Canossát jár a VW vezérigazgatója

Martin Winterkorn, a Volkswagen vezérigazgatója a kezeit tördellve, ruháját szaggatva, hátát korbácsolva kér elnézést a világtól, hogy cége éveken keresztül tudatosan hazudott a dízeles emissziós teszteken.

A cégnél válságülés van, egyre több országban indítanak vizsgálatot, és valószínű, hogy a vezérigazgató pénteken megbukik (Winterkorn egyébként pont idén áprilisban élt túl egy vállalaton belüli puccsot, szóval elég rosszul jött neki a mostani botrány). Bejelentették a VW-nél hivatalosan is, hogy 11 millió autójuk szoftverjében volt lehetőség az emissziós tesztek manipulálására.

Közben a Die Welt arról írt egy idén nyári német parlamenti kérdésre adott válaszra hivatkozva, hogy a német állam és az Európai Bizottság évek óta tudott a manipulációt lehetővé tevő szoftverről. A minisztérium ugyanis azt írta: "egyetértenek az Európai Bizottsággal abban, hogy még nem sikerült teljes mértékben megvalósítani a károsanyag-kibocsátási értékek manipulációjára szolgáló berendezések alkalmazásának kiküszöbölését célzó koncepciót", és hogy a kormány támogatja, hogy a gépjárművek "tényleges kibocsátása" tovább csökkenjen.