Tóth Bertalan feljelentést tett a kiperelt MET-szerződések alapján

POLITIKA
2015 július 03., 14:16
comments 49

A szocialista képviselő az MVM 2011 és 2014 júliusa közötti időszakban folytatott földgáz-kereskedelmi tevékenységével kapcsolatban tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés, pénzmosás és csalás miatt, amitől az államot különösen jelentős vagyoni hátrány érte. Egyszer már az MSZP, a Jobbik és az LMP is tett feljelentest hasonló ügyben még 2014-ben, de akkor ezeket bűncselekmény hiányában mind visszautasították, most viszont Tóth Bertalannak több adata van, mint akkor volt.

Tóthnak a múlt hónapban sikerült kiperelnie az állami Magyar Villamosművektől a MET-tel kötött szerződéseket. Tavaly január óta lehet tudni, hogy egy nagyon bizarr konstrukcióban üzletelt egymással évekig az MVM és a MET, miután megjelent egy blog, amiben a két cég közötti néhány szerződés látszott. Később miniszteri rendeletek és parlamenti kérdések után derültek ki újabb részleteket. Akkor a gázkereskedelmi konstrukciót A legtöbb pénzt most így lehet csinálni Magyarországon címmel mutattuk be.

photo_camera Tóth Bertalan (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Tóth márciusban nyerte meg másodfokon is a pereket, amiket az MVM és a gázkereskedő leánya, az MVMP ellen indított, miután a cégek nem fogadták el, hogy amiket kér, azok közérdekű adatok. A bíróság Tóth érvelését fogadta el, és a rengeteg papír feldolgozása mostanáig tartott. A feldolgozott anyagot az MSZP közölte a honlapján. Tóth szerint egyébként nem kaptak meg mindent. A kimutatások alapján kb. 1 milliárd m³ gáz szerződései hiányoznak. Tóth meg is meg is fenyegette az MVM-et, hogy ha ezeket a dokumentumokat nem kapja meg, akkor újra feljelentést tesz.

A MET egyébként továbbra is sikeresen operál a piacon, májusban két, összesen 670 milliós közbeszerzést nyert el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.