Épül a Nagy Migránsmegállító Kerítés

határ
2015 július 13., 08:31
comments 472

Reggel több tucatnyi katonai jármű vonult ki a magyar-szerb határhoz Mórahalomnál, és elkezdték megépíteni a határzárat, amivel a kormány az illegális bevándorlást akarja megfékezni – írja a Délmagyar, ami szerint a katonákat Szentesről és Hódmezővásárhelyről vezényelték a helyszínre.

photo_camera Fotó: Segesvári Csaba / Délmagyar.hu

A lap úgy tudja, hogy a katonák egész héten ott lesznek, és a Belügyminisztérium kérésére fogják elkészíteni a 175 150* méter hosszú próbakerítést. Maga határzár a terv szerint 175 km hosszú és 4 méter magas lesz.

Az országgyűlés július 6-án módosította az államhatárról szóló törvényt, közérdekű használati jogot adva a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított 10 méteres sávon belül. A műszaki határzár létrehozására az állam 6,6 milliárd forintot csoportosít át.

A magyar és a szerb kormány a határzárat illetően július 1-én borult össze. Két héten belül pedig már kezdik is az építkezést, miközben a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kérdőíveit még mindig vissza lehet küldeni „a nagy érdeklődésre való tekintettel”.

photo_camera Egy honvédségi lánctalpas munkagép az ideiglenes műszaki határzár építésének előkészítéseként földmunkákat végez a magyar-szerb határon, Mórahalom közelében (Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI)

Itt írtunk arról, hogy mi lehet az, amit a kormány valójában szeretne.

* Update

A Belügyminisztérium délután kettőkor közölte, hogy a Magyar Honvédség reggel 8 órakor a kijelölt határterületen rendőri biztosítás mellett megkezdte a határőrizeti célú ideiglenes kerítés építéséhez szükséges előkészítő munkálatokat Mórahalom külterületén. A feladatban jelenleg az 5. Bocskai István Lövészdandár, a 37. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és a 86. Szolnok Helikopter Bázis honvédjei vesznek részt összesen 43 fővel.

A katonák a technikai eszközöket nyolc járművel a hódmezővásárhelyi laktanyából szállították a helyszínre. A helyszínbejárás után a határőrizeti célú ideiglenes kerítés építésének megkezdéséhez szükséges terepmunkálatokat – fakivágás, aljnövényzet irtás, talajmunkák, útépítés – végeznek. Ehhez egy lánctalpas buldózert és egy univerzális földmunkagépet használnak.

A munkálatok jelenlegi szakaszában egy 150 méter hosszúságú mintaszakaszt építenek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.