Ki lát a jövőbe: Elon Musk vagy Orbán Viktor?

TUDOMÁNY
2015 május 05., 07:49
comments 402

Elon Musk, az elektromos autóiról ismert Tesla elnök-vezérigazgatója és Steve Jobs-kaliberű marketingvirtuóz pénteken bejelentette, hogy cége megalkotta a láncszemet, amely a megújuló energia hatékony háztartási felhasználáshoz eddig hiányzott. Musk tulajdonképpen két, lítiumionos technológiával működő akkumulátort mutatott be, egy Powerwall nevű kisebbet, meg egy Powerpack nevű nagyobbat.

Hogy a Powerpack pontosan mit tud majd, és mennyiért árulják, az majd csak később derül ki, a mostani sláger a Powerwall, ami a cég szerint háztartások milliói számára teheti könnyebbé a nap- vagy a szélenergia felhasználását.

A megújuló energiát hasznosító házi erőművekkel jelenleg az a baj, hogy nem feltétlenül akkor szolgáltatnak áramot, amikor arra szüksége is van a felhasználónak. A napelem akkor termel, ha süt a nap, a szélkerék meg akkor, ha fúj a szél. Energia azonban nemcsak ekkor kell, a tudomány mai állása szerint pedig az emberiség igencsak béna az energiatárolásban, így a szélkerekes és napelemes házak eddig nem tudtak teljesen lekapcsolódni a hálózatról. Mikor saját maguk nem tudtak áramot termelni, hálózatról szerezték be a szükséges energiamennyiséget, mikor pedig többet termeltek a saját szükségletüknél, a legtöbb országban jó áron értékesíthették a fölösleget a közműcégek hálózatán át.

photo_camera Egy Powerwall-doboz (AFP)

A Powerwall jelentős lépés afelé, hogy az önálló energiatermelésre képes házak leválhassanak az energiahálózatról. Működési elve egyszerű, ugyanolyan akkumulátor, mint amilyen a legtöbb mai okostelefonban van, csak sokkal nagyobb:

a 3000 dolláros (mai árfolyamon kb. 820 ezer forintos) verzió 7 kilowattóra, a 3500 dolláros (950 ezer forintos) pedig 10 kilowattóra áram tárolására képes.

Ez 10 kilowattot jelent egy órán át, 1000 wattot 10 órán át, 500 wattot 20 órán át és így tovább. Egy nagyobb tévé például legalább 200 wattot zabál fel, tehát – ha minden más ki lenne kapcsolva – 2 napig és két óráig egyfolytában tévézhetnék egy ilyen új Tesla-aksival. Ez még csavarhatnánk egy darabig, de zárjuk rövidre (haha): a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a 10 kilowattórás doboz valószínűleg nagyobb bökkenő nélkül képest fedezni egy átlagos amerikai háztartás áramigényét napnyugtától napkeltéig. Vannak ugyan, akik még ezzel is vitatkoznak, és valóban: hűtőt, mosógépet, mosogatógépet, villanytűzhelyet, két tévét és két számítógépet nem tudna egy egész éjszakán átműködtetni a doboz, de a legtöbb háztartásban nem is kell, hiszen az emberek többsége éjjel azért inkább alszik. Bár igen, így belegondolva, egy hajnalig tartó házibulit tuti nem lehetne Powerpackról megoldani.

De az akkumulátor Musk szerint nemcsak a napelemes és szélkerekes házaknak segíthet: jól használható áramkimaradások idején is, és arra is jó, hogy az ember bevásároljon éjjel a szolgáltatók által a főidőszakon kívül olcsón kínált áramból, amit aztán akkor is felhasználhat a háztartás, mikor csúcsidőszakban többet kellene fizetnie az áramért.

De megéri-e?

Péntek óta mindenki ezt számolgatja Amerikában. A Tesla 10 éves garanciát vállal az akkumulátoraira. Ez elég bátor húzás, a lítiumionos akkumulátorok ugyanis akkor igazán tartósak, ha minél kevesebbszer merítik le őket teljesen, a Powerwallnál azonban pont ez lenne a lényeg. Vannak azonban szakértők, akik szerint a Tesla erre is gondolt, és a Powerwallok igazából nagyobb teljesítményűek a reklámozottnál, a 7 kilowattórás például valójában 12 kilowattórát bírna. Hogy ez így van-e az csak működés közben derül majd ki, de a legtöbb elemző úgy számol, hogy az aksik kibírják a 10 évet.

photo_camera (AFP)

Ezzel az életciklussal és a Powerwall mostani árával számolva egy kilowattóra áram a legkedvezőbb becslések szerint átlagosan 15 centből jön ki.

Ez két dologgal kell összehasonlítani:

  1. a hálózati áram árával és
  2. azzal a tarifával, amit a hálózatot üzemeltető cégek jelenleg kínálnak a napelemes házak által termelt felesleges energiáért.

Ha csak az elsőt nézzük, akkor a Powerwall az USA legtöbb államában a rentabilitás szélén billeg, de inkább nem éri meg, mint igen. Kaliforniában például csúcsidőben 28 cent az áram kilowattórája, de a Powerwall pont nem ekkor kellene, hanem éjjel, amikor még a kaliforniai áramár is lemegy 15 cent alá. Texasban meg a többi, szerencsésebb helyzetben lévő állmban még sokkal alacsonyabb az ár, épp dúl a palagáz-forradalom, ugye.

Ezt tovább rontja a második szempont: az USA legtöbb államában megvásárolja a hálózat az áramfölösleget a napelemes és szélkerekes házaktól, a fogyasztó tehát nem veszít a fölöslegen, nem érzi, hogy az Tesla-akku nélkül veszendőbe menne.

Jelen állás szerint a Powerwall inkább csak menekülési utat jelenhet a megújuló energiát használó háztartásoknak arra az esetre, ha szolgáltatók esetleg csökkenteni akarnák az áram visszavásárlási árát.

Viszont azokban a napsütéses országokban, ahol a szolgáltatók nem akarják vagy nem tudják visszavásárolni a fölösleges áramot, mint például Olaszország, Törökország, Ausztrália vagy Spanyolország, a Powerwall már most tuti megéri.

Tuti megéri a gazdag indiaiaknak és kínaiaknak is. Bár itt a hálózati áram is nagyon olcsó, sok az áramszünet, a nagyobb fogyasztók pedig ezt nem tolerálják. India és Kína pedig annyira népes, hogy ha csak a leggazdagabb 1-2 százalék dönt úgy, hogy napelemre és akkumulátorra áll át, a Tesla már azzal nagyon jól jár.

De kellene hozzá napelem is

A Powerwall azonban a tervezők szerint is akkor működik igazán jól, ha van mellette napelem is, ami tölti. A Teslának van egy napelemgyártó cége, a Solarcity, ami egyre előrébb tör az amerikai napelempiacon egy különleges konstrukcióval, az ingyenes napelemmel. A Solarcity ugyanis bármilyen házra felszereli a napelemeit tök ingyen, csak szerződni kell velük arról, hogy a ház tulajdonosa 15 centet fizet minden kilowattóra áramért. A cég aztán összekapcsolja ezeket a napelemeket, és központilag osztja el az igényelt áramot, a Solarcity így lényegében egy bazinagy naperőművet épít, magánházak tetején.

photo_camera Elon Musk és egy Powerpack (AFP)

A Forbes szerzője ezt kapcsolja össze a Powerwallal, és úgy számol, hogy a napelemekből nyert áram kilowattórájáért 15 centet fizet a fogyasztó a Solarcitynek, aztán még 15 cent a Tesla akkumulátorába. Az így kapott 30 centes áramár pedig brutálisan magas. Ez valóban így van, azt azonban senki nem mondta, hogy a két testvércég ilyen konstrukcióban árulja majd az akkut és a napelemeket. Sőt, inkább arról hallani, hogy ezentúl jár majd egy Powerwall minden Solarcity napelemcsomag mellé.

A jövőt majd meglátjuk

Az Egyesült Államokban tehát a Powerwall vagy akkor éri meg biztosan, ha már van napelem a házamon, de nem tudom eladni a fölösleges áramot, vagy akkor ha adják a Solarcity-napelemrendszer mellé. Ez azonban változhat, ha megnyílik a Tesla Nevadába tervezett gyára, ahol sorozatban gyártják majd az akkumulátorokat. Jelenleg a Powerwallnak csak a szabadalma a Tesláé, Muskék terveit a Panasonic gyártja le, ugyanis a Tesla az autóiban is Panasonic gyártmányú akkumulátorokat használ. Ugyanilyen költségcsökkenés várható a szintén üzemnyitást tervező Solarcitynél is.

De akkor mi a gond ezzel az egésszel?

A Powerwall kritikusai általában azt hozzák fel az akkumulátor ellen (túl azon, hogy megéri-e a beszerzése vagy nem), hogy Musk a nagy ígéretek ellenére sem mutatott újat, ugyanolyan lítiumionos technológiát használ, amit az iparág eddig is jól ismert. A lítiumionos technológia ráadásul több szakértő szerint még mindig nem kellően biztonságos, az elemek felforrósodhatnak, szélsőséges esetben robbanhatnak is. Tegyük hozzá, a Tesla akkumulátorai egyelőre kifejezetten strapabírónak számítanak a piacon.

Nagyobb gond, hogy a lítiumkészleteink végesek. Vannak ugyan hatalmas tartalékok Chilében, Argentínában, Bolíviában és talán Afganisztánban is, de ha így növekszik a kibányászott mennyiség, akár évtizedeken belül felélhetjük.

Felhasználás szempontjából pedig az a problémás, hogy egy ilyen Powerwall akkumulátor csak egyenáramot szolgáltat, miközben a lakásban majdnem minden váltakozó árammal működik. Ahhoz tehát, hogy a Powerwall használható legyen, kell egy átalakító, ami akár újabb több ezer dollárba is fájhat. Vannak posztok, ahol azt írják, hogy az átalakító a Powerwall mellé jár, de vannak olyan szerzők is, akik az ellenkezőjéről vannak meggyőződve.

És mit jelent ez Magyarországra nézve?

Magyarországon egyelőre nincs sok háztartás, amelyik érdemben hasznát venné a Powerwallnak, ezen kívül itthon amúgy is elég olcsó az áram. Ráadásul Magyarországon a háztartási energiafelhasználás legnagyobb része a fűtés, a fűtésben pedig a Tesla egyelőre nem tud segíteni. A jó szovjet hősugárzók egészen biztosan hamar kikészítenék a Powerwallt.

A trend azonban mindenképp elgondolkodtató. A világ fejlettebb gazdasága és a világ egyik leginnovatívabbnak tartott cége a háztartások energiafüggetlenedése és a megúluló energia minél hatékonyabb felhasználása felé fordul. Az Egyesült Államok némely részein és Németországban az ország energiafelhasználása úgy nő, hogy a lakosok közben egyre kevesebb energiát vesznek ki a hálózatból, mert egyre többet állítanak elő maguknak.

Magyarországon teljesen más irányba tart. Itthon épp most kezdődhet az atomerőmű-építés, ami hosszú évtizedekig határozza majd meg az ország energiamixét. Rengeteg pénzt költünk rá, rengeteget kockáztatnak a magyar adófizetők azon, hogy Paks2 nyereséges lesz-e vagy sem. Márpedig, ha Musk számítása bejön, ez új Tesla-akkuk és hozzájuk csatlakozó napelemek gyorsan elterjednek, egyre olcsóbbak lesznek, feleződik vagy akár negyedlődik az áruk, akkor feltűnnek nálunk is,  és bizony az új paksi reaktorokkal fognak versenyezni. Húsz év múlva biztosan kiderül, ki látott a jövőbe: Elon Musk vagy Orbán Viktor?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.