Húsz évre ítélte az orosz hadbíróság az ukrán filmrendező Oleh Szencovot

külföld
2015 augusztus 25., 10:27
comments 219

Hiába tiltakoztak több európai országban, kísérte jelentős nemzetközi figyelem, súlyos büntetést, 20 éves börtönbüntetést szabott ki Oleh Szencovra az orosz hadbíróság. 

Szencovot - aki részt vett a Janukovics elleni kijevi tüntetésekben - és társát, Alexadner Kolcsenko terrorista csoport létrehozásával vádolták. Szencovot több mint egy éve, 2014 májusában vették őrizetbe, miután az oroszok megszállták a Krím-félszigetet.  Innen Moszkvába szállították későbbi vádlott társával, Olekszandr Kolcsenkóval együtt.

A vádirat szerint a Szencov és Kolcsenko alapította csoport kapcsolatban állt a Jobboldali Szektor nevű ukrán ultranacionalista félkatonai szervezettel. Az ügyész szerint Szencovék terrorcsoportja tavaly májusban két támadást is végrehajtott Szimferopolban: felgyújtotta a Krími Orosz Közösség nevű szervezet irodáit. Emellett fel akarta robbantani a krími nagyvárosban lévő Lenin szobrot.

Mindketten tagadták a vádakat, de nem volt kétségük afelől, hogy elítélik őket. Szencov a bíróságot sem ismerte el, mert az megszálló szerinte. Mint mondta, meg is kínozták, de nem vallott saját maga ellen.

"Dicsőség Ukrajnának" feliratú pólójában végül szenvedélyes beszédet mondott, amiben azt mondta, hogy a gyávaság a legfőbb bűn. Az oroszok harmada tudja, hogy a kormány bűnöket követ el, a progpagandája hazug, de ennek az egyharmadnak meg kell tanulni kiállni magáért. Ukrajnában a nép elzavarta a bűnözőket a hatalomból, szerinte előbb vagy utóbb Oroszországban is ez történik majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.