Egy hallgató elmagyarázza a kormánynak, miért nem kellene megszüntetni a tudománykommunikációs képzést az ELTE-n

Névtelenséget kérő, ELTE-hallgató olvasónk ezt írja:

Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) a napokban értesítette az ELTE Természettudományi Karát egyik szakának megszüntetéséről: a Tudománykommunikáció a természettudományban MSc-t többé nem indíthatják. Bár a szak 2011-es megalakulása óta a felvételizők száma folyamatosan nő, a legfelső vezetés úgy döntött, hogy ez a szak csak egy újabb felesleges kommunikációs „büfészak”.

Két tény is van azonban, ami ennek ellentmond. Először is a szakra kizárólag természettudományos alapvégzettséggel lehet jelentkezni, vagyis kommunikáció vagy bölcsész szakos BSc-vel hiába kopogtatna bárki is a felvételi bizottság ajtaján. A legtöbb hallgató végzett biológus, geográfus vagy környezettanos, de akad itt fizikus, kémikus és állatorvos is, akik szeretnék szakmájukat a nagyközönség felé érthetően bemutatni.

Másodszor: a leendő tudománykommunikáció szakos hallgatóknak a 2 év alatt 20 kreditnyi természettudományos tárgyat is el kell végezniük, így az űrcsillagászattól kezdve a matematikán át akár a kvantumfizikába is bepillantást nyerhetnek. Ez az összes tantárgy 13%-át jelenti.

Persze a képzés kommunikációs oldalát sem szabad elfelejteni. A diákokat többek között olyan neves szakemberek oktatják, mint a Magyar Természettudományi Múzeum egyik főmunkatársa, a Népszabadság tudományos rovatának szerkesztője, a Kossuth Rádió Szonda című műsorának egykori szerkesztője, valamint az Origo volt-tudományos rovatvezetője. A képzés rangját emelve a kar Tudománykommunikációs Központjában UNESCO-tanszék is működik (az UNESCO Multimédia-Pedagógiai Központ).

Az itt végzettek legtöbbje sikeresen elhelyezkedett újságíróként vagy egy-egy kutatóintézet kommunikátoraként. Így a döntés alapja, miszerint ez egy kommunikációs „büfészak”, vajmi kevéssé állja meg a helyét.

Az elmúlt évek statisztikái alapján ráadásul évről-évre egyre többen jelentkeznek a szakra, így az az érv sem állja meg a helyét, miszerint kevés az érdeklődő. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tavalyi évben volt visszaesés, de technikai okok miatt nem üzemelt a szak vonatkozó oldala a Felvi.hu-n, így a potenciális jelentkezők sajnos nem tudtak információt gyűjteni a képzésről. Az idei évben viszont a 2013-as évet meghaladó volt a jelentkezettek száma.)

Hogy miért van szükség erre a képzésre? Számos okból. Egyrészt egyre inkább terjednek a különféle áltudományos portálok: tudományosan nem megalapozott hírek, elméletek garmadájával találkozunk úton-útfélen, sokszor megtévesztően profin megfogalmazva. A hiteles és felkészült, tudományt népszerűsítő oldalaknak tehát ugyancsak fel kell kötni a gatyájukat, szakértők nélkül pedig nincs könnyű dolguk. Másrészről nagyon fontos, hogy az egyes tudományágak hírei iránt érdeklődő laikusokhoz a kutatók eredményei közérthető és fogyasztható formában jussanak el. A tudománykommunikációs képzést elvégzőket szakszerűen megtanítják ezeknek az eredményeknek a megfelelő "fordítására", tolmácsolására.

A szak vezetői most megpróbálnak küzdeni azért, amit alig 4 évvel ezelőtt elindítottak. Talán sikerrel. Bármennyi is apró ez a szak, a szerepe egyre fontosabb. Számos neves külföldi intézmény, így a londoni Imperial College, a sheffieldi egyetem, az amerikai Boston University, és az új-zélandi Otago University is képez hasonló végzettségű embereket, felismerve, hogy a tudósok ma már nem burkolózhatnak laborköpenyük, katedrájuk mögé és mindenkinek érdekében áll, hogy a tudomány legfrissebb eredményeit érdekes, hiteles és közérthető formában tolmácsolják a nagyközönség felé.

A képzésben résztvevő egyik hallgatóként megdöbbenéssel figyelem, hogy a szakot mindenféle előkészítő munka, hatástanulmány nélkül egy tollvonással megszünteti a minisztérium, lehetőséget sem adva a szakmai érvek ütköztetésére, az érintettek véleményének megkérdezésére. Reménykedem abban, hogy a nyilvánosság ereje legalább arra ráveheti az illetékeseket, hogy érdemi vita kezdődjön a képzés szükségességéről.

Szakkommentárom a tudományos kommunikáció szükségességéről itt olvasható.