Az orosz külügyminisztérium közleményben jelezte, hogy 1,2 millió négyzetkilométernyi kontinentális talapzatra támasztott igényt a Jeges-tenger alatt az ENSZ-nél. Gyakorlatilag Oroszország partvonalától számított 650 kilométernyi talapzatra jelentették be területi igényüket.
Oroszország ugye egyébként is a legnagyobb ország a világon, 17 millió négyzetkilométer a területe.
Először Oroszország jelentkezett be a terület egy részéért még 2002-ben, de akkor az ENSZ elutasította az igényt. Azóta gyakorlatilag az összes környékbeli ország – Kanada, Norvégia, az USA és Dánia – területi igényekkel állt elő, ami nem meglepő, hiszen a jég visszaszorulásával hatalmas mennyiségű olaj és gáz vált kitermelhetővé a Jeges-tenger alatt.
Mivel Oroszország mostanában nem túl kooperatív a nemzetközi politikában, ezért sokan tartanak egyoldalú lépésektől, akár attól, hogy ez lesz az új Krím.
(Guardian)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.