Magyarországon járt a világ legnagyobb étteremszakértője, és ezt ette

gasztronómia
2015 június 19., 07:36
comments 213
  • Kollázs 12/20,
  • Olimpia 13/20,
  • Onyx, Borkonyha, Anyukám Mondta egyaránt 14/20, de az utóbbi volt a kedvence.

Andy Hayler a világ leghíresebb étteremkritikusa. Az angol férfi 1994 óta járja a világ legjobb éttermeit és értékeli színvonalukat honlapján. Hírnevét nemcsak kifogástalan ízlésének köszönheti, hanem annak is, hogy ő az egyetlen ember a világon, aki bolygónk összes 3 Michelin-csillagos éttermében járt.

Hayler néhány napja végre Magyarországra is ellátogatott, hogy részt vegyen az ő főszereplésével forgatott Foodies (Világevők) dokumentumfilm bemutatóján a budapesti Toldi moziban. És ha már itt járt, ellátogatott az ország legjobb éttermei közül néhányba, majd tapasztalatait meg is osztotta honlapján. Hayler valamennyi éttermet egy 20-as skálán pontozza, de ír szöveges értékelést is, amelynek részeként valamennyi általa kóstolt ételt is pontozza.

A modern trükkök helyett inkább a klasszikus francia konyháért rajongó Halyernél 20/20 osztályzatot kapni szinte lehetetlen, van olyan 3 Michelin-csillagos étterem a világban, aminek a teljesítményét ő csak 15 pontra értékelte. Ennek fényében érdemes olvasni azt, amit a magyarok teljesítményéről írt.

Budapesten jelenleg 4 Michelin-csillagos étterem működik, Hayler ezek közül kettőt, az Onyxot és a Borkonyhát kereste fel. Mindkettőnek 14 pontot adott, azonban szöveges értékelésben érezhető a véleménye, és az is fontos szempont, hogy az Onyxnál jóval olcsóbb Borkonyha tőle a maximális pontszámot kapta saját ár-érték arány listáján.

Hayler szerint az Onyx nagyon elegáns étterem, amely modern magyar konyhát visz, Budapesten szokatlanul felárazott borokkal. A marhapörköltnek a kiváló 16/20-as pontszámot adta, a többi fogással azonban már voltak problémái, mind az alapanyagok színvonalát, mind a konyhai munkát tekintve. Összességében csalódásnak nevezte az étkezését, amelynek szerinte túlságosan ingadozott a színvonala, de hozzátette, hogy amit ebédpartnere evett, az jobb volt, és legközelebb biztosan megkóstolná a vacsoramenüt.

A szintén 14 pontra értékelt Borkonyha érezhetően közelebb került Hayler szívéhez, aki laza hangulatú, a klasszikus magyar fogásokat megújító étteremnek nevezte a helyet. A legjobbakat egy marhahúsételről írta (15/20), de összességében egyik fogással sem volt komoly gondja, leszámítva az édesség ízetlen gyümölcsét és a rászórt, szerinte erőltetett robbanós cukorkát. És külön kiemelte a barátságos és segítőkész kiszolgálást és a remek borokat.

A Michelin-csillagos éttermeken kívül Hayler még két budapesti éttermet keresett fel. Ezek közül az egyik a Four Seasons Gresham vadonatúj étterme, a Kollázs, amit valószínűleg nem kulináris kalandvágyból látogatott meg, hanem mert ott lakott. Az étterem csak 12 pontot kapott, de Hayler hozzáteszi, hogy ez egy szálloda étterme, ami nem is akarja megújítani a gasztronómiát, csak kiszolgálni a nemzetközi utazóközönséget.

13/20-as osztályzatot kapott viszont a VII. kerületi pincehelyiségben működő Olimpia, amelynek alacsony árain a már sokat látott Hayler is megdöbbent. Szerinte azért az 5000 forintért, amibe az ebédje került, Londonban egy középkategóriás étteremben még egy előételt sem lehetne kapni, míg az Olimpiában ezért a pénzért olyan ételt szolgálnak fel, amivel érezhetően sokat dolgozott a konyha. Volt olyan fogás, ami csak 10 pontot kapott és sok kritikát, de olyan is, ami 14-et és sok dicséretet.

Hayler ellátogatott Tokajba is. A közeli Encsen található Anyukám Mondta étteremben evett, ahol egyből hasraesett a Tokaji borok nevetségesen alacsony árától. Akárcsak a két Michelin-csillagos pesti hely, az Anyukám Mondta is 14 pontot kapott, Hayler itt is kiemelte a kiváló ár-érték arányt, és leírásából úgy tűnik, ez volt a kedvenc magyar étterme. Meglepődött az Olaszországból származó paradicsomok, a helyi eper és csirke magas színvonalán, és még a kávét is megdicsérte. "Elbűvölő étterem, ahol egyszerű, élvezhető fogásokat szolgálnak fel, kiemelkedő színvonalú alapanyagokból. Mi mást várhatna el az ember egy étteremtől."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.