Tanz mit Laibach in Nordkorea

„Annyira vagyunk fasiszták, amennyire Hitler volt festő”

– ez volt az 1980-ban alakult szlovén, Ljubljana német nevéről elnevezett Laibach zenekar válasza arra, hogy valójában mennyire totalitáriusak. A wagneri klasszikusokat industriallal, technóval, electróval, folkkal és hard rockkal keverő, főleg szlovén, orosz, német és angol nyelven zenélő konceptuális zenekar üzenete ugyanis mindig többrétű volt, nehéz bármilyen skálán elhelyezni az ilyen dalaikat és klipjeiket:

Vagy a XX. századi katonai himnuszokká átalakított slágerfeldolgozásaikat:

A 80-as években még Jugoszláviában sem nézték jó szemmel, az olasz futurista, a szocialista-realista és a náci szimbólumokat vegyítette, mint mondták, Tito, a Toto és Tati hatott rájuk.

A Laibach a 80-as években mindig tökéletesen találta el, hogyan kell provokálni: amikor például 1983-ban adtak egy koncertet, amit rendőrök szakították félbe, mivel miközben zenéltek, egyszerre vetítettek ki forradalmi filmeket és pornójelenetek, és Josip Tito feje pont akkor jelent meg, amikor egy fasz is.

Ezután néhány évre be is tiltották őket, így külföldön játszottak, és Londonban dolgoztak kétkezi munkásokként. A városukban, Trbovljéban csak a 10. születésnapjukon játszottak először, bár addig trükkös kiadványokban jelentek meg, amiken nem volt feltüntetve a nevük. Rengeteg ötletüket lemásolva lett világhírű a Rammstein, emiatt is mondják magukról, hogy ők „egy Rammstein felnőtteknek”.

Bár a Laibach zenéje az évtizedek alatt sokat változott, mostanra jócskán eljárt fölöttük az idő, és egy ideje csak kisebb koncerteket adtak mérsékelt érdeklődés mellett (mióta a régióban nincsenek régi vágású diktatúrák, egy kicsit elveszítették az aktualitásukat).

A világ legelzártabb országa

Idén viszont óriásit dobtak, amikor júniusban kiderült, hogy egy 2 koncertből álló miniturnét adnak Észak-Korea fővárosában, Phenjanban, a Japántól való 1945-ös függetlenséget ünneplő felszabadulás napja alkalmából. Sok amerikai világsztár szokott undorító közel-keleti, afrikai és közép-ázsiai diktátoroknak magánkoncertet adni, de Észak-Koreáig senki sem merészkedett el, és elvileg nem is hívták őket. És most pont a Laibach az első nyugati zenekar, amelyik betehette oda a lábát.

Egy hivatalos plakát az együttes Facebook-oldaláról

Először viccnek tűnt az egész. A zenekarról senki sem gondolta volna, hogy szóba állna a világ egyik legnyomorultabb diktatúrájával, hiszen totalitárius imidzsének üzenet azért a legegyszerűbb befogadó szémára is egyértelmű: a zenekar eltökéleten diktatúra- és és háborúellenes. (Egyébként szerepeltek a Kubrick filmjében, az erősen háborúellenes Acéllövedékben is).

Tehát már azt sem gondolta senki, hogy a Laibach hajlandónak mutatkozna Észak-Koreában koncertezni, de azt meg még kevesebben tudták elképzelni, hogy be is engedik őket a világ legelzártabb országába. A diktatúrák inkább szabadulni próbálnak a provokatív, avantgárd, ráadásul politizáló művészektől.

Csakhogy amióta Kim Dzsongun került az ország élére, valami megváltozott. Kim Dzsongil Svájcban taníttatott gyereke sok tekintetben brutálisabb, mint az elődei, de kevésbé fontos dolgokban viszont nyugatosabb, főleg ha élvezeti cikkekről, kultúráról, sportról van szó. Például állítólag – miközben az országban rengetegen éheznek – imádja és nagy mennyiségben fogyasztja a finom európai sajtokat.

Tavaly januárban pedig váratlanul felbukkant a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban Kim Dzsongun barátjaként tetszelegve a Chicago Bulls egykori botrányhőse, a világ egyik legismertebb kosárlabdázója, Dennis Rodman, aki azóta alkoholelvonóra is ment, és egyre zavarosabban beszélt Kim Dzsongunhoz fűződő kapcsolatáról.

Fotó: KCNA / AFP

A Laibach pedig most lépett fel: előbb 19-én, 1500, fegyelmezetten ülő nyakkendős-inges ember előtt (köztük 150 külföldi), majd 20-án még egyszer. 45 perces koncertprogramjában helyet kapott A muzsika hangjai című musical két dala, az Edelweiss és a Do-Re-Mi is.

A Laibach 19-i koncertje a phenjani Pongva Színházban (Fotó: Simon Cockerell / AFP)

Ki vert itt át kit?

Korábban John Oliver is felhívta az eseményre a figyelmet, bár úgy tűnt, nem igazán értette az együttes humorát, mert szerinte a hitleres öndefiníciójuk alapján „tényleg fasiszták, csak nagyon rosszak benne”. Márpedig ha még Amerika egyik kedvenc, intelligens humorú műsorvezetője sem teljesen értette meg a Laibachot, akkor simán elképzelhető, hogy a teljes észak-koreai vezetés komolyan vette mondjuk ezt a slágerüket:

De persze az is lehet, hogy igazából nem Kim Dzsongunt verte át a Laibach, hanem éppen ő trollkodik a nyugati világgal.