Mindent felülmúló lelkesedéssel, de teljesen eredménytelenül trollkodja szét a népszavazást Szepessy Zsolt

2015 július 3., péntek 11:37
88

Tíz népszavazási kezdeményezést utasított el az Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, valamennyit Szepessy Zsolt nyújtotta be. A testület szerint az Összefogás Párt elnöke visszaél a népszavazás intézményével. Erről írtunk már mi is korábban, az NVB-nek most lett elege.

A testület egyhangúlag utasította el valamennyi kezdeményezést, így azt is, amelyik arra irányult, hogy „Magyarország ne fogadjon be gazdasági menekülteket”.

Az NVB arra hivatkozva tagadta meg a kérdés mintaívének hitelesítését, hogy egyrészt nemzetközi egyezményben foglalt kötelezettségeket érint, másrészt nem is egyértelmű, mert a gazdasági menekült fogalmát egyetlen jogszabály sem ismeri, így az a választópolgárok számára meghatározhatatlan.

Az NVB megtagadta annak a kérdésnek a hitelesítését is, amely a köztársasági elnök közvetlen megválasztására irányult. A testület szerint a kezdeményezés tiltott tárgykörnek minősül, mert az alaptörvény módosítására irányul.

A testület Szepessy Zsolt valamennyi kérdését azért is elutasította, mert álláspontjuk szerint a párt elnöke visszaél a népszavazás intézményével, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével, amikor rendre olyan kérdéseket nyújt be, amelyekről tudnia kell, hogy nem hitelesíthetők.

Patyi András elnök erre utalva jelezte, Szepessy Zsolt 2013 óta benyújtott 65 kezdeményezése közül egyiket sem tudta támogatni az NVB. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt