Egy fejlesztési szakember szerint 2020-ig le kellene választani Pest megyét Budapestről

gazdaság
2015 október 03., 05:18
comments 126

Jelentős lökést adhat a Pest megyei települések fejlesztésének, ha 2020-ban sikerül leválasztani a megyét Budapestről - írja szombati számában a Magyar Idők. A Magyar Idők nagyon-nagyon kormányközeli lap, olyannyira, hogy még úgy is hirdeti magát, hogy kormánypárti. Ez volt korábban a Napi Gazdaság.

A jelenlegi uniós ciklusban a teljes központi régiót - Budapestet és Pest megyét együtt - kizárták a támogatásokból.

Essősy Zsombor, a Mapi Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezetője azt mondta, hogy

az életet jelentheti Pest megyének, ha 2020 után - Budapestről leválasztva - jelentősebb uniós forrásból indulhatnak be a fejlesztések.

Utalt arra, hogy a központi régió az évtized végéig mindössze kevesebb mint 300 milliárd fordíthat az összes budapesti beruházásra és a kis falvak fejlesztésére, ez az összeg pedig - mint fogalmazott - gyakorlatilag a nullával egyenlő.

Arra hívta fel a figyelmet, előfordulhat, hogy amíg a vidék jó része a következő években - az uniós pénzekből - megszépül és élhetőbb lesz, addig a fővároshoz közeli Pest megye leszakadó régióvá válik.

A szakember szerint most kell lépni azért, hogy ezen a helyzeten változtasson a kormány. Úgy látja, 2020-ig elég idő van arra, hogy elérjék az uniónál, hogy önállóan kezeljék Budapestet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.