2,7 milliárd forintnyi dollárral kente meg a FIFA korábbi alelnökét a dél-afrikai kormány

bűnügy
2015 május 27., 14:27
comments 44

Nyilvánosságra került az amerikai ügyészség teljes vádirata a 14 sportvezető ellen, akik közül többen a FIFA vezetésébe tartoznak. Az amerikai nyomozóhatóság a 14 vád alá helyezett mellett a FIFA más vezetőit is meghallgatná a nyomozás során. A vád szerint a 14 gyanúsított

az elmúlt 24 évben összesen 150 millió dollárnyi, azaz kb. 41,25 milliárd forintnyi kenőpénzt fogadott el sportmarketing cégektől, kormányoktól és egyesületektől.

Ezek között az egyik legnagyobb summa az a 10 millió dolláros (2,7-2,8 milliárd forintos) kenőpénz, amit Jack Warner, a FIFA korábbi alelnöke kapott a Dél-Afrikai Köztársaság kormányától, azért, hogy Dél-Afrika rendezhesse a 2010-es focivébét. Mikor ez a konkrét vád felmerült Warner ellen, ő azt mondta, ártatlan, és a FIFA dolgai többé nem az ő dolgai.

A 2010-es vébé mellett a vád szerint kenőpénzeket kaptak a hivatalnokok a 2016-os Copa America rendezésekor, és a szövetség legutóbbi elnökválasztásakor is.

A vádirat szerint a vesztegetési ügyben sportszergyártók is érintettek, de a hírek szerint egyelőre ezekből a cégekből nem vontak vád alá vezetőket. A vádirat szól egy amerikai sportszergyártóról is, amelyik a brazil futballszövetség támogatója, ez pedig jelenleg csak a Nike-ra illik.

Az amerikai ügyészségi sajtótájékoztatón elmondottak szerint ilyen struktúrában fogadták a pénzeket a korrupt tisztviselők:

A FIFA svájci székhelye miatt az ügyben területileg is illetékes svájci hatóságok az amerikaitól különálló vizsgálatot indítottak 10 FIFA-tisztségviselő ellen, és ők vizsgálják a 2018-as orosz és a 2022-es katari vébé rendezési jogainak kiosztását is.

Az amerikai hatóságok hónapokkal ezelőtt kezdett vizsgálatba a FIFA ellen, ez jutott most el odáig, hogy szerdán reggel a svájci rendőrök a szervezet több tisztségviselőjét és őrizetbe vették, hogy kiadják őket az Egyesült Államoknak. A FIFA elnökét, Sep Blattert egyelőre elkerülték a nyomozók, de egyes hírek szerint Blatter annyira tart az amerikai letartóztatástól, hogy egy ideje nem is meri betenni a lábát az Egyesült Államokba. (via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.