és arcsérüléseket is szenvedett, rajta életmentő műtétet hajtottak végre. A baleset másik sérültje a kiképző katona volt, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.
Hétfőre mindketten stabil állapotban vannak, az ügyet vizsgálja a rendőrség, a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség, valamint a Honvédelmi Minisztérium hatósági főosztályának balesetvizsgáló szolgálata is.
Kiképzési foglalkozásokon különösen ritka az ilyen súlyos baleset, ezért is érdemes összefoglalni, mit lehet tudni a pénteken történtek kapcsán. Az Újdörögdön történteket súlyosbítja, hogy nem egy kiképzett, hivatásos katona sérült meg gyakorlat közben, nem is egy tartalékos katona, hanem egy civil.
A 24.hu 2024 januárjában írt arról, hogy levélben csábítják laktanyai kiképzésre a kormánytisztviselőket:
„A Miniszterelnöki Kormányiroda tájékoztatása szerint a 2023. év során felmerült, hogy a kormányzati igazgatási szerveknél foglalkoztatott személyek számára szükséges megteremteni az önkéntes műveleti tartalékos kiképzésnél egyszerűbb gyakorlati honvédelmi alapismeretek és alapkészségek elsajátításának lehetőségét. A felkészítés eredményeként a résztvevők testületi szelleme megerősödik, számos új gyakorlati tapasztalatra tesznek szert, amelyek a hétköznapok során is hasznosíthatnak.” Igaz, akkor még csak 18 és 50 év közti férfiakról volt szó, ez a kitétel időközben eltűnhetett a felhívásból.
Íróasztalon innen és túl felkiáltással hirdette meg tavaly márciusban a honvédelmi miniszter a kormánytisztviselőknek szóló Adaptív Védelem elnevezésű „felkészítést", hogy közelebb vigyék a közigazgatásban dolgozókat a honvédelem világához. Akkor pszichológiai szűrés után kéthetes turnusokban indult meg a felkészítés. A programban részt vevő kormánytisztviselők ezzel nem váltak tartalékossá, elvileg akkor válhatnak azzá, ha elvégzik a kiképzést, és utána kifejezetten vállalják, hogy tartalékosok lesznek.
Kormányzati körökben terjengő pletykák szerint közvetlenül Orbán Viktortól származik az ukáz, hogy a közigazgatás is vegye ki a részét a haza szolgálatából, és ez a folyamat tavaly el is indult. Ismerve a miniszterelnök rajongását a katonáskodás iránt, ez egyáltalán nem meglepő, ahogy az sem, hogy eredetileg állítólag azt akarta Orbán, hogy az államtitkárok kötelezően vonuljanak be önkéntes tartalékosnak. Ez végül nem így lett, de tavaly március-április folyamán így is több, nagyon elkötelezett államtitkár/helyettes államtitkár is megkezdte a speciális kiképzését, amit most folytattak Újdörögdön.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!