Rohadt mocskos gyarmatosító EU: Magyarország a régiós átlag felett tudott forrásokat lehívni

A 2007-2013-as uniós támogatási ciklus forrásainak 87 százaléka, 21,7 milliárd euró már eljutott a kedvezményezettekhez Magyarországon 2014 végéig, ami az előző évi 62 százalékos kifizetési arányhoz képest 25 százalékpontos növekedést jelent, és meghaladja a régiós átlagot – derül ki a KPMG évente megjelenő EU Funds in Central and Eastern Europe című jelentéséből.

Ezzel az eredménnyel Magyarország régiós összehasonlításban is az élmezőnyben van, messze meghaladva a 77 százalékos átlagot, csupán Litvániának sikerült nagyobb arányban forrásokat lehívnia az uniós alapokból. A cég a kelet-közép-európai régió 11 országában nyolc éve vizsgálja az uniós források lekötésének és lehívásának ütemét.

A közlemény idézi Nestor Andreát, a KPMG kormányzati szektor tanácsadásáért felelős igazgatóját, aki elmondta: Magyarország figyelemre méltó fejlődést ért el az elmúlt évben, ami jelentős részben a pályázati rendszer 2014-ben lezajlott átalakításának tudható be. Ez volt az átszervezés, amikor Lázár János megszüntette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, és szétdobta a feladatokat a minisztériumok között, az irányítást pedig megtartotta magának. Az Európai Bizottság aggódva figyelte a változásokat, szakmai kifogások azóta is felmerülnek részükről, de úgy tűnik, hogy a pénz elköltése az megy. A kifizetések gyorsulása leginkább a közlekedéshez és a környezethez és energiához kapcsolódó pályázatokat érintette.

Az ország a jelentés szerint a lekötött források szempontjából is a régió élmezőnyében található: 2014 végéig a támogatási ciklusban elérhető források 112 százalékára kötöttek szerződést, csakúgy, mint Szlovákiában. Csak Bulgária büszkélkedhet magasabb, 115 százalékos szerződéskötési aránnyal. A szerződéskötésekkel az észtek és a csehek állnak a legrosszabbul 98, illetve 96 százalékos szerződéskötési aránnyal, míg a régiós átlag 105 százalék.

Bár jelenleg több operatív program kifizetését is megszakította vagy felfüggesztette határozataival az Európai Bizottság, a nemzetgazdasági miniszter és a Bizottság regionális politikai főigazgatója között közelmúltban lezajlott egyeztetésen a felek megerősítették, hogy jelenleg nem látnak olyan konkrét kockázatot, ami forrásvesztést okozhat – írta a KPMG.

A szakértő hozzátette: a pénzügyi korrekciókról szóló megállapodás és így a kifizetések újraindítása a következő 1-2 hónapban várható. Ha ez megvalósul, akkor az előrejelzések alapján úgy tűnik, hogy sikerül lehívni a maradék 3,2 milliárd eurót az év végéig – mondta.

A 2014-2020-as ciklusban Magyarország 25,03 milliárd eurónyi uniós forrásra számíthat, ezzel a régióban elérhető források 11 százaléka áramlik majd hozzánk. Ennél több uniós pénzzel, 82,5 milliárd euróval csak Lengyelország gazdálkodhat. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.