Mindezt úgy, hogy a második Orbán-kormány megszüntette a korkedvezményes, korengedményes, és a speciális foglalkozási csoportoknak adott kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét.

Nyugdíjasok=nők

Ha eltekintünk attól, hogy a Nők 40 akkora tévedés, hogy már csak ezért is úgy érzi a kormány, muszáj kitartania mellette, vannak a valóságnak további elemei is, amelyekkel nem hajlandóak foglalkozni nyugdíjügyben:

• a 65. évüket megélt nők átlagosan 3 évvel élnek tovább és jobb egészségben, mint az ilyen kort egyáltalán megérő férfiak. A nyugdíjasoknak csak alig több mint egyharmada férfi, özvegyi nyugdíjat 95%-ban nők kapnak,
• az átlagos magyar férfi ötödével többet keres az átlagos nőnél, több járulékot fizet, és több évig, ebből következően a férfiak nyugdíja magasabb (átlagosan 16 ezer forinttal),
• ám ehhez képest a nők átlagosan 3 évvel fiatalabban, egészségesebben és kevesebb szolgálati idővel a hátuk mögött mennek nyugdíjba, mint a férfiak, és ebbe beleszámítanak a gyerekneveléssel (gyed, gyes) és esetleg az idősgondozással otthon töltött éveik is, és arányaiban több közöttük a valaha részmunkaidős dolgozó.

Durván fogalmazva: rengeteg az olyan férfi, aki egy életen át dolgozik, aztán a sokéves járulékfizetést befejezve szépen csendben meghal, mielőtt még a befizetéseit "visszakapná" az államtól.

De mindez ne zavarjon meg senkit

A kormány, a parlamenti többség és az Alkotmánybíróság szerint is

• a nők dolga a házimunka, a gyereknevelés és a család, a férfiaké a kenyérkereset,
• a nyugdíjkorhatár megállapítása során el kell ismerni a nők által a családjukért végzett láthatatlan munkát,
• és a legjobb:

a népesség egyik felét pusztán a biológiai neme miatt előnyben lehet részesíteni a népesség másik felével szemben.

Ez az esszencialista szemlélet csodálatos távlatokat nyit:

• Magyarországon nőnek születni ezek szerint egész életre kiható hátrányt jelent, nagyobbat, mint veszélyes, vagy egészségkárosító fizikai munkát végezni évtizedeken át,
• a férfi, aki ugyanúgy kiveszi a részét az otthoni és családdal kapcsolatos feladatokból, mint a párja, a férfi, ha egyedülálló szülő, netán maga gondoskodik idős, beteg vagy fogyatékos hozzátartozóiról, az országunk nagyjai szerint nyilvánvalóan egy lúzer,
• a gyereket nem nevelő nő az abszolút nyertese ennek a szisztémának,
• a legnagyobb vesztese pedig a férfi, aki egész életét végigdolgozta, de meg sem éri a nyugdíjkorhatárt.

És ha rákérdeznél, hogy ez biztosan igazságos és méltányos-e, akkor a válasz az, hogy igen, ez szerintük teljesen rendben van így.

Esélyegyenlőség, pozitív diszkrimináció? Hátööö...

Az Alkotmánybíróság szintet lépett a következetlenségben és szervilizmusban, amikor a férfiakat hátrányosan érintő nyugdíjtörvény elleni népszavazási kezdeményezést példátlan sebességgel elkaszálta, és a mindeddig államcélként megfogalmazott nemek közötti esélyegyenlőségére való törekvést alkotmányos alapjogi szintre emelte.

Ezzel, ahogy az Átlátszó alkotmányjogászai is írják - eddigi gyakorlatától eltérően – nem csupán attól tekintett el, hogy a Kúria döntését ne lehessen csak úgy, konkrét alapjogi sérelem nélkül a testület elé terjeszteni, de a taláros testület eljárását kezdeményezők ügyben való érintettségét is csak meglehetősen erőltetett gondolatmenettel tudta „alátámasztani”. Más ügyben, más körülmények között, valódi érintettség nélkül az a testület a beadványt minden valószínűség szerint érdemi vizsgálat nélkül dobta volna vissza.

A népszavazás érdekében kezdett aláírásgyűjtést persze azért is meg kellett akadályozni, mert ahogy az AB is írja, a költségvetésre való hatása (értsd: ha eredményes lett volna a népszavazás, egy éven belül összeomlott volna a nyugdíjrendszer és a költségvetés) miatt bizonyos törvényeket érintő témák eleve tiltólistásak.

Mindegy is, hagyjuk a jogászkodást, a zavarbaejtő lényeg a következő:

A nyugdíjrendszer összeomlása elkerülhetetlen?

A minap Balogh László helyettes államtitkár tündérmesébe illő jövőképet festett a nyugdíjkassza helyzetéről és jövőjéről. Ehhez képest a szakemberek a jövőtől való szorongás, a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos prognosztizálható problémák miatt folyamatos megoldáskeresésben vannak.

Ezek között persze van egynéhány igazán hajmeresztő is, mint például a Nemzetközi Társadalombiztosítási Szövetség múlt heti összejövetelén elhangzottak.

"Ma az is kaphat nyugdíjat, aki nem nevel gyereket"

Ezek jellemzően a Botos Katalin nevével fémjelzett, a gyerekszámot is érvényesíteni vágyó elképzelések, amelyek kisebb-nagyobb módosításokkal újra fel-felbukkannak. Az is fantasztikus, hogy egy nyugdíjszakértő azon sajnálkozott, hogy annak ellenére, hogy valaki egész életében fizette a járulékokat, nyugdíjat kaphat. Pedig nincs is gyereke.

Ma ezek a megoldások látszanak: bevándorlás (kivándorlás megállítása), nyugdíjcsökkentés

A Pénztárszövetség pénteki konferenciáján a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese, Kapitány Balázs igen részletes és korrekt képet festett arról, milyen megoldások (vagy ezek kombinációi) jöhetnek szóba a nyugdíjprobléma kezelésére a jelenlegi keretek között.

A népességszámon szerinte javíthatna a bevándorlás (ettől elzárkózik a kormány, sőt), a kivándorlás csökkentése (hány embert is hoztak haza, talán tizenötöt?), vagy ha több gyerek születne (szerintünk ez is elég esélytelen).

A nyugdíjkassza állapotán véleménye szerint a foglalkoztatottak arányának növelése, az öngondoskodás terjedése, a nyugdíjkorhatár felemelése, a járulékemelés, a nyugdíjban részesülők arányának csökkentése, vagy végső megoldásként a nyugdíjak értékének csökkentése segíthetne. Az első kettő kivételével bármelyik különösen a nőknek és a hatalmon lévő politikusoknak fájna nagyon. Ám előbb vagy utóbb valamit tenni kell. Öngondoskodásban pedig nem állunk valami jól, a dolgozók kétharmada nem tesz félre a nyugdíjas éveire.

Mit is akartunk mondani ezzel az egésszel?

Csak amit szoktunk.

Viszonylag könnyen belátható, hogy a férfiakat és nőket egyaránt egydimenziós szerepbe kényszerítő szemlélet súlyos igazságtalanságokhoz vezet, és határozottan az ellenkező irányba visz, mint amit a józan ész diktál.

Ha a kormányzat így képzeli az esélyegyenlőséget, az nemcsak a férfiakat sérti, de már kiderült, hogy nem segít a népességszám-növelésben sem, viszont feleslegesen tovább növeli a kiadásokat. 2016 végéig összesen 800 milliárd forintunkba kerül a Nők 40.

A családi ügyeket, a háztartás vezetését és a gyereknevelést nem kellene magától értetődően kizárólag a nők feladatának tekinteni, sőt, amit lehet, kormányzati eszközökkel is a nők nyakába varrni, és akkor kárpótolni sem kellene őket mindezért.

Az összes nyugati példa azt mutatja, hogy a munkaerőpiacnak, a nyugdíjkasszának, a népszaporulatnak és a férfiak egészségének is az használ, ha a férfiak és nők az otthoni feladatokat megosztják, és nem csak a férfi vállát nyomja a család megélhetésének gondja.

Ilyen röhejesen egyszerű lenne ez, csak meg kéne végre érkezni a 21. századba.